Régóta fennálló, a labdarúgásban, a sportban rendre megjelenő probléma a pálya szélén álló apuka vagy anyuka beavatkozása fia vagy lánya és csapata életébe. Választás elé állítja a fiatalt, kétségbe vonja a csapatot irányító szakember tudását, feszültséget szít a közegben. A pillanatnyi érdek, a győzelem lebeg a felnőtt szeme előtt, nem a gyermeki lélek érzékenysége, összetettsége.
A jelenség, miszerint a szülők magukból kikelve ordibálnak a pálya szélén, nem csak Magyarországon létezik. Egy pár hónappal ezelőtti, Stockholm három nagy múltú klubjának (Djurgarden, AIK, Hammarby) összefogásával készített vizsgálat rámutatott: háromból egy gyerek a túlzott szülői befolyás miatt hagyta abba a labdarúgást. A szülőket megkérdezve kiderült, 83 százalékuk találkozott olyannal, aki nyomást gyakorolt saját gyerekére, vagy hangosan kritizálta a bírót mérkőzés közben. Az AIK helyettes csapatkapitánya, Stefan Ishizaki is megszólalt az ügyben. Szerinte kicsi gyerekként nem a győzelem a legfontosabb, hanem hogy az ember megszeresse a játékot, élményeket és emlékeket gyűjtsön.
Mindez korántsem azt jelenti, hogy a szülőket ki kell zárni a pályák környékéről. Ám érdemes megjegyezni, hogy a nyugat-európai futballklubok akadémiáinál a szülő és az edző viszonyát a távolságtartás és a szerepek tiszteletben tartása jellemzi. Sokkal fontosabb a kommunikáció átalakítása. Negatív, destruktív megnyilvánulások helyett pozitív és támogató gondolatokra van szükség. Érteni kell a gyerek generációjának sajátosságait, és azt, hogy a siker és a kudarc is az ő életének része. Ahogy azt is, hogy az edző a munkáját végzi, a labdarúgás játék, a bíró ember.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!