Brüsszelben valami megváltozott. Érthető, a hatodik X-hez érve korábban nem tapasztalt problémaözön zúdult az EU-ra. Menekültáradat, pénzügyi válság, gazdasági gondok, a nemzetközi helyzetről nem is szólva, amely, mint mi magyarok jól megtanultuk, egyre csak fokozódik. És amire még nem volt példa: az egyik legerősebb tagállam úgy dönt, inkább távozik. Folyik az ötletelés: megmenthető-e még az európai idea? Vagy a brexit hatása a dominóelv szerint végigsöpör a kontinensen, a populizmus megállíthatatlan? Az európai vezetők megoldása: összezárni! A közös európai értékeket hangsúlyozva főnixmadárként újjászületni. Visszatérnek az alapszerződés megkötésének helyszínére, Rómába, és rögzítik: még nagyobb egységet, még erősebb szolidaritást fogunk felmutatni.
Rómában ott van a magyar miniszterelnök is. Kézjegyével látja el az ünnepi nyilatkozatot („Uniónk egységes és megbonthatatlan. Európa jelenti a közös jövőnket”), majd hazatér, és meghirdeti: Állítsuk meg Brüsszelt! Sőt, homályos indokokra hivatkozással a civil szervezeteket, a Közép-európai Egyetemet, a másképp gondolkodókat is! Gondolja, megteheti, 2010 óta tart a kurucos lendület, Brüsszel legfeljebb ismét finnyáskodik, az Európai Parlamentben talán tartanak néhány meghallgatást, ahol a liberálisok vöröslő fejjel verik az asztalt, Kovács Zoltán szóvivő azonban magabiztosan helyreteszi őket. Volt már ilyen, utána lehiggadnak. Majd ahogy kell, időben küldik a pénzt. Hisz az jár nekünk!
Ám Brüsszelben valami megváltozott.
A liberálisok és szocialisták mellett néhányan már a saját pártcsaládból is azt követelik, zárják ki a Fideszt a néppártból. Ahol a magyarok a mindennapi munka során, hétköznapi szituációkban egyre inkább elszigetelődnek, vitriolos megjegyzéseket hallgathatnak minden olyan akció után, ami a budapesti pártközpontból nézve jó ötletnek tűnt. Legfőbb szövetségeseink, a németek is lázadoznak, Manfred Weber frakcióvezető kijelenti: a gondolat, a szólás és a kutatás szabadsága európai identitásunk alapvető elemei. Elérkezettnek látja az időt, hogy az Európai Bizottságot arra kérje, vizsgálja ki a „magyar ügyet”. Tőle függetlenül Jean-Claude Juncker elnök testületének fennállása óta most először dönt úgy, a biztosok kollégiumának külön vitát kell folytatnia a magyarországi eseményekről. Kimenetele nem kétséges, az elmúlt napokban újabb és újabb biztosok jelezték szolidaritásukat a CEU mellett kiállókkal. A média „magas rangú, névtelen forrásra” hivatkozással arról ír: az unióban megelégelték már, hogy Magyarország (és Lengyelország) megtagadja az együttműködést, otthon Brüsszel-ellenes propagandát folytat: többségi határozattal ki kell zárni őket!
Brüsszelben paradigmaváltás zajlik. A brexit megindultakor, a francia, német választások előestéjén az EU nem engedheti meg többé magának, hogy Juncker továbbra is egy könnyed pofonnal fejezze ki nemtetszését. Az unió léte, az európai béke és biztonság letéteményese van veszélyben. Amelyik tagállam ragaszkodik a maga kis szabadságharcához, gondolja végig, mire ment ezzel a történelem folyamán a nagyhatalmak árnyékában. Mások eredményeit azonban ne tegye kockára. A biztonság kedvéért rögzítsük: az uniós rendelkezések között nincs olyan, ami a kizárásra lehetőséget adna. A mostanában egyre gyakrabban emlegetett 7. cikkely kezdeményezése sem jelent automatikusan büntetést, inkább egy hosszasan elnyúló eljárást, amelynek során egyeztetések, vizsgálatok után, kitartó egyet nem értés esetén a tagállamok egyhangú döntésükkel korlátozhatják a renitens tagállam jogait, végső esetben szavazati jogát. A néppártból való kizárásnak is kicsi az esélye, az EPP-nek jól jön a fegyelmezetten szavazó magyar delegáció támogatása, aligha kockáztatnák meg a várható botrányt.
Mindezzel bizonyára a magyar vezetés is tisztában van. De vajon számoltak azzal, hogy az ellenlépés nem csupán a jól látható, hivatalos csatornákon érkezhet? A szakadatlan szabadságharc nyomában kialakuló elszigetelődésre gondol-e valaki? A jelenlegi uniós költségvetés törvényi erővel biztosítja ugyan a pénzt, de jövőre elkezdődik a 2021-ben induló periódus pénzeinek tárgyalása, ahol, ha nincsenek szövetségeseink, támogatóink, eleshetünk számunkra fontos forrásoktól. Megér nekünk ennyit a komolynak aligha mondható nemzeti konzultáció? Mélyponton a magyar–német kapcsolatok, az utóbbi időben jelentős német beruházó nem érkezett. Tudatosult már bennünk, hogy az amerikai kapcsolatok sem vágyálmaink szerint alakulnak, s a CEU-botránnyal a nemzetközi porondon mennyit veszíthetünk? Válasz egyelőre nincs. S hogy mi mit tehetünk? Talán érdemes lenne megfogadni Vera Jourová cseh biztos szavait: ahelyett, hogy Brüsszeltől várunk választ, merjünk bátrak, nyitottak lenni. Álljunk ki a véleményünkért, hallassuk a hangunkat!
