Mi lett volna a ligetnépszavazás tétje?

Ma is egy szűk kör dönt odafönt a köztulajdonról, a közvagyonról.

Ez a polgárinak és nemzetinek hazudott világ akkor lenne polgári, ha az alattvalói hűség és a jó kapcsolatok helyett az önálló erőfeszítés, a teljesítmény számítana. Nemzeti pedig akkor, ha nem egy szűk kör sajátítaná ki a döntéseket, a közvagyont. Hiába tiltakozott fél tucat szakmai szervezet, nem számított, ahogy a számtalan petíció, kérvény sem. Közel négyszázmillió forint közpénz a Liget projekttel kapcsolatos megtévesztő reklámkampányra úgyis elnyomja majd a tiltakozók hangját. Baán László jól tudhatta ezt, hiszen a kapcsolati tőkéjét biztosító Habony Árpád nagymester a kommunikációs gépezet működtetésében. Nem vita kell, elég a reklám is.

Az egyetlen nehézséget a Ligetvédők okozták. Minden lelassult, nehezebbé vált. Míg a szakmai érvelést figyelmen kívül lehetett hagyni, a Ligetvédők áttörték a kommunikációs falat. Ekkor szerzett tudomást Budapest lakossága arról, hogy az általuk megválasztott képviselők mire készülnek a közparkkal. Évekkel korábban már elkészült ugyan egy tudományos felmérés arról, mit akarnak maguk a kétszáz éves park használói. Ha ez számított volna, nem lett volna szükség Ligetvédőkre sem. De az utóbbiakra is volt megoldás: néhány lejárató cikk, a jól ismert kopaszok, nyolcórás magánzárka, gyomrozás, csonttörés, rabszállító kocsi, majd bírósági tárgyalások, 60 órás közmunka, 50-70 ezer forintos bírságok, pszichiátria. És mindezt miért? Mert kiálltak a közpark megóvása mellett.

Mi lett volna a Moldován László által benyújtott és pár napja a Kúria által is elutasított népszavazási kérdéssel induló aláírásgyűjtés igazi tétje? Lehetne a zöldfelületről beszélni, és ez fontos is. Lehetne arról is írni, hogy kulturális örökségünk, az első városi közpark jövőjéről van szó, ez is igaz lenne. Folyhatna vita magukról a múzeumokról, a megfelelő helyszín kiválasztásáról, a múzeumi negyed koncepciójáról is. És persze a fák sorsa is fontos. De mindezen túl volt a Városligetről szóló népszavazási kezdeményezésnek egy sokkal általánosabb üzenete is. Ne hagyjuk, hogy a köztulajdonról, a közvagyonról egy szűk kör döntsön! Nem azért volt rendszerváltoztatás, hogy más jelszavakkal, de ugyanúgy odafönt dőljön el minden. 2010-ben azért zavarták el a szavazók a Gyurcsány–Bajnai-kormányt, hogy egy olyan korszak jöjjön el, amelyet a párbeszéd, az értelmes vita fog jellemezni. Sokatmondó tény, hogy Baán László mellett a Liget projektet az a Persányi Miklós képviseli, aki karrierje elején, még a pártállami időkben minisztériumi munkatársként a Duna körösökkel szemben védte a bős–nagymarosi erőművet, később pedig a Gyurcsány-kormány minisztere volt, mielőtt az Orbán-kormány miniszteri biztosa lett. – A rendszer változatlan, a változás rendszertelen – írta Lányi András. És valóban, Persányi Miklós karrierjét elnézve nehéz nem egyetérteni ezzel a megállapítással.

Aki a népszavazást támogatta, nem arról döntött, támogatja-e a Liget projektet, vagy sem. Erről a népszavazáson lehetett volna dönteni, ha eljutottunk volna odáig. A kérdés az volt, elutasítjuk-e ezt a módszert, ezt a hozzáállást. Az volt a kérdés, olyan világban akarunk-e élni, ahol a jó kapcsolatok továbbra is mindent visznek, ahol százmilliós reklámkampány írja felül a szakmai, társadalmi párbeszédet. Persze egyenlőtlen verseny lett volna, hiszen az aláírásgyűjtés és a népszavazás előkészítéséhez nem állt rendelkezésre korlátlan mennyiségű forrás. De ez lett volna az egyetlen esély arra, hogy demokratikus keretek közé kerüljön a Városliget ügye.

Mi lesz így a megoldás? A parkhasználati kutatásból kiderül, mit akarnak maguk az érintettek – most sem volna késő meghallgatni őket. A tájépítészeti pályázat győztese benyújtott egy alternatív tervet is, amely a Városligetet közparkként, épületek nélkül újítaná meg. De azt sem lenne késő megvitatni, hol a méltó helyük múzeumainknak. Javára válna mindez nemcsak a ligetnek, de közéleti kultúránknak is.

A szerző egyiptológus