A szuperminiszter eleganciája

Lázár János nem tudott felülemelkedni a pillanat hevén és a győzelem iránti vágyán.

A miniszter, a viták nagy kedvelője kapcsolt. A tévedésbe kapaszkodott persze, hiszen valóban nem említett 220 ezres bért és lúzereket. Csakhogy nem érte be ennyivel: szemenszedett hazugságnak nevezett mindent, amit az asszony mondott, aztán megvető, nyegle, trágárnak mondható hangnemben kezdett beszélni Nyergesné ellenfeléről, Debreczeni Istvánról is. Konkrétan azt mondta, a korábban plakátrongálás miatt megbüntetett független polgármesterjelölt „összeszarta magát” a bíróságon. Ne felejtsük el, a miniszter ezt pár perccel azután jegyezte meg, hogy ő maga jelezte: nem javasolja a mocskolódást.

Mielőtt bárki azt gondolná, csupán az „összeszarta” kifejezésen rugózom: itt nem egy tyúkperről van szó, nem két ivócimbora összekapásáról a kocsma hátsó teraszán. Az ország egyik legbefolyásosabb személyisége rúgott bele átlagemberekbe, alázott meg valódinak alig mondható politikai ellenfelet. Csupán azért, mert ő maga nem volt képes felülemelkedni a pillanat hevén és a győzelem iránti vágyán. Úgy láthatta, a nyers számonkérés azonos a sárdobálással, amire az a jó válasz, hogy lemegy egy szint alá, és két marékkal dob vissza, alantas, kispályás, de megnyerhető játszmaként kezelve a helyiek valódi problémáit és dühét.

A szópárbajból talán győztesen került ki, de a helyzetet elvesztette. A kamerának köszönhetően egy ország előtt maradt alul Lázár János a valósággal folytatott harcban, besározva önmagát is.

Ezen az sem változtat, hogy a bekiabáló asszony pontatlanul idézett, és az sem, hogy a fideszes Nyergesné papírforma szerint hozta a csanádpalotai polgármester-választást. Az emberek a szavazófülke magányában – ahová Lázár is terelgette a polgárokat – talán egyedül érzik magukat a napi túlélést kegyként biztosító hatalommal szemben, és a „megfelelő helyre” húzzák be az ikszet. De nem fogják elfelejteni, ahogy a mindig-mindig vigyorgó, megfoghatatlanságát látványosan élvező kancelláriaminiszter lefagyott egy felpaprikázott vidéki asszonnyal szemben. Ahogy azt sem felejtik el, hogy olyan stílusban vágott vissza, ami nemhogy parlamenti és miniszteri tisztségeihez nem volt méltó, de aznap viselt – szokásosan elegáns – zakójához különösen nem.