Végső soron azonban az államhoz befolyó bevételekkel kapcsolatban mégiscsak az érdekel minket, egyszeri halandókat, hogy mi csorog le belőlük azokba a közszolgáltatásokba, amelyektől szebb és boldogabb lehet az életünk. Úgyhogy ha már adóamnesztia vagy egyszerűsített adózás, az offshore-lovagok mellett foglalkozzunk kicsit a hétköznapok nagy játékosaival: a mesteremberekkel, a „szakikkal” is. Amikor a gázszerelő (nem az a bizonyos, hanem az, amelyik jön, ha hívjuk), a csőgörényes, a tetőfedő megkérdi, „számlát tetszik-e kérni?”, mert anélkül olcsóbb, akkor szebbnek és boldogabbnak érezzük ugyan pár pillanatig életünket, amiért spóroltunk a kiadásokon, ám ez a mentalitás hosszú távon nem éppen jövedelmező.
Ezeknek nem adózom! Ennyit nem adózom! Ilyen bonyolult rendszer mellett nem adózom! Úgysem kapnak el, minek adózzam?! Érvek és ideológiák sorával tudják magyarázni sokan, miért is ne fizessen rendesen járulékot jóformán egy teljes szektor. Némi igazság lehet is bennük, sokat adózni tényleg nem kellemes, de ez mentségnek kevés. Autópályán is kevésnek tűnik néha a 130, az alattunk lévő sok lóerő sem szabad azonban, hogy könnyelmű száguldásra csábítson bennünket. Ahogy a lényegében társadalmi konszenzuson nyugvó adóelkerülés lehetősége sem.
Az elfogadható kompromisszum akár az offshore-lovagoknak megalkotott pénzmosó törvény mintájára is megszülethetne, ezúttal a pénzügyek fehérítésének egyértelmű szándékával. Kidolgozhatnának a törvényhozók egy új, egyszerűsített adóformát, ami nem több mint tíz-tizenöt százaléknyi terhet jelentene a háznál végzett szakmunkák esetében. Ellenben a törvény akár a hivatásától való eltiltással is fenyegethetné azt, aki még ennyit sem képes befizetni a közösbe.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!