Mintha násztáncba kezdett volna a hét elején az MSZP és a Fidesz. A parlamenti ülésszak végén elbukott plakáttörvény ügyében a szocialisták saját javaslattal álltak elő, amely ugyanazt a logikát követte, mint a Fidesz tervezete. Vagyis lényegében betiltotta volna a pártok számára a köztéri felületek használatát kampányidőszakon kívül. Nem meglepő, hogy Kósa Lajos, a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője ezúttal nem a szokásos kioktató, elutasító módon reagált az ellenzéki felvetésre. Az már nem annyira világos, miért lenne ez jó a szocialistáknak, azt leszámítva, hogy borsot törnének vetélytársuk, a Jobbik orra alá.
A fideszes indoklás a pártfinanszírozás rendbetételéről fedőtörténet – hét év kormányzás alatt eddig ez nem különösebben érdekelte őket –, amely aligha alkalmas a valódi szándék leplezésére: a miniszterelnök Simicska Lajossal szembeni személyes bosszújának eszköze a javaslat, amellyel a kormány által legfőbb ellenségként kezelt Jobbik kellemetlen plakátjait is ki lehet takarítani az országból. Különös és megmagyarázhatatlan lenne, ha ehhez bármelyik ellenzéki erő asszisztálna.
A kormányváltást akarók 2018-ban az alapján döntik el, ki mellé húzzák be az ikszet, hogy melyik pártról gondolják azt: valóban le akarja győzni Orbán Viktort. Akire a gyanú árnyéka vetül, hogy egy vegytisztán hatalomtechnikai kérdésben lepaktál a Fidesszel, legfeljebb az őfelsége ellenzéke titulusra lesz méltó. A züllött fideszes zsargont használva: a hatalom csicskapártjává válik. Botka László és az MSZP életösztönnel megáldott politikusai végül behúzták a kéziféket, belátva, nem ez az a pillanat, amikor konstruktív ellenzéket kell játszani. Most úgy néz ki, a násztánc nem jut el a beteljesülésig. Ám ahogy a kétharmados részekről szóló múlt heti szavazásnál, most pénteken – illetve ahányszor még a téma a Ház elé kerül – minden szem az ellenzéki padsorokra szegeződik. Lesz-e néhány félrenyomó, a szavazástól távol maradó, beteget jelentő honatya, aki kisegíti a Fideszt?
Bárhogy végződik, az ügynek van önmagán túlmutató tanulsága is. Több mint két éve, hogy a Fidesz–KDNP időközi választáson elszenvedett vereségeivel elveszítette kétharmados többségét. Bár az elmúlt évtizedekben láttunk stabilnak mondható kormányzást akár egy-két mandátumos többséggel is, és az ország ügyeinek intézése alapesetben megoldható feles döntésekkel, a kormányoldal mintha kétharmadelvonási tünetekkel küszködne. Meggyőződésem, hogy a Fidesz azért járatja csúcsra folyamatosan a kampánygépezetét, és azért próbálja az eszközökben nem válogatva kicsinálni potenciális kihívóit, mert a miniszterelnök jövőre mindenképpen szeretné visszaszerezni a kétharmadot. Attól remélheti ugyanis, hogy visszafordíthatatlanná válik a hatalomgyakorlási modell kiépítése, amely a parlamentáris demokrácia kulisszáit megőrizve a teljes közjogi-állami intézményrendszer működését egyetlen akaratnak rendeli alá.
A Fidesz akkor is nekifutott kétharmados döntést igénylő ügyeknek, ha egyetlen ellenzéki párt támogatásának elnyerésére sem látszott esély. A leglátványosabb próbálkozás az úgynevezett felhatalmazási törvény volt, aminek lényege: a kormány terrorveszélyre hivatkozva szükséghelyzetet rendelhet el, annak idejére pedig számos alapjogot korlátozó intézkedést bevezethet. Bár a propagandagépezet próbálta meggyúrni az ellenzéket azzal, hogy a javaslat elutasításával adott esetben védtelenül hagyja az országot, az átlátszó akció nem vezetett eredményre.
Persze nem ördögtől való, ha bizonyos ügyekben a Fidesz kér és kap is támogatást ellenzéki oldalról. Ilyen volt az LMP és a kormánypártok megállapodása, amelynek nyomán új tagokkal egészült ki az Alkotmánybíróság. Bár az LMP – amelyet fundamentalista balliberális körök régóta gyanakodva szemlélnek és kollaborációval vádolnak – kapott érte hideget-meleget, védhető álláspontot képviselt. A múlt héten pedig a kormány néhány átszavazóval oldotta meg újabb magyar katonák Irakba küldését az Iszlám Állam elleni harcra hivatkozva. A javaslatot három független képviselő, köztük Fodor Gábor és Szelényi Zsuzsanna is támogatta. Némi ferdítéssel, médiafelülettel, sulykolással könnyen le lehetne ezt fordítani úgy, hogy lám, összeállt a nosztalgiakoalíció, az eredeti, liberális, Soros György pénzelte, atlantista Fidesz, hogy lihegve kiszolgálja az amerikai érdekeket.
A plakáttörvény kétharmados részeiről döntő szavazáson egyetlen vokson bukott el a Fidesz terve. Az értelmezhetetlenné vált jogszabályt nem vonta vissza az előterjesztő, ami így az államfő elé került, aki azonmód vissza is küldte azt a feladónak. A Fidesz szándéka épp az volt, hogy az ügy végére még ne kerüljön pont. Kiderül majd, mi az erősebb: a miniszterelnök makacssága vagy az ellenzék állhatatossága.
