Mikor és kivel tért be az Ovális Irodába az ukrán államfő? Hány percet töltött valójában ott? Elmozdulás történt az ukrán válság megoldásában? Egyáltalán: a találkozó farvizén be lehet vezetni Ukrajnában a hadiállapotot? Megannyi kérdés fogalmazódhat meg, amelyekre válasz még nincs.
Emlékezhetünk: kezdetben érezhető nyugtalansággal fogadták Donald Trump győzelmét Kijevben. Nem véletlenül, hiszen az elnök még 2014-ben, üzletemberként a Krím Oroszországhoz tartozásának elismerését ígérte, majd kampányában látványosan a Kremlhez fűződő kapcsolatok javítása alá rendelte az ukrán válság rendezésének ügyét. Természetesen nem örült Trump annak sem, hogy Kijev nyíltan kiállt Hillary Clinton mellett a 2016. őszi választás előtt, miközben ukrán politikusok – például Arszen Avakov és Arszenyij Jacenyuk – „veszélyes lúzernek”, „a szabad világ problémájának” nevezték őt.
Győzelme után az elnök többször egyértelművé tette, hogy az ukrajnai háború nem különösebben izgatja. Az elemzők teljes joggal feszegették, hogy Kijev lehet Moszkva és Washington közeledésének első áldozata. Hogy Trump számára nem prioritás Ukrajna, konkrét lépések is jelezték. Például hogy fegyvereket Washington már csak hitelbe, és nem támogatásként szállít, továbbá harmadára csökkentette a fejlődő országok – köztük Ukrajna – pénzügyi segítését is. A váltást demonstrálta, hogy az amerikai elnök egy napon fogadta az orosz és az ukrán külügyminisztert, és elődjével ellentétben nem Moszkvát oktatta ki, hanem mindkét oldalt megbékélésre biztatta. Úgy tűnt, hogy a Fehér Ház Európát – benne az ukrán válsággal – nagyrészt Németország gondjaira bízza.
A helyzet azonban érezhetően változik Washingtonban. Trumpot mind határozottabban terelgetik vissza a rendszer keretei közé – és a nyomásgyakorlás legfőbb eszköze konkrétan az oroszkérdés. Ezért a kezdeti óvatos derűlátás, amelybe az Oroszország elleni szankciók eltörlésének reménye is belefért, lassan alábbhagyott Moszkvában.
De próbáljuk felfejteni a szálakat az Ovális Irodánál. Az információs háború része, hogy pontosan mi történt ott a héten. Tény, hogy az amerikai elnök fontosnak tartott egy találkozót az ukrán elnökkel még a hamburgi amerikai–orosz csúcs előtt. Ez üzenet Vlagyimir Putyinnak. Azt jelzi, hogy Washington nem áll készen a közeledésre, mivel az amerikai belpolitikai helyzet óvatosságra int. Nem Trump kommunikál ukrán ügyekben, hanem a Külügyminisztérium. Már ebből látszik, hogy a helyzet nem nagyon változott. Washington viszi a régi vonalat, kiegészítve az elnök érdektelenségével. Kijev nem kap többet, mint Obama idején – pontosabban még annyit sem –, de Moszkva sem számíthat komoly engedményekre. Marad a patthelyzet.
Miben jó ez az érdekelteknek? Kijevnek abban, hogy ő valójában nem akar semmit, csak a jelenlegi status quo fenntartását. Neki nincs szüksége a Donbaszra, de valahogy el kellene ezt magyarázni a közvéleménynek. A háborús hangnem fenntartásával sikerülhet, amit most konstruktív palástban ki lehet terjeszteni. Erről szól a törvénytervezet a hadiállapot bevezetésének lehetőségéről. A hadiállapot Ukrajna területén bárhol bevezethető lenne – persze kifejezetten a demokrácia nevében.
Gondoljunk bele ennek a törvénynek a lényegébe. A hadiállapot az orosz fenyegetettség fényében egyfajta reakció lenne a hibrid hadviselésre. Csakhogy behúzza Ukrajnát az orosz csapdába, amely arról szól, hogy a nacionalista retorikával járassa le Kijevet. Ehhez, hadd jegyezzük meg, nem kell különleges erőfeszítés. Az ukrán vezetés önként és dalolva megy a jégre, miközben azt hiszi, hogy Washingtonban ezt értékelik.
Pedig nem. A Fehér Háznak ugyanis teher Ukrajna, és miközben az adminisztráció egyik fele nyomást gyakorolna rajta keresztül is Trumpra, a másik megbékélne Moszkvával. Ez közvetlen csapdahelyzet ma Ukrajna számára, ami Trumpnak ugyan nem prioritás, de a rá nyomást gyakorolni akaróknak az. Ukrajna tehát megint eszköz. Játék a nagyok játszmájában.
Innen nézve érdemes azzal is foglalkozni, hogy mire készül a kijevi hatalom. Nyilvánvaló, hogy a kormányzás bebetonozására. A hadiállapot bevezetése nem tenné lehetővé a választásokat ott, ahol az kényelmetlen a hatalomnak. Első körben a Donbasz környékén, ahol az ellenzék népszerű, a hatalom gyűlöletes. Ott tartunk tehát, ahol eddig voltunk. Beszélnek horvát szcenárióról, az oroszok jogi érintettségéről, valójában azonban nagy, de átlátszó játék zajlik, melynek lényege a helyzet fenntartása.
Ez Moszkvának is megfelel, hiszen a Donbaszt ő sem akarja. Rajta keresztül viszont fenntarthatja a nyomásgyakorlás lehetőségét az ukrán folyamatokra, miközben Kijev ennek örvén zárójelbe teheti a demokráciát. Hosszú távú, békés megoldásokban ezenközben senki sem gondolkodik.
