A legjobb döntés

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című filmje megérdemli, hogy Oscar-díjra nevezzük.

Ahogy nemrég Böszörményi Gyula író megjegyezte: itthon a filmgyártásnak nem az üzletről, hanem a minőségről kell szólnia. Önmagában egy ekkora piacon kevés költségesebb produkció fog megtérülni, mégis: jó hírünket vihetik a világban. Márpedig a pozitív PR napjainkban igencsak hiánycikknek tekinthető. Mindenfajta kormányzati sikerpropaganda ellenére sokak tapasztalata: egy külföldi ismerősnek már azt is magyarázni kell, hogy nem, ez nem Fehéroroszország, és nem is Azerbajdzsán. Valóban elkeserítő a média letarolása, a CEU vagy a Soros elleni háború, de a „milyen diktatúrában élni?” kérdés azért jelentős túlzás. Ilyenkor persze rögtön beindul az egymásra mutogatás, ám a végeredmény ugyanaz marad.

Amin aztán főleg nem segít, ha külföldön azt hallhatják: Magyarországon támadások érik az Arany Medve-díjas alkotás rendezőjét, csak azért, mert Berlinben véleményt mondott a magyar kormányról. A méltatlan közjáték után szerencsére ismét a helyükre kerülnek a dolgok.

Mert a politizálás valóban izgalmas, megunhatatlan játék, és mindenki kedve szerint értelmezheti az 1945 üzenetét éppúgy, mint Enyedi nyilatkozatait. De tényleg van itt egy másik logika is: a filmművészeté. A két film ismeretében pedig bátran kijelenthetjük: igen, az 1945 az év egyik legjobb alkotása, és közel sem csupán a magyar filmek versenyében. A Testről és lélekről viszont az évtized egyik legkülönlegesebbje. Enyedi munkája érzékeny és katartikus mozgóképes költészet, olyasmi, amiért érdemes moziba járni. Az éjszaka szarvasokként a havas erdőt járó pár allegorikus történetéről már most elmondható, hogy a Körhintával és a Szerelemmel egy polcra helyezhető, és méltó lesz rá, hogy ötven év múlva visszatekintve az elsők között jusson eszünkbe. Ahogy arra is, hogy mások ez alapján ítéljék meg a magyar filmet.

Persze nem láthatjuk előre, mi hogyan lesz a jövőben: sem az Oscar odaítélésekor, sem filmtörténeti távlatokban. Ám a Testről és lélekről maga is arra tanít: ráérezhetünk, ha valami igazival szembetalálkozunk. Akkor pedig fontosabb, hogy ezt felismerjük, és aztán ragaszkodjunk is hozzá, mint hogy hideg számítgatásokba kezdjünk az esélyeket illetően. Enyedi Ildikó úgy érezte: ennek a filmnek akkor is el kell készülnie, ha csak kevesekhez talál el. Végül nem így lett, ami a rendező számára volt az egyik legnagyobb, legpozitívabb meglepetés. Nekünk ezek után abszolút van okunk bízni a Testről és lélekrőlben.