Cseppfolyós biztonság

Az amerikaiak legfontosabb célja a második orosz–német gázvezeték megtorpedózása.

Az Oroszország elleni új amerikai szankcióknak nyilvánvalóan több céljuk is van. A legfontosabb annak megakadályozása, hogy Donald Trump elnök javíthasson az amerikai–orosz kapcsolatokon. Bár a demokraták általában inkább „galambok” ebben a relációban, ellenzékbe kerülve ez nem áll érdekükben, ezért lelkesen csatlakoztak a republikánus „héjákhoz”. Az óriási kongresszusi többséggel elfogadott törvény ráadásul az Egyesült Államok történetében példátlan módon korlátozza az elnök külpolitikai mozgásterét, és egyúttal megnöveli a szenátorok és képviselők hatalmát. Mivel a republikánus politikusok többsége ugyanúgy utálja az elnököt, mint a demokraták, a döntés egyfajta „mini impeachmentként” is felfogható. A cél természetesen Oroszország további büntetése is, noha a korábbi szankciók bevezetése óta semmi olyasmi nem történt, ami indokolná ezt. (Amúgy a szankciók megszavazása napján utazott fel egy orosz Szojuz űrhajón orosz és olasz társával Randy Bresnik amerikai asztronauta a jórészt oroszok által készített Nemzetközi Űrállomásra. A technológiai fölény a két ország viszonyában már régen nem egyoldalú.)

Az új szankciós csomag céljai között szerepel az Európai Unió és benne Németország megfenyítése, energiapiacának megszerzése és az amerikai palagáz exportjának kikényszerítése is. Az amerikai döntéshozók mindenáron meg akarják akadályozni, hogy az EU normalizálja kapcsolatait Oroszországgal. Ezen belül a legfontosabb cél a második orosz–német gázvezeték építésének megtorpedózása. Az új törvény konkrét büntetéssel fenyegeti azokat a nyugat-európai cégeket, amelyek közreműködnének a gázvezeték építésében. A nemzetközi jog szerint értelmezhetetlen, hogy az amerikai kongresszus hogyan szankcionálhat német cégeket akkor, ha közreműködnek egy gázvezeték létrehozásában, sok ezer kilométerre az Egyesült Államoktól. De amióta világ a világ, a nemzetközi jogot csak a kicsi és gyenge államokkal szokták betartatni, ezen nincs mit csodálkoznunk. Az igazi kérdés az, hogy az Európai Unió és benne Németország engedelmeskedik-e a washingtoni ukáznak, vagy megpróbálja védeni saját érdekeit. Ez lesz a Merkel–Macron-páros igazi erőpróbája: ha kitartanak, az unió tekintélye is megnő. Az Európai Bizottság és Jean-Claude Juncker elnök első reakciói mindenesetre azt ígérik, hogy a „mag-Európa” ezúttal talán valóban ellen mer állni a diktátumnak.

Az orosz gázszállítások korlátozását azért erőlteti Washington, hogy így teremtsen piacot az Egyesült Államokban kitermelt palagáznak. Az USA palagázkészlete még legalább száz esztendőre elegendő, így európai exportja hosszú távon jó üzletet teremtene számára. A gáz az Atlanti-óceánon keresztül csak cseppfolyósítva szállítható az európai kikötőkbe, ami a csövön érkező földgázhoz képest alaposan megdrágítja. Ezért kell az amúgy éjjel-nappal emlegetett „szabadpiac” és „versenyképesség” helyett politikai nyomással piacot hódítani számára. Ez is tanulságos lehet azoknak, akik naiv módon elhiszik, hogy politikai és gazdasági érdek elkülönülhet egymástól.

