Szeretem a focit. Ezt a túlfinanszírozott magyar futballt is követem. Az újabb és újabb csalódások után is mindig elrugaszkodom a gödör aljáról, összeeszkábálok magamnak egy „adagnyi” reményt, ami kitart a következő meccsig. Ahol jó eséllyel megint az agyonajnározott „futballsztárok” tragikomikus bohóckodását és újabb történelmi bukását kell végignéznem, azzal az új felismeréssel, hogy bár azt hittük, innen csak felfelé visz az út, megint kiderült: mindig van lejjebb.
Szóval: az andorrai vereség ellenére a válogatott következő meccsét is végig fogom nézni, és ismét reménykedve ülök majd a tévé elé, mert annál felemelőbb nincs, mint amikor fociban nyerünk. Lehet ezzel a vitatkozni, hogy bezzeg a vízilabdások, a világszínvonalú kézicsapatok, az elképesztő időeredményei miatt inkább űrlénynek, mint embernek tűnő Hosszú Katinka, de tény: több tízezres tömeget örömmámorban az utcára csábítani, körutat megbénítani, villamost leállítani csak a focisiker képes. Emlékezzünk csak a tavalyi Európa-bajnokságra, amikor egy ország (jó, lehet, hogy csak egy fél) került önkívületi állapotba, mert a legjobb tizenhat közé jutott a magyar válogatott.
Nem véletlenül voltam sokáig a futballfejlesztések védelmezője. Mert az mégsem járja, hogy a Megyeri úton felveri a gaz a lelátót. Bármennyire nem szeretem a Fradit, elismerem, hogy az Üllői úti stadionra is ráfért az újjáépítés. A Puskást is meg kell csinálni, nincs mese, igenis a magyarok szégyene, hogy nincs hol lejátszani egy sok tízezer néző érdeklődésére számot tartó nemzetközi meccset. Azt sem lehet elvitatni, hogy az utánpótlás-nevelésbe pénzt rakni fontos dolog. Persze az már évekkel ezelőtt, a Puskás Akadémia alapításakor is erős kétségeket vetett fel, hogy miért Felcsút a legalkalmasabb helyszín egy országos szakmai műhely létrehozására.
Aztán ahogy teltek a hónapok és az évek, a legvehemensebb futballszurkolónak is rá kellett jönnie: itt korántsem a magyar futball szakmai megújításáról van szó – hanem esztelen pénzszórásról és üzemszerű lopásról. Jól mutatja a helyzet tragikomikumát, hogy idén márciusban egy NB II-es mérkőzésen az utánpótlás-nevelésre létrehozott, évente állami milliárdokból gazdálkodó felcsúti akadémia összesen egy saját nevelésű játékost volt képes a csapatba állítani, a kötelező kvótát pedig (legalább két 21 év alatti játékost kell pályára küldeni a fiatalok fejlődése érdekében) máshonnan vásárolt focistákkal tudták teljesíteni.