Vajon mire gondolhatott az Iron Lady, amikor újságírói kérdésre azt felelte még tavaly decemberben, hogy nem az úszóknak kell megmondaniuk, ki legyen az elnök, de csapatmunkára építő rendszert kell kialakítani? Vagy akkor, amikor tavaly november 15-én kelt nyílt levelében a következőket írta: „Nem csak magamra kell gondoljak, és a versenyzőtársaimra, hanem azokra a gyerekekre, fiatalokra, akik elhivatottan vágnak bele az úszósportba. A mi felelősségünk, hogy kiálljunk magunkért és a leendő úszókért, mert ezt senki nem fogja megtenni helyettünk. Nem engedhetjük, hogy egymás ellen hangoljanak minket.”
Azt mindkét esetben elfelejtette hozzátenni, hogy csak addig gondolkodik így, amíg saját érdekei ezt diktálják. Mert a tettei pontosan ezt támasztják alá – gondoljunk csak arra, ami legutóbb a Duna Arénában történt. Mi indokolja, hogy nem az eredetileg bejelentett időponttól – a vizes vb után –, hanem már e hét elejétől hirtelen minden, nem az élsportra fenntartott vízfelületet kizárólag az Iron Aquatics használhat? Ki döntött arról, hogy az évek óta gyerekek ezreit úszni tanító, egyébként a négyszeres olimpiai bajnok Darnyi Tamás nevével fémjelzett úszóiskola még akkor sem tarthatja meg az edzéseit az itteni tanmedencében, ha éppen órákon keresztül ott áll üresen? S hogy több mint ezer kisgyermeknek ne kelljen lemondani az úszásóráit, a kormány most mobil úszómedencével orvosolná a helyzetet.
Egyre többen látják úgy, hogy itt valami nincs rendben. És ez közös felelősségünk, hiszen éppen eléggé megosztott ez az ország; nem kell, hogy sportlegendáink között is árkok keletkezzenek. Arról nem is beszélve, hogy a múlt megbecsülése legalább olyan fontos, mint a jelené, mert csak így lehet fényes a jövő.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!