Heves vita zajlik jelenleg az Európai Parlamentben: az 1996-ban elfogadott, a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv felülvizsgálata tartja lázban a képviselőket. Vagyis azé az „EU-s törvényé”, amely lehetővé teszi egy vállalat számára, hogy alkalmazottját külföldre küldje dolgozni. Ebben a helyzetben a munkáltató társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének továbbra is a kiküldő országban tesz eleget, de e járulékok összege gyakorta alacsonyabb, mint a fogadó államban meghatározott társadalombiztosítási járulék. Így tehát kevésbé költséges például egy francia vállalatnak egy Franciaországba érkező magyar munkavállalót alkalmaznia a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabályok szerint, mint egy franciát – ez a helyzet legalábbis különös.
Annak érdekében, hogy ez a helyzet változzon, az Európai Bizottság benyújtott egy irányelvtervezetet, amelyet nemrég, március 23-án tárgyalt az Európai Parlament foglalkoztatási és szociális bizottsága, „alig” ötszáz módosító javaslatot megvitatva. A tervezetről folytatott vita során körvonalazódni látszik egy Nyugat- és Közép-Európa közti törésvonal megjelenésének kockázata. Holott – ellentétben egyes EP-képviselők által megfogalmazott aggályokkal – az irányelvtervezet célja nem az, hogy kétségbe vonja a személyek szabad mozgását Európában, hanem az, hogy gátat vessen az ezen a téren előforduló visszaéléseknek – ily módon hosszú távon is megszilárdítva a személyek szabad mozgásának elvét.
Nem építhetjük úgy Európát, hogy közben azt gondoljuk, két Európa van, eltérő érdekekkel. Meggyőződésem, hogy a munkavállalók kiküldetéséről szóló irányelv szabályainak és szellemiségének kijátszása – munkavállalók Nyugatra küldésével, ami lehetővé teszi, hogy a honos munkavállalók alkalmazása utáni járulékok kétharmadát kelljen csak fizetni utánuk – ellentétes minden uniós tagállam jól felfogott érdekével. Vegyük például Magyarországot: azt látom, hogy a magyar sajtó lépten-nyomon a magyar vállalatok munkaerő-felvétellel kapcsolatos nehézségeiről számol be. Olvasni, hogy több száz buszsofőr hiányzik Budapesten, és a magyarok – de azok is, akik itt élnek, ahogy jómagam is – nehezen találnak ráérő építőipari vállalkozót vagy szabad időpontot egy sürgős orvosi vizsgálatra.
Amennyiben a kiküldetésről szóló irányelv a fogadó ország béreivel azonos bérezést ír elő, a kiküldött munkavállalók jogai kétféleképpen sérülhetnek. Egyrészt a munkaadó a kifizetett munkabérből levonja a – többnyire igen magas – lakbért, és előfordul, hogy a munkavállalót méltatlan életkörülmények közé kényszeríti. Másrészt a vállalatoknak a kiküldött munkavállalók után a munkavállaló származási országa által előírt társadalombiztosítási járulékokat kell megfizetni, nem pedig azokat, amelyeket az az ország ír elő, ahol dolgoznak. Ez tarthatatlan helyzetet teremt, ugyanis így a kiküldött munkavállalók sem a nyugdíj, sem pedig a családi pótlékok tekintetében nem részesülnek ugyanolyan mértékű juttatásban, mint a honos munkavállalók.
Ez a jelenség mára széles körben elterjedtté vált. Fontos megértenünk, hogy a honos munkavállalók nem fogadják el azt, hogy a saját hazájukban elesnek munkalehetőségektől azért, mert ugyanolyan bérezés mellett, a járulékok megfizetését követően is kedvezőbb egy kiküldött munkavállalót alkalmazni, mint őket. Minden kétséget kizáróan ez az egyik lényeges oka annak, hogy a britek megszavazták az Európai Unióból való kilépést, aminek rövid távú következménye a magyarok előtt nyitva álló nagy-britanniai munkalehetőségek csökkenése lesz.
Egy kezdetben kedvező, ám nem szabályozott helyzet, a szabad mozgás tehát lassan haszonélvezői ellen fordul. Közös érdekünk, hogy ne akadályozzuk a személyek szabad áramlásának – az Európai Unió e lényeges vívmányának – a felülvizsgálatát. E mozgások szabályozása Magyarország érdeke is, több okból:
1. A Nyugaton dolgozó ötszázezer magyar egy része nem fog visszatérni Magyarországra. Ez súlyosbítja a magyarországi népességfogyást, ennek következtében pedig a belső piac összehúzódását, valamint jelentősen csökkenteni fogja a gazdasági növekedést.
2. A munkahelyek betöltésének nehézsége elrettenti majd a cégeket attól, hogy Magyarországon fektessenek be.
3. A munkahelyek betöltésének nehézsége néhány ágazatban több problémát is okoz majd. Némely szektorban lehetetlen lesz emelni a fizetéseket, mivel ez esetben olyan díjakat kellene kérni, amelyeket a szolgáltatást igénybe vevők nem fognak tudni kifizetni (például közlekedés vagy orvosi ellátás). Szociális nehézségekkel jár együtt, mivel a fizetésemelések bizonyos ágazatokban további, inflációemelkedéssel járó bérköveteléseket okoznak majd. Ez maga után vonja majd a forint árfolyamának zuhanását, az importcikkek árának emelkedését, végül pedig a vásárlóerő elvesztését a lakosság jelentős része – elsősorban a közalkalmazottak és a nyugdíjasok – esetében.
Végeredményben Magyarország valahol a kiváló oktatási rendszerének és a magyarokról nyugaton élő nagyon jó imázsnak – miszerint komolyak, dolgosak, jól képzettek, tehát nagyon keresettek – az áldozata. De Magyarország érdeke nem az, hogy elveszítse a lakosságát, az Európai Unióé pedig nem az, hogy a fizetések szintjén bátorítsa a versenyt, mivel mindig lesz olyan ország, ahol alacsonyabbak a bérek.
Mindenkinek érdeke, hogy a szabad mozgás elvét fenntartva a kiküldetésről szóló uniós direktívát úgy alakítsuk, hogy az jobban védelmezze a lakosságot. Hiszen – mint ahogy azt a XVI. században Jean Bodin közgazdász is megmondta már – „nincs más gazdagság, mint az emberekben mért gazdagság”.
A szerző Franciaország magyarországi nagykövete
