Kerülöm a tömeget és gyakran körülnézek – mondta negyvenes ismerősöm, amikor a terrorcselekmények utáni berlini hangulatról kérdeztem. „Próbálok nem metrózni, az S-Bahnon (a német HÉV) meg olyan helyre ülök, ahol nincs a közelemben arab illetve afrikai” – javította ki saját magát, utalva a kölni rendőrség által használt, észak-afrikai kinézetűekre utaló „NOFRI-S” (Nord-Afrikan’s) mozaikkifejezésre.
Szomorú valóság, de a sorozatos értelmetlen, vallási indíttatású, európai életek kioltására irányuló robbantásos, gázolásos vagy baltás merényletek óta a szó szoros értelmében senki nincs biztonságban Nizzától Stockholmig, Brüsszeltől Szentpétervárig, Párizstól Berlinig. A napokban a TGV francia szuperexpressz Párizs–München vonalán utaztam a családommal. Régebben oda ültem, ahol volt 220 V-os csatlakozó. Most olyan helyet kerestem, ahol a hátam mögött magas választófal volt. A benti ülésre ültettem a gyereket az ablak mellé, én meg végigsétálva felmértem, kik, milyen kinézetű emberek utaznak velünk együtt a vagonban.
Nem tudunk már gondtalanul örülni a 250 km/órás sebességnek, a csendben suhanó utazásnak. Visszatérően az jár a fejünkben, vajon mikor ugrik fel itt is Allah akbarozva egy tizen- vagy huszonéves muzulmán, és esik nekünk baltával vagy késsel. Mint tavaly Würzburgnál egy 17 éves afgán. Csak azért, mert európaiak vagyunk és más a vallásunk, így szerinte dicsőséges tett minket megölni. Az, hogy az utóbbi hónapok ártatlan áldozatainak Allah nevében kellett meghalniuk, ténykérdés. De ne legyünk igazságtalanok, mi is ugyanezt csináltuk, csak mi éppen Krisztus nevében öltünk a keresztes háborúkban. A gond ezzel csak az, hogy ennek már 700 éve.
A német emberek azt kérdezik, hol voltak a gyilkos akbarozó vitézek az elmúlt évszázadokban? Ezek az emberek még mindig ott tartanak, hogy aki nem az ő Manitujukat imádja, annak bizony nincs helye de hol is? Náluk? Az ő országukban? Észak-Afrikában? Ázsiában? Talán így gondolják. (Brüsszelben, Berlinben és Párizsban másik Manitut szokás imádni.) Viszont aki Európában képes volt legalább nyolc általánost kijárni, annak kellene rendelkeznie némi információval arról, hogy vallási fanatizmus ma is létezik, és ez nem annyira az észak-amerikai indiánok kedvtelése, mint azoké az embertársainké, akik tegnapelőtt is, ma éjszaka is, és sajnos majd holnap is szorgosan eveznek a gumicsónakokban, mert mégiscsak jobb egy légkondicionált kávézóban ajándék pénzzel a zsebben üldögélni, mint a tűző napon kecskét legeltetni.