A helyzet egyre kilátástalanabb az ország keleti végein. Az itt élő fiataloknak nincs sok lehetőségük. Aki nem vágyik közmunkáskarrierre vagy három műszakos konzervgyári robotolásra minimálbérért, az szedi a sátorfáját. A bátrabbak nyakukba veszik a világot, és külföldön próbálnak szerencsét, az óvatosabbak a fővárosba mennek. Azt, hogy kis túlzással már fél Magyarország Budapesten keresi a megélhetést, mi sem mutatja jobban, mint az abszurd szintre emelkedő fővárosi albérlet- és lakásárak.
Az Orbán-kormánynak nemhogy nem sikerült felzárkóztatnia a vidéki Magyarországot, de hétéves regnálása alatt tovább nőtt a leszakadók hátránya. Nem tudták, igaz, nem is nagyon kísérelték meg a fejletlenebb régiókba csábítani az emberek jelentős részének munkát adó nagyvállalatokat, gyárakat, így aztán a hipermarketek sem települtek oda, hiszen nincs, aki vásároljon a boltokban, amivel újabb munkalehetőségek vesztek el. Azt, hogy mennyire siralmas a helyzet, az Európai Bizottság legújabb felmérése is érzékelteti, amely az uniós tagországok 263 régióját vizsgálta az egy főre jutó GDP vásárlóerő-paritás alapján. Magyarország hét régiójából négy – Dél-Dunántúl, Észak-Magyarország, valamint Észak- és Dél-Alföld – a húsz leggyengébben teljesítő régió között van.
És ami még elszomorítóbb, hogy a mostanában beharangozott, a következő éveket alapjaiban meghatározó intézkedések sem a felzárkózást segítik majd elő: ahelyett, hogy a multikat arra ösztönöznék, hogy a szegényebb régiók felé vegyék az irányt, illetve támogatnák a hazai kis- és közepes vállalkozásokat, tovább „nyírják” őket. Ilyenkor egy cég kétszer is meggondolja, hová települ, és nyilván nem a legszegényebb vidékeket választja, amelyeknek a leszakadása – ha lehet még fokozni – tovább folytatódik majd. Mélyíti a szakadékot a közfoglalkoztatás visszaszorítása is, ha azt valóban az egész országra kiterjesztik: Budapesten vagy Győrben ezt nem is érzékelik majd, hiszen ott eddig is minimális volt a közmunkások száma, ráadásul munkaerőhiány is van, így gyorsan felszívja a piac az álláskeresőket. Borsodnádasdon vagy Tiszabecsen viszont ettől függött a napi betevő. Ha van közmunka, jóllakik a család, ha nincs, marad az éhkopp. Ha jövő nyártól három éven belül legfeljebb tizenkét hónapig lehet majd közmunkásként dolgozni, akkor ott, ahol se gyár, se üzlet, se építkezés nincs, mi vár majd a több százezer mélyszegénységben élő gyerekre?
