A Jobbik ötlete, a választójog iskolai végzettséghez és/vagy az írás-olvasás tudásához kötése nem ragadta magával a közvéleményt. Bár a vitázó felek szidalmazzák egymást vitézül, inkább csak megszokásból teszik, maga a disputa meglehetősen lagymatag. Talán élénkebb lenne, ha pontosabban meghatározzák a kizárandók körét, egyelőre ugyanis slampos a definíció. Hiszen nagyon jól tudjuk, hogy az iskolázatlan emberek között mennyi természetes intelligenciájú, kiváló ítélőképességű személyiség akad. Ellenben a végzettség a legkevésbé sem garantálja, hogy az adott egyén képes lesz helytálló vélemény megalkotására.
Korunk népbetegsége a funkcionális analfabetizmus. A betűk ismerete ellenére sokan nem rendelkeznek az értelmes írás és olvasás készségével. Itt nem a számítógépfüggő, életidegen ifjakról van szó. Hanem azokról a kvalifikált kiválóságokról, akik diplomájuk, sőt doktori fokozataik ellenére sem értik, amit olvasnak, képtelenek felfogni egy szöveg valóságos tartalmát. Márpedig ha a választói cenzus kiindulópontja a funkcionális analfabetizmus lenne, nem lenne szabad urnákhoz engedni a politikai elit színét-javát, de jórészt azt a réteget sem, amely elvileg írni tudásából él, és rendszeresen a véleményével kérkedik. A politikai elemzőket, a tanácsadókat, az újságírókat. Ezek többsége látványosan nem érti a másik mondandóját. De nem elég, hogy nem érti, küldetésének tartja, hogy a másik szavait félreértse, félremagyarázza, tévesen interpretálja. Persze ez sem meglepő, hiszen a magyar nyelv legelemibb szabályaival sincsenek tisztában. Általában nem ismerik a feltételes módot. Ha egy nem kívánt esemény bekövetkezése valamely feltétel teljesüléséhez kötött, akkor nem az eseményt kell kárhoztatni, hanem a feltétel teljesülését elkerülni. Egy egyszerű példával illusztrálva a tételt: Józsika azt mondja Pistikének, ha megütsz, orrba váglak. Erre Pistike rohan árulkodni, hogy Józsika orrba akarja őt vágni. Ez így lehangolóan primitívnek hat, pedig a honi politikai viták sokasága effélék nyomán robban ki, ezen a nívón zajlik. A vitázók többségének a szavak jelentéséről csak egészen halvány sejtései vannak. Néhány kirívó, de rendszeresen visszatérő példát említve: a hazugság nem azonos a tévedéssel, a vád a rágalommal, a tagadás a cáfolattal.
Az elmúlt huszonhét évben ezt a három fogalompárt sem sikerült tudatosítani a politikusokkal és a sajtóval, pedig ez is elég lenne, hogy békésebbek, tárgyszerűbbek legyenek a közéleti disputák. De nem lesznek, mert a funkcionális analfabéta véleményformálók azt sem veszik tudomásul, hogy a különböző egyénekre és csoportokra vonatkozó állításokat nem illik és nem is tisztességes általánosítani. Miként az ebben az írásban is gyakran előforduló „többségében”, „jórészt”, „sokan” kifejezések is pontosan azt jelentik, hogy egyes megállapítások nem mindenkire vonatkoznak, hanem csak egyesekre. Akinek inge, az vegye magára. Bár erre sincs sok esély. Olyanokat győzködni, akik nem kepések különbséget tenni a személyes névmások között, akik az egyes szám első személyben elmondott önkritikát is magukra veszik, meddő vállalkozás. Csak azt kell eldönteni felőlük, hogy hülyék vagy aljasok.
Legyünk konkrétabbak, hogy az „értelmiségiek” is értsék. Nincs klasszikusabb példa, mint Kövér László „köteles” beszéde. Jellemző a magyar szellemi és morális viszonyokra: akkoriban bírósági ítélet született arról, hogy a feltételes módban, többes szám első személyben elhangzott mondat (ha nem tudunk az eredményeknek örülni, kössük fel magunkat) minden további nélkül érthető többes szám harmadik személyű felszólításként (a szocialisták kössék fel magukat). Gyalázatos eljárás volt, Gyurcsány Ferenc mint éceszgéber kimondottan büszke volt rá. Ugyanakkor nem véletlen, hogy a Fidesz Vona Gábort lejáratni akaró telefonos kampányáról sokaknak a „köteles” beszéd jut eszébe. Vona nem a nyugdíjasokról, hanem a Fidesz által felhergelt, önmagukból kifordult egyénekről beszélt, akik történetesen nyugdíjasok. Ez alapján a nyugdíjasokat általában hiszterizálni vagy arra utal, hogy a Fidesz vezérkara nincs azon a szellemi színvonalon, hogy helyesen értelmezzen néhány mondatot, vagy morálisan semmiben nem különbözik Gyurcsány Ferenctől.
Abból kiindulva, hogy az első feltételezés (a felfogásbeli hiányosságok) az igaz, jogos a dilemma, hogy a fentebb említett társadalmi csoportok alkalmasak-e önállóan felelős döntéseket hozni, szabad-e engedni, hogy szavazatukkal beleszóljanak az ország ügyeibe, agyonmanipulált véleményükkel befolyásolják, torzítsák a nép szuverén döntését. És ha a valós (vagy csak színlelt) funkcionális analfabéták szavazati jogát nem lehet (nem akarják) megvonni, nem kéne elgondolkodni egy erkölcsi cenzuson?
