A turista nem közellenség

A városba látogató tömegeket nem elzavarni kell, hanem kordában tartani.

Néhány napja éktelen ordítozásra ébredtem hajnal fél négy körül. A belvárosi, gangos ház udvarának közepén egy illuminált állapotban lévő brit úriember tántorgott, és kétségbeesetten kiabált az anyanyelvén: Hogy jutok ki az utcára? Ki akarok menni az utcára! Az utcára! Kikászálódtam az ágyból, és indulataimat fékezve elmagyaráztam neki, hogy az ajtó mellett van egy fehér kapcsoló, ha azt megnyomja, kiszabadulhat a csapdából. Ekkor leesett neki, hogy ő a fogalmatlan, nem a kelet-európai lakatosok, ezért sűrű elnézéskérések közepette kiment az ajtón.

Egyre gyakrabban fordulnak elő hasonló esetek Budapesten. És nem csak a bulinegyedben. Mióta elterjedtek az úgynevezett lakáshotelek, amelyeket az Airbnb oldalon adhatnak ki a tulajdonosok, azóta a turisták már nemcsak a szállodákban és hostelekben töltik az éjszakáikat, hanem a helyi lakosok szomszédságában. Ez a körülmény, fűszerezve azzal, hogy hozzánk jelentős részben fiatal, szórakozásra vágyó külföldiek érkeznek, olyan robbanóelegyet képez, amelyet sürgősen hatástalanítani kell.

Persze a turisták tömegei nem csak Budapesten jelentenek problémát. Már évek óta hallani arról, hogy a barcelonaiaknál is betelt a pohár. Elegük van abból, hogy meg sem tudnak mozdulni az utcákon a rengeteg látogatótól. Ráadásul ezeknek a turistáknak a jelentős része szintén a bulizó fiatalok közül kerül ki, akárcsak Budapesten. A katalán városban már odáig fajult a helyzet, hogy turistaellenes szervezetek alakulnak, amelyek megpróbálnak gátat vetni az emberözönnek. Egyelőre nem túl nagy sikerrel.

A népszerűbb olasz városokban és Dubrovnikban szintén hasonló problémával küzdenek az emberek. És egyre többen gondolják úgy, hogy hiába hagynak sok pénzt a városaikban a turisták, jobb lenne, ha inkább nem is jönnének.

Persze az indulatok érthetők. Egyáltalán nem lehet csodálkozni azon, hogy a budapesti bulinegyed közelében lakók vagy a barcelonaiak a pokolba kívánják azokat a legénybúcsúsokat, akik hajnalban az utcákon ordítoznak, és odavizelnek a kapualjakba. De az is hiba lenne, ha a turistákat tekintenénk minden baj forrásának, és nem azokat, akiknek kezelniük kellene ezeket a helyzeteket.

A lakáshotelek esetében felvetődik a tulajdonosok felelőssége is, ha sorozatosan olyan csapatnak adják ki a lakásukat, amelynek tagjai nem tudnak viselkedni. Már csak azért is oda kellene figyelniük, mert általában nem abban a házban élnek, ahol a turistákat fogadják. Szép anyagi haszonra tesznek szert, miközben a vendégekkel járó gondokat – tisztelet a kivételnek – nagyrészt a szomszédok nyakába varrják. A lakógyűléseket pedig inkább kihagyják, hogy ne kelljen végighallgatniuk a szomszédok panaszáradatát. Ráadásul az Airbnb-n keresztül kiadott ingatlanok hiányoznak az albérletpiacról, így azok, akik hosszabb távra keresnek lakhatást, kiszorulnak a városokból. A magas budapesti albérletáraknak részben az a magyarázata, hogy ingatlanok ezrei váltak hozzáférhetetlenné a tartós lakásbérlők számára. Ez a körülmény egyébként nem csak a nyugati városok vezetésének szúrt szemet, hamarosan Magyarországon is szigorodni fognak a rövid távú lakáskiadás szabályai. A szakértők egy része úgy gondolja, hogy emiatt sokan visszatérnek majd a hagyományos lakáskiadáshoz. Ez azonban nem változtat azon, hogy a lakáshotelek szomszédságában élők továbbra sem sokat tehetnek a hajnalban dáridózó vendégek ellen.

Gyakran felvetődik a tömegturizmus elleni érvként a közbiztonság romlása is. Ez természetes, hiszen ahol sok ember, főleg ahol sok italozó fiatal gyűlik össze, ott az alvilágnak is lesz keresnivalója. Csakhogy a közállapotok romlásáért elsősorban nem a turistákat kellene hibáztatni, még akkor sem, ha közülük néhányan megszegik a törvényeket, hanem azokat, akik nem tudják betartatni a szabályokat. A városokba érkező külföldieken jól lehet keresni, de a pénzekből jutnia kellene a közbiztonság javítására is. Vannak olyan szórakozóhelyek, amelyek közösen fizetnek biztonsági embereket, hogy rendet tartsanak a környékükön. A prostitúció vagy a drogkereskedelem ellen azonban ők nem léphetnek fel. Az efféle bűncselekményeket a rendőrségnek kellene megakadályoznia. Hogy milyen sikerrel teszik ezt, arról mindenki meggyőződhet, aki végigsétál a bulinegyeden. Amit ott nem lehet kapni, az nincs is.

A turisták nagyon sok pénzt hagynak nálunk. 2016-ban a VII. kerületnek 6,6 milliárd forint adóbevétele származott a bulinegyedből. Hogy ez az összeg a valódi profithoz képest sok vagy kevés, azt nehéz megítélni. De ezekről a bevételekről kár lenne lemondani azért, mert nem tudjuk észszerű törvénykezéssel és a szabályok betartatásával megfelelő mederben tartani a szórakozni vágyó embertömegeket. Másrészt nincs az a pénz, amennyiért megéri élhetetlenné tenni Budapest tüneményes belvárosát.