A kereszt halála

Ami érvényes a bevándorlókra, legyen érvényes a szülőföldjükön maradó keresztényekre is.

Sokan mondják, hogy ennek semmi köze az iszlámhoz. Meg hogy a mérsékeltebb muszlimokat is üldözik, és ugyanolyan kegyetlenül bánnak velük. Így igaz. De mégis keresztény közösségek semmisülnek meg, ősi kultúrájukkal együtt. Egy szír püspök mondta nemrégiben, hogy ha feleannyit törődnének velük, mint egyes védett állatfajokkal, nem kellene elpusztulniuk.

A muszlimok is menekülnek az iszlám fundamentalista rezsimek és a háború elől, halljuk nap mint nap. Igaz. Persze. Sőt: sokkal több muszlim menekült van, mint keresztény. Legalábbis az abszolút számokat tekintve – mert az arányok már mást mutatnak. Meg aztán olyan is előfordul, hogy a muszlim menekültek a tengerbe hajítják a velük együtt menekülő keresztényeket.

Azt is mondják, a közel-keleti keresztények támogatták a bukott diktatúrákat. A koptok az egykori Mubarak-rezsimet, a szír keresztények Basár al-Aszadot. Ha van is ebben igazság, vajon mi az oka? Az, hogy hagyták őket élni. Mert világi diktatúrák voltak. Korruptak és zsarnokiak, de nem irtották ki azokat, akik keresztet hordtak a nyakukban, vagy nem viseltek burkát. A muszlim országokban azonban a korrupt nacionalista diktatúrákat nem demokráciák váltották fel, hanem tömeggyilkos iszlamista hordák rémuralma. Annak idején a korrupt nacionalista diktatúrákat Kínában Mao, Kambodzsában Pol Pot követte. Ismerjük a történelmi példákat.

Amíg Egyiptomban vagy Pakisztánban a hadsereg megakadályozza az iszlamista hatalomátvételt, addig csak napi atrocitásoknak és szórványos terrortámadásoknak vannak kitéve az ottani keresztények. Afganisztánban viszont a tálibok idején a Biblia birtoklásáért azonnali halál járt. A nyugati segítséggel hatalomra jutott rezsim alatt a kabuli parlamentben arról vitatkozgatnak, hogy a keresztény hitre tért muszlimokat nyilvánosan kellene kivégezni, a külföldi keresztényeket pedig ki kell utasítani az országból. A lakosság nagy tüntetéseken kifejezett üdvrivalgása közepette.

A kereszténység nevében is műveltek ilyesmiket egykoron, állítják ugyancsak. Valóban. Csakhogy ha ebbe a logikába belemegyünk, mindenhol előkerülhetnének a történelmi sérelmek és a revansvágyak. Meg aztán akik ezt mondják, más történelmi disznóságokat elfelejtenek hasonló logikával felemlíteni. Valahogy mindig csakis a kereszténységre vonatkozik ez az „érv”. Maradjunk annyiban: tegnap tegnap volt, ma ma van.

Egyszer egy itteni muszlim felvilágosított, hogy van keresztény terror is. Keresztény paramilitáris egységek hajtanak végre muszlimokkal szembeni etnikai tisztogatásokat. Igen, Közép-Afrikában: válaszul az ottani iszlamista terrorra. Csádból és Szudánból ugyanis egy időben iszlamista milíciák kirándultak át keresztényeket irtani nem muszlim többségű országokba is. Amint megérkeztek valamely városba vagy faluba, az első kérdésük az volt, hogy merre van a templom és a pap.

Az iszlamista téboly persze tényleg nem csupán a keresztény közösségeket veszélyezteti. Afganisztánban a tálib uralom idején az évszázadok viharai ellenére ott maradt maroknyi hindu közösség tagjainak sárga szalagot kellett viselniük megkülönböztető jelzésként, a több száz éves óriás Buddha-szobrokat pedig rakétákkal lőtték szét, hiába ajánlotta fel India, hogy elszállíttatja mindet a saját költségén.

Irak déli részén élnek a mandeusok. Az utolsó gnosztikus csoport, amely megmaradt az ókorból. Keresztelő Szent Jánost tisztelik, saját szent könyveik vannak. Életmódjuk, nyelvük, kultúrájuk, hitviláguk élő múzeum. A Korán is említi őket a zsidók és a keresztények mellett, mint azokhoz hasonló, már nem pogány, ezért nem feltétlenül elpusztítandó vallási közösséget. Kétezer évig képesek voltak túlélni, megmaradni az iraki mocsárvidéken. Velük mi lehet? Vélhetően az, ami az élettelen múzeumokkal szerte a Közel-Keleten.

Miért kell minderről cikket írnom? Talán megfertőzött az a kulturális-baloldali nézet, miszerint védeni kell a kisebbségek sajátos kultúráját. Márpedig ha ez a frissen bevándorolt muszlimokra érvényes Európában, akkor érvényes kell hogy legyen az évezredek óta saját szülőföldjükön élő keresztény és más közösségekre is.

Persze lehet a kulturális sajátosság egyik jellemzője a kizárólagosság is. Szaúd-Arábiában – minthogy szent földnek számít az egész terület – nem szabad keresztény templomot építeni. Viszont a szaúdi kormány, amely menekülteket ugyan nem fogad be, kétszáz mecset építését támogatta volna Németországban.