Melinda, Bill és Warren felelősnek érzik magukat a világ sorsáért. Alapítványuk a világ leggazdagabb jótékonysági szervezete. Sok milliárd dollár, hatalmas szociológiai, technológiai kutatóbázis, csaknem korlátlan lehetőségek állnak rendelkezésükre, hogy a leghatékonyabb eszközökkel támogassák a legszegényebbeket: a Szahel-övezet éhezőit.
Melinda, Bill és Warren segélyszervezetei feltalálták a kapirgálós csirkét és a vízöblítés nélküli budit. A kapirgálós sokkal hatékonyabb fehérjeforrás, mint az arrafelé elterjedt szarvasmarha. Elvan a kunyhó mögötti kis kertben, ha jó a kedve, tojást tojik, és amikor megöregedett, húsát adja egy finom leveshez. Csirkét és ízletes rovarokat fogyaszthatnak a szegény muszlim hitű afrikaiak. A budi sem vicc. Nem igényel drága ivó- vagy öntözővizet. Ha megtelt, kicsivel arrébb új lyukat lehet ásni, és az érett fekáliánál nincs jobb trágya a kis veteményesben. Manapság, amikor a Föld gerinces biomasszájának 90 százalékát az ember és háziállatai alkotják, nagyon nem mindegy, mit esznek azok a szapora népek!
Még télen, amikor kierjedtek az új borok, befagyott a Balaton, a cserépkályhában pedig ropogott a kidőlt és felaprított szőlőoszlopokból rakott tűz, Thomas Friedman New York Times-újságíró és Yuval Noah Harari tel-avivi történész könyveit olvasgattam az Amazon Kindle-olvasón az emberiség jelenéről és általuk elképzelt jövőjéről. (Az Amazon elsősorban New York Times- és Spiegel-bestsellereket promotál, én meg a tízdolláros vételárral hozzájárulok, hogy Jeff Bezos főrészvényes a világ leggazdagabb embere legyen.) A Pulitzer-díjas sztárújságíró (Thank you for being late) jó ember, érezhetően elégedett, hogy a liberális világrend, a globalizáció, az emberi alkotó szellem, a Szilícium-völgy és a pénz ilyen mértékig képes segíteni a legelesettebbeken.
Az a hab a tortán, a globalizáció járulékos áldása, hogy az afrikai falvakban a tévé minden kunyhóba elhozza Hollywoodot, felvillantja a fejlett világ képeit, millió dolláros villáit, kéklő medencéit, és a faluvégi dombon, ahol a legjobb a térerő, a fiatalok naphosszat nyomkodhatják okostelefonjukat. Ha kellően tehetségesek, a szerző szerint bedolgozhatnak a Google-nak, a Facebooknak, a GE-nek vagy akár az Amazonnak is.
A falvakból emberekkel teli teherautók indulnak, hogy a fiatal férfiak átszeljék a Szaharát, és az arab tavasz által káoszba döntött Líbia partvidékén a jótékony embercsempészek kezébe adják sorsukat. A faluban maradók – öregek és asszonyok – várják Gatesék csibéit, és abban bíznak, hogy fiuk eljut az ígéret földjére: Germániába. A segélyből talán már a jövő hónapban hazaküld valamennyit, mert a tévét lassan laposra kellene cserélni. Ha a gyerek berendezkedett Európában, mehet utána az asszony, aki most múlt 13 éves. Nem a Közel-Kelet gazdag államaiba, nem az álmok Amerikájába. Tacitus és Angela Merkel Germániáját fogja meghódítani! Finis Germania! (A Finis Germania egy Rolf Peter Sieferle nevű német történész könyve, amit a Spiegel nem ajánl, az Amazon nem árusít.)
Yuval Noah Harari nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy két kötetben megírja az emberi faj jelenét és jövőjét. Az első kötet, a Sapiens a homo sapiens kialakulásától napjainkig történteket tekinti át. A második, a Homo Deus a homo sapiens fajának végét jósolja. Óvatosan fogadtam a kötet egyik felütő gondolatát. Eszerint hiba volt, hogy a náci Németország vereségével szemétdombra dobták a szociáldarwinizmus, az evolúciós humanizmus tudományát is. Mert igény ma is lenne rá. Először úgy gondoltam, a szerző ironizál vagy provokál. De nem. Neki az emberi faj ma is zajló differenciálódását igazoló teóriához kell a tudományos alap. Természetesen a nácik nélkül. A világ minden gondját megoldottuk. Nincs éhezés, nincs háború. Ha van – csak rendszerhiba. Elég volt a humanizmusból, amelynek utolsó fellángolásai – a szerző szerint – a kommunizmus és a nemzetiszocializmus voltak. Az ember szupremáciája, az emberi egyenlőség, az emberi élet szentsége – hülyeség.
Az emberiség legjobb része a végső célokon dolgozhat. Halhatatlanság, legyőzhetetlen erő, korlátlan boldogság. Mint a görög istenek. Erre van piaci igény. Eszközeink a gyógyszervegyészet, a génterápia, a nanotechnika és a számítástechnika. Az agy és a test átprogramozása. Kiborggá válni – vagy tudatos géppé. Nem kell félni. Úgy fog megtörténni velünk, hogy észre sem vesszük. Mosolyogva néznek majd vissza ránk a következő nemzedékek. Mint mi Lucyra, az australopithecusra vagy a névtelen homo erectusra. Ha jobban tetszik: a neandervölgyire. Aki kimarad – lemarad.
Szép új világ! Homo sapiens rezervátumok, kapirgálós tyúkokkal, szöcskepörkölttel és vízöblítés nélküli vécékkel az egyik oldalon, a másikon pedig négy-ötszáz évig élő, programozottan különleges képességekkel bíró, programozottan boldog, programozottan zseniális, programozottan jó, programozottan nietzschei ember feletti emberek, homo deusok nemzedékei.
Az emberiség, a kutatás, a piac nem állhat meg, hogy útja ismeretlen célján gondolkodjon, ahova a maiak személyesen amúgy sem juthatnak el. Ha megáll, elesik. Olyan, mint a bicikli, a mozgás tartja az úton. Harari többször említi az olyan önkorrekciós rendszereket, mint a tőzsde. Azt remélem, titkon ő is arra számít, hogy jóslata megállás és reflexió nélkül is módosíthat az általa felvázolt pályán.
Lemegyek a pincébe. Megkóstolom a Lőczedombi és a Siralomvágó új évjáratait. Valamitől ki kell józanodnom.
