Túlélték, mégis meghaltak, egyfülű nyulat simogattak, zombik és vámpírok támadtak, izmos macskaszépséget simogattak.
Rendhagyó verset szavalt el néhány hete Gálvölgyi János: a Tények főcímeiből összeállított költemény gyorsan és nagyon népszerű lett az interneten. A TV2 híradója persze magas labda. Tudjuk, náluk bármi megtörténhet az extrém szenzációhajhászás érdekében. De vajon miért zajlik manapság szűnni nem akaró licit, amelynek során nemcsak kamuhíreket kreálnak, hanem döbbenetesnek, meghökkentőnek próbálják feltüntetni életünk természetes történéseit is? Mit várunk egyáltalán egy hírtől?
A hír – pontosnak mondható definíció szerint – olyan ellenőrzött és igaznak bizonyult információ, amely közérdeklődésre tarthat számot, és amely speciális szakmai eljárás, a hírszerkesztés eredményeként jön létre. A hírrel szemben támasztott követelmény, hogy legyen tömör, világos, tárgyilagos, rövid, tényszerű összefoglalója egy történésnek, amely sok embert érint. A hírnek általában hat kérdésre kell választ adnia: Ki? Mikor? Hol? Mit? Hogyan? Miért? A legrövidebb terjedelmű újságírói műfaj ez, és mint ilyen, az összes objektív újságírói műfaj alapja.
Mindez annak kapcsán vetődött fel bennünk, hogy megtudtuk: az alig kétszáz lelkes Pamuk felett tátongó víznyelő kráter a falu életét veszélyezteti. Az egyik kereskedelmi televízió híradója számolt be a lyukról, „ami egyre csak nő, és már egy négyemeletes ház is elférne benne, a lezúduló sár a környező házakat veszélyezteti, a polgármester is tehetetlen”. Kíváncsian el is utaztunk Pamukra. Utólag már tudjuk, azért, hogy a saját kárunkon tanulhassunk.
Pamuk gyönyörű település. A falu utolsó házánál azonban nem csak azt mondták el, hogy semmilyen veszélyt nem jelent rájuk nézve a bő egy kilométerre fekvő kráter, de Toncsi, a gyönyörű német juhász is mellénk szegődött, és elkísért kirándulásunkra a szép, nyárias időben. Gazdája értelmiségi ember benyomását keltette, és nemrég költözött csak falura, ahonnan inkább menekülni szokás.
A víznyelő a természet mélyén, rejtve áll magában, mellette rét, odébb marhák legelésznek. Alsó vége távol esik a környékbeli házaktól. Kétségbeesve próbáltunk találni valakit, akit zavar. Reménykedve kérdeztük a falu végén, hogy ugye így van, és ez bizony rossz? Értetlen tekintetekkel találkoztunk.
Végül egy háza kerítésénél ácsorgó nénihez fordultunk. Kedvesen mesélt a faluról, ami lassan, de biztosan elnéptelenedik. Már mise is csak havonta egyszer van. A gyerekek, az unokák elköltöznek. Kocsma nincs, az egyetlen kisbolt délben bezár. Helyben az egyetlen lehetőség a közmunka. – Maguk Budapestről jöttek, ugye? Akkor ezért érdekes maguknak ez a víznyelő – mondta, és olyan természetesen-bájosan nevetett ki bennünket, hogy szégyenkezve indultunk haza.
Üres kézzel nem mehettünk, az vetődött fel még, hogy az utolsó utáni reményt a polgármester jelenti, hátha mond valami fontosat. Ám hamar világossá tette ő is, hogy nem érdekli a gödörtéma. Igaza van.
A fél nap alatt, amit ott töltöttünk, a valóságot mélyen érintő és meghatározó témák sora került elénk Magyarország e parányi falvában, miközben a gödör jelentéktelenné törpült mellettük. Olyan témák, amelyeket a néni is érdekesnek nevezhetne.
A közösségi média megjelenése elhozta a hírek gyártásának-terjedésének új világát. Nem követelmény a tényszerűség, nem kell hogy sokakat érintsen. Csak a bármi áron begyűjtött elismerés lényeges. De közeleg az idő, amikor a definíció szerinti követelményeknek is megfelelő híreket publikáló sajtó ismét fel fog értékelődni. Mindezt egy kedves pamuki kiránduláson állt módunkban átgondolni. És milyen jó, hogy túléltük, és még csak meg sem haltunk!
