Orbán Viktor célpontkijelölése érthető: amikor nehéz reális veszélyként beszélni az ellenzék kormányra kerüléséről, szükség van olyan ellenségekre, akikkel fenntartható a hívek harci kedve. Az a sajtó pedig, amelyet nem ér el a kormánybefolyás, veszélyforrás: kockázat egy olyan vezető számára, aki szisztematikusan iktatja ki a hatalmát korlátozó fékeket és ellensúlyokat. Ezért kell nyomás alatt tartani, hitelteleníteni, ellenségként kezelni a nem baráti sajtót, célkeresztbe állítani, lejáratni a kényelmetlen újságírókat. Hogy amit írnak, amit feltárnak, azt még véletlenül se vegye komolyan a kormánypárti szavazó.
Ám Lengyel László javaslata sem túl épületes, azaz csak a nagy fideszes összeesküvés-elmélet igazolására alkalmas. Az alapfunkcióját olykor tökéletlenül és okkal bírálható módon, de gyakorolni igyekvő sajtó orgánumai ugyanis – függetlenül elfogultságaiktól, tulajdonosi hátterüktől – a rivalizálás mellett paktumok nélkül, természetes módon erősítik egymást a feltárt hírek megosztásával, további tényekkel való kiegészítésével. A nyilvánosságot szolgálják a hatalom – vagy bármely közéleti szereplő – manipulációs szándékainak leleplezésével. Ez olykor a szándéktól függetlenül segíthet egy politikai erőn is: a Fidesz 1998-as győzelméhez kifejezetten hozzájárult az úgynevezett Tocsik-ügyben tapasztalt újságírói tényfeltárás.
