Ma még alig akad olyan nyugati politikus, aki beismerné: hiba volt őket támogatni, egyedül azt érték így el, hogy egy teljesen reménytelen, bukásra ítélt harchoz adtak muníciót. Kevés szó esik a kurd áldozatokról is. Nem oly régen még egy emberként szorított a világ Kobani hősi védőinek, akik az Iszlám Állam hatalmas túlerejével szemben felvették a harcot. Napjainkban már csak akkor említik őket, amikor a terrorkalifátus fellegvára, Rakka elleni harcról van szó. Pedig Manbidzs felszabadítóit nem csak a terroristák gyilkolják: most a török hadsereg, illetve az általuk támogatott lázadók céltáblái lettek a Kurd Népvédelmi Egységek Aleppó tartományban. A szíriai háborúban a kurd halálos áldozatok száma már elérte a 4000-et, ebből közel félezren a törökök és szövetségeseik fegyvereitől estek el – pedig ők elvileg az Egyesült Államok szövetségesei lennének. Végül, de nem utolsósorban nem mehetünk el a civil áldozatok mellett sem: számuk ma már eléri a százezret. Amikor a sajtó az alavitákról ír, sosem felejti el megemlíteni, hogy Bassár el-Aszad elnök is ehhez a vallási kisebbséghez tartozik. Arról azonban már kevesebb szó esik, hogy ez az a csoport, amelyből minden harmadik fiatal férfit megöltek az egyre inkább szektariánus háborúban.
Hasonló a helyzet a menekültekkel is: amikor Angela Merkel kancellár meghívta országába a Szíriát már évek óta hátrahagyó, többnyire törökországi táborokban élő menekülteket, mindenki csak a négymillió földönfutót emlegette. Arról már kevesebben beszéltek, hogy Szíria határain belül ekkor már 7,5 millió menekült volt, ők azok, akik mégsem vágtak útnak, hogy külföldön leljenek menedékre. Ebből következően ma a szíriai a világ legnagyobb közössége, amely a saját országának határai közt kényszerült menekültsorba. És ezek a milliók a világ legveszélyesebb országában élnek.