A palagáz kitermelése ezen túl környezeti szempontból is rendkívül káros. Simon Gergely, a Greenpeace vegyi szakértője már öt évvel ezelőtt kiváló cikket írt erről a Magyar Nemzet 2012. augusztus 27-i számába. A palagázt úgynevezett repesztéssel hozzák a felszínre, melynek során metán, rákkeltő benzol és más káros anyag is feljön a mélyből. A klímára gyakorolt hatása a kitermelés mélységétől függően 20–38 százalékkal károsabb, mint a hagyományos földgázé. Simon brit adatokat idézve leírja, „a repesztés során a földbe sajtolt folyadékban található 300 anyag 60 százaléka károsíthatja az agyat és az idegrendszert, 40 százaléka a hormonrendszert, míg a harmada lehetséges rákkeltő”, ami természetesen a vízkészleteket is veszélyezteti. Ezért az amerikai gázkitermelő vállalatokat már fel is mentették a vízminőség védelmére szolgáló előírások alól. (És ez az Egyesült Államok kezd kampányt a magyar ivóvíz ellen. Ezen kellene a külügyminisztériumnak háborognia, nem pedig a magyar civileket segítő Soros György miatt.)

A metán amúgy huszonötször jobban melegíti a klímát, mint a sokat emlegetett szén-dioxid. Persze ha a klímaváltozás „jó” az emberiségnek – azaz az amerikai milliárdosoknak, akiknek az érdeke nyilván fontosabb a maradék hétmilliárd emberénél –, akkor minél több metán kerül a levegőbe, annál „jobb” a világnak. S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a cseppfolyósított gáz óceánjáró hajókon, tankereken szállítása is jelentős környezeti terheléssel jár. Ha az orosz gáz mellett a cseppfolyósított amerikai palagáz is elönti az európai piacot, akkor még kevesebb pénz és akarat marad a környezetbarát, megújuló energia fejlesztésére.

Az amerikai diktátum ismét rámutat az orbáni külpolitika abszurditására. A tavaly novemberi elnökválasztás semmilyen lényeges változást nem hozott az amerikai külpolitikában. Az Egyesült Államok továbbra is egyoldalúan diktálni akar a világnak, és benne Európának. Önmagában egyetlen európai ország sem elég erős, hogy saját nemzeti, gazdasági és környezeti érdekeit megvédje az amerikai dominanciával szemben. Erre csak az egységes Európai Unió lehet képes, különösen azután, hogy a britek kiválnak belőle. A német–francia tengely az iraki háború idején már ellenállt a washingtoni nyomásnak. A történelem bebizonyította, hogy nekik volt igazuk – a többmilliós menekülthullámot és az arab világ vérbe borulását alapvetően az amerikai beavatkozás idézte elő. Ezért joggal remélhető, hogy Párizs és Berlin ismét mer önállóan politizálni, és megvédi az európai gazdasági érdekeket. Magyarországnak is az lenne az elemi érdeke, hogy minél biztosabb helyet kapjon a formálódó mag-Európában. Ha ebből kimaradunk, lényegében teljesen elszigetelődünk: a mag-Európa és a romániai USA-támaszpontok közé szorulva. A jelenlegi Brüsszel-ellenes politika ezért járhat katasztrofális következményekkel a nemzet jövőjére.

A tárgyilagosság kedvéért hozzá kell tenni, hogy a baloldalon felhangzó „Oroszország vagy Európa” jelszó sem szerencsés. Egyrészt Oroszország is Európában van, amit nem érdemes elfelejteni. Másrészt bár politikailag természetesen közelebb állunk az Egyesült Államokhoz, mint Oroszországhoz, a kiszámíthatatlan és kaotikus washingtoni viszonyok napjainkban nem kevésbé aggasztók Európa számára, mint a Kreml politikája. Ne negációkban, elutasításokban, inkább az Európai Unióhoz való pozitív viszonyunkban határozzuk meg a helyes magyar külpolitika célját. Nagyjából úgy, ahogy Angela Merkel megfogalmazta. Legyünk az Egyesült Államok szövetségesei és Oroszország jó szomszédja, de tudjuk, hogy alapvetően csak magunkra számíthatunk, mi vagyunk a felelősek a sorsunkért. Mindezt Magyarország csak az erősödő Európai Unió elkötelezett tagjaként tudja megvalósítani.

A szerző publicista, volt EP-képviselő