Jönnek hírek, amelyek arról szólnak, miként lehetne kicsit jobb hely a világ. Például szívószálmentesen. Ezzel a kis kiegészítővel is van akkora baj, mint a nejlonszatyorral és a PET-palackkal. Utóbbiak esetében a probléma közismert, javában tart a háború a tudatos szelektálók és a szellemileg visszamaradott gumicsizma-égetők között.
Az, hogy a szívószál is közellenség és métely, nekem csak mostanában esett le, a Greenfo zöldportál szíves közlése kapcsán. Ennek átlagos használati ideje nagyjából húsz perc, lebomlási ideje viszont ötszáz év. Riasztóan hangzik. Csak a magyarországi vendéglátóhelyek évi két és fél Föld-kerületnyi hulladékot termelnek belőle, plusz a háztartásokban és a fesztiválokon elhasznált darabok. Kis ország, nagy szívás. A The Washington Post szerint Amerikában természetesen még drámaibb a helyzet, naponta ötszázmillió darabot használnak-dobnak el.
Az első kérdés normál üzemmódban, hogy hová kerül a cucc. Jó esetben a hulladéklerakókba, majd a szelektív gyűjtés végén esetleg újrahasznosítják. Ám gyakran előfordul, hogy a tengerekbe, óceánokba, tavakba jut. Azokban landolva jókora pusztítást végez az élővilágban. Belefúródhat például a teknősök orrába. De a jó ízű polipropilént szívesen fogyasztják a halak és a tengeri madarak is. A második kérdés rögtön az lehet, hogy megéri-e mindez a tápláléklánc csúcsán álló önpusztítónak, az embernek. A helyes válasz a nem, de akkor mit lehet tenni a sopánkodáson kívül?
Nos, érdekes interkontinentális és egyben ballisztikus összefogás kialakulásának lehetünk szemtanúi. A londoni Sohóban eddig hetvenkét étterem vállalta, hogy csak és kizárólag a kedves vendég kifejezett kérésére mellékel szívószálat az italokhoz. Ausztráliában közben a sydney-i strandokon aláírásgyűjtés kezdődött a betiltás érdekében. A kaliforniai Berkeley városában nem sokat cicóztak a népi demokratikus jogokkal, egyszerűen betiltották az egész vircsaftot, oszt helló.
A jó hír az, hogy Magyarországon is támadt némi mozgolódás az örökké kellemetlenkedő civilek körében. A Felelős Gasztrohős elnevezésű szerveződés elérkezettnek látta az időt, hogy kampányt indítson, amelyben felhívja a figyelmet a mindennapok során elhasznált ipari mennyiségű szívószál által okozott környezeti károkra. Harcsa Veronikával, a nagyszerű énekesnővel közösen buzdítják a magyarokat: legyenek bár vendégek vagy vendéglősök, hanyagolják a szívószálhasználatot. Nyereményjátékkal is inspirálják az érdeklődőket, amennyiben fényképfelvétellel dokumentálják elkötelezettségüket és elszántságukat. Az ötlet nagy, a kérés kicsi. Nem olyan nagy áldozat nemet mondani egy felesleges divathóbortra – természetesen mínusz speciális egészségi problémák.
A nyári melegben a folyadékpótlás feladatán túl a vízbe jutás lehetősége tematizálja a közbeszédet lakosság körében, tegyük hozzá, teljes joggal. Hűteni kell, nincs mese. Belehalni viszont kár. Ezzel kapcsolatban villámcsapásként érkezett a minap a rekkenő hőségbe Bagyó Sándornak, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának elnökének bejegyzése a népszerű közösségin. Magam gyerekkorom óta ájult tisztelettel tekintek a vízimentőkre és a tűzoltókra, de mindezt félretéve is úgy vélem, Bagyó Sándor jó fej. Amit mond, az meg egyszerűen sokkoló. A mellékelt ábra a Balaton mélyén fekvő élettelen testről dettó – ahogy a szívószálas teknős is a Greenfón.
Itt jegyzem meg, hogy idén már tucatnyian fulladtak a tóba, ami nonszensz. Az elnök úr nem is tököl, az egyén felelősségét boncolgatja, de a közönyt, valamint a vízimentők nem eléggé agresszív kommunikációját is kárhoztatja. Döbbenetes: a zömükben felnőtt áldozatok jelentős része nem tudott úszni, és egyik eset sem kijelölt fürdőhelyen történt. Az én tudományom itt áll meg. Mint amikor szlalomozva rohanó potenciális tömeggyilkost látok az autópályán.
