Ütőkártyák hiányában

Miközben a nagyhatalmak az észak-koreai kérdés kapcsán egy helyben toporognak, a remeteállam ütőképessége egyre fejlődik.

Mindezzel valószínűleg Trump is tisztában van, így amikor nem katonai beavatkozásról beszélt, több alkalommal is rátolta a felelősséget a kínaiakra, az egyetlen komoly hatalomra, amely még szóba áll Észak-Koreával. Csakhogy mivel Kim Dzsongun rájuk sem hallgat, ők sem tudnak sok mindent kezdeni a helyzettel azon túl, hogy egyre-másra elítélik az újabb, tömegpusztító fegyverekkel való kísérleteket. Az Észak-Korea megfékezésére tett erőfeszítéseiben Kína partnerre talált Oroszországban. Vlagyimir Putyin orosz elnök és Hszi Csin-ping kínai államfő a napokban tett közös nyilatkozatot a Kim-rezsim úttörő rakétakísérletével szemben, és állt elő egy tervszerűséggel, ami egyszerre sürgeti az észak-koreai nukleáris leszerelés és az amerikai–dél-koreai hadgyakorlatok térségbeli beszüntetését. Bár a Kínához közeledés Oroszország szempontjából logikus akkor, amikor a Nyugattól távolodik, kétséges, hogy az általuk támasztott követelményeknek az amerikaiak meg akarnának felelni. Az pedig még inkább, hogy a Kínától is teljesen független Phenjan mennyire hallgat a két nagyhatalomra.

Az atomhelyzet egyre veszélyesebbé válását és Trumpék ötlettelenségét mutatja, hogy sok esetben figyelhető meg a kapkodás. Éppen a napokban fenyegették meg kereskedelmi retorziókkal azokat az országokat, amelyek még üzletelnek az észak-koreaiakkal. Gondot csak az jelent, hogy aki kereskedik is velük, az – Kínát leszámítva – minimális, néhány tízmillió dolláros forgalmat könyvelhet el. Kína esetében ugyanez hiába milliárdos nagyságrendű, nehéz elképzelni, hogy a világgazdaságra ezer szállal kapcsolódó távol-keleti óriással szembeni bármilyen retorzió milyen katasztrofális következménnyel járhatna.

A probléma az, hogy miközben a nagyhatalmak az észak-koreai kérdés kapcsán egy helyben toporognak, a remeteállam ütőképessége egyre fejlődik, és hiába tartja fenn a világ egyik legelnyomóbb politikai rendszerét, ennek ellenére – vagy éppen ezért – jelenleg nem látszik annak a lehetősége, hogy az észak-koreaiak tömegesen lázadjanak a rezsim ellen. Eközben Kim ereje növekedésének ismeretében, valamint tudva azt, hogy az idő neki dolgozik, egyre vakmerőbb lépéseket tehet, és egyre-másra lépheti át a nemzetközi közösség által kimondva-kimondatlanul felrajzolt „vörös vonalakat”.