Az illiberális Netanjahu

Miért nem sorolja Putyin, Erdogan és Orbán mellé a nyugati sajtó az izraeli kormányfőt?

Pedig megtehetné. Hiszen az illiberális – más megfogalmazásban pszeudo-, részleges vagy üres – demokráciát olyan rendszerként határozzák meg, amelyben a választások ellenére a polgárok nem ismerhetik meg a kormányzati tevékenység jó részét, éppenséggel a polgári szabadságjogok nagyfokú korlátozása miatt. Jellemzői között felsorolják a „fékek és ellensúlyok” problémáit, a hatalmi ágak szétválasztásának hiányát, a civil társadalmi kontroll gyengeségét. Az illiberális demokrácia tehát olyan társadalmi berendezkedést kínál, amelyben a kormány a saját választóinak többségi akaratát tekinti elsődlegesnek, és nem óhajtja figyelembe venni a kisebbségi véleményt megfogalmazó polgárok szándékait. Az így kialakított erőtérben ugyanis zavartalanabbul és hatékonyabban tudja kormányozni az adott államot. Amely jogállam ugyan, annak demokratikus is, de irányítottan az. Nem kell különös absztrakciós képesség hozzá, hogy megállapíthassuk: sem Izraelben, sem Magyarországon nem a nyugati típusú demokrácia elveinek megfelelően formálódik manapság a politikai berendezkedés.

Hogy az ebből a világlátásból adódó közelség milyen erős, azt mutatja, hogy a világ zsidóságának védelmében rendre erőteljesen kiálló Netanjahu a látogatás előtt Orbán Viktor és Soros György konfliktusában határozottan a magyar kormányfő mellett tette le a garast. Persze lehet, hogy épp azért, mert Izrael államra nézve ma a régi vágású, elavult, „romantikus” antiszemitizmus kisebb veszélyt jelent, mint az emberi jogi nyelvet használó, népirtásról, genocídiumról beszélő nyugat-európai progresszív baloldal fősodratú anticionizmusa. Mi sem bizonyítja jobban ezt, mint hogy nemcsak a magyar antiszemiták, de a zsidó szervezetek egy része is régen beállt Orbán mögé, noha a fent említett progresszív emberi jogi szellemben a Mazsihisznél is jobban bírálja az amúgy régről eredeztethető barátkozás fejleményeit az Amnesty International és sokan mások.

Egy szó, mint száz: Izrael a Netanjahu által vezetett, alig pár fős parlamenti többség és a koalíciós kényszer ellenére sem sorolható a nyugati típusú demokráciákhoz. Hogy mást ne említsünk, a politikai és biztonsági szempontok felülírnak mindent, így az emberi jogokat is. Nincs ebben semmi, Netanjahu ettől még nem diktátor. Csak hát nevükön is lehetne nevezni a dolgokat. A Közel-Kelet egyedüli demokráciájának tartott-tudott Izrael rendszere mellé azonban nem illő odaragasztani azt a bizonyos illiberális jelzőt. Kínos lenne mindazoknak, akik magasabb szempontokat követve szemet hunynak a torzulások felett. Például Amerikának, ahol bárki bárhogy vezesse, kötelezően nagyra tartják Izraelt. Viszont ha így nézzük, akár ezt az egész tartalmát vesztett illiberálisozást is el lehetne felejteni.