Szeszélyes évszakok

A fejlett világnak olyan beruházásokat kell megvalósítania, amely elősegíti a feltörekvők felzárkózását.

Az erdőirtás gyorsítja a klímaváltozást, mert az ültetvények sokkal kevesebb légköri szén-dioxidot kötnek meg, mint a kipusztított fák. Ha pedig a felszabadult területet állattenyésztésre használják, a kérődzők emésztése során keletkező metán fejt ki erős üvegházhatást. És számolnunk kell az égetés során keletkezett füsttel és szén-dioxiddal is.

Az őserdők a bioszféra és a légkör stabilizálásának igen fontos elemei, és földünk fajokban leggazdagabb területei, az élővilág változatosságának legfontosabb színterei. Hogyan engedhető meg, hogy azt egyes országok tönkretegyék? Hiszen ezek globális közjavak! Milyen jogon készít Brazília olyan nemzeti gazdaságfejlesztési terveket, melyek az esőerdőkön át vezető utak kiépítését célozzák, hogy hozzájussanak a térségben rejlő földgázhoz és más természeti kincsekhez, s vízerőműveket építsenek a bő hozamú őserdei folyókra? Aminek következtében tovább csökken az őserdők területe? Brazília nemzeti jövedelme vásárlóerő-paritáson fejenként 15 ezer dollár (a mienk 24 ezer, a fejlett gazdaságoké 40-50 ezer), a lakosság több mint tíz százaléka még mindig írástudatlan. Arról nem is beszélve, hogy a klímaváltozást a mai fejlett országoknak az ipari forradalom óta tartó tevékenysége idézte elő. (Ne menjünk most bele abba a vitába, hogy a klímaváltozás antropogén eredetű, vagy pedig természeti jelenség – a világ országai, a nemzetközi szervezetek és a tudósok döntő többsége azt emberi tevékenységnek tulajdonítja. Különben is, itt most az őserdők temperáló hatásáról van szó.) Ha tehát azt szeretnénk, hogy a szegény vagy feltörekvő országok ne tegyék tönkre a területükön található esőerdőket, akkor a nemzetközi közösségnek olyan mértékben elő kell segítenie a fejlődésüket, hogy ne szoruljanak rá az őserdők irtására.

A nemzetközi szervezetek, főként ENSZ-intézmények különböző módokon próbálják visszafogni az erdőirtást. Például évente ellenőrzik egy faluközösség határait, és ha nem növekedett az esőerdő terhére, akkor olyan pénzbeli kompenzációban részesítik a helyieket, amelynek visszatartó hatása van. Környezetvédő szervezetek a tehetős nyugati polgárokat arra biztatják, hogy vegyenek őserdőt! (Mert ha egy terület magántulajdonba kerül, nagyobb a védettsége.) Ezek azonban csak marginális jelentőségűek. Arra lenne szükség, hogy a világgazdasági és világkereskedelmi kapcsolatok során a szegény és feltörekvő országok a hasznokból nagyobb mértékben részesedjenek. A fejlett világnak olyan beruházásokat kellene megvalósítania és olyan segélyprogramokat finanszíroznia, amelyek elősegítik a feltörekvők felzárkózását. Brazíliának gazdaságfejlesztési és társadalmi céljai megvalósításához tízmilliárd dolláros nagyságrendű forrásokra lenne szüksége. Az ENSZ-nek az esőerdők megóvására azonban csak néhány százmilliója van. A legfejlettebb országok ugyan már régóta elkötelezték magukat, hogy éves nemzeti jövedelmük 0,7 százalékát a szegény országok megsegítésére fordítják, de ez az ígéret rendre nem teljesül, és a segélyprogramok gyakran piacszerzési törekvéseiket szolgálják. (Kivétel ez alól Norvégia: eddig 670 millió dollárt juttatott Brazíliának az északi-tengeri olajkitermelés bőven áradó jövedelméből az erdők megőrzése ellenében.)

Világunk végtelenül összetett, minden mindennel összekapcsolódik. Még az időjárás szeszélye is attól függ, hogy milyen világrendet építünk ki, milyen a nemzetközi kapcsolatok rendszere, a gazdag országok mennyire vállalnak szolidaritást a szegényekkel.

A szerző közgazdász és társadalomkutató