Trócsányi a történelemben

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A polgári Magyarország összetevői közé biztosan nem illik a Fidesz–KDNP-kormányzat kétkulacsos igazságügyi minisztere.

Horváth Csaba László
2017. 07. 13. 17:03

A Magyar Nemzet derítette ki, hogy Trócsányi László ügyvédi irodája már a 2014-ben elfogadott devizahiteles „adósmentő” törvénycsomag előtt az adósokkal szemben, azaz a bankok érdekében lépett fel. A Nagy és Trócsányi az osztrák Erste Bank, az olasz Unicredit Bank és a legnagyobb hazai pénzintézet, az OTP Bank képviseletét is ellátja devizahiteles-perekben, utóbbit egy ügyben 2011 óta. Ez azért húsbavágóan fontos dátum, mert így muszáj feltenni a kérdést: pontosan milyen érdekek alapján készültek Trócsányi vezetése alatt a három évvel később hatályba lépett devizahiteles jogszabályok. Miközben ugyanis a miniszter az állampolgárok képviseletére esküdött fel, ügyvédi irodája sikerében is érdekelt. Csakhogy az iroda – mint kiderült – a bankokat szolgálja ki.

Ugyanez a kérdés merül fel a másfél hónappal ezelőtt elfogadott választott bírósági törvény esetében is, amit szintén Trócsányi terjesztett a parlament elé. Jelenleg hét olyan választott bírósági eljárás van folyamatban, amelyben a miniszter ügyvédi irodája a négyes metró alagútépítő kivitelezőjét képviseli a fővárosi BKV Zrt.-vel szemben. Állami kártérítésért. Úgy látszik: ha pénzről van szó, a miniszter irodájának semmi sem drága. Ráadásul a francia–német–osztrák és magyar cégek alkotta Bamco konzorcium peres ügyeinek többségében a Nagy és Trócsányi 2014 második felében, illetve 2015-ben nyújtotta be kereseteit. Vagyis Trócsányi László 2014. június 10-i miniszteri beiktatása után. Trócsányi a miniszteri posztra lépve az állam és az állampolgárok, így a devizahitelesek képviseletére esküdött fel, miközben irodája állami kártérítésért kezdett pereskedni.

Jó lenne megtudni, a kormányzat hogyan vélekedik ezekről az esetekről. Ha még komolyan vennék a polgári Magyarországot, Trócsányit azonnal leváltanák. Ha csendben maradnak, az eddigieknél is egyértelműbb lesz, hogy valóban politikai termék volt csupán az a bizonyos polgári Magyarország. Annak is elég silány.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.