Három nyugdíjas katona is kulcsszerepet tölt be a Trump-adminisztrációban, ami példátlan az Egyesült Államok történetében. A védelmi miniszter James Mattis nyugalmazott tengerészgyalogos altábornagy, aki a Truman elnök által 1950-ben a kabinetbe hívott, korábban külügyminiszterként szolgáló Marshall tábornok óta az első egyenruhás a Pentagon élén. A Nemzetbiztonsági Tanács élén Herbert Raymond McMaster áll, ő 2005-ben az Irakban zajló Operation Restoring Rights nevű, Tell-Áfár város felkelőktől való megtisztítására indított hadművelet egyik parancsnokaként vezette a 3. páncélosezredet akkor még ezredesi rangban. Ma nyugalmazott altábornagy. A Fehér Ház személyzeti főnöki (Chief of Staff), szintén kulcspozíciónak számító posztját pedig John F. Kelly nyugalmazott tengerészgyalogos altábornagy, korábban a Belbiztonsági Minisztérium (Homeland Security) vezetője tölti be.
Tekintve, hogy a kormány többi tagja, beleértve Tillerson külügyminisztert, szinte észrevehetetlen, és a hírek szerint Trump elnök mozgásterét a bemutatott triumvirátus jelentős mértékben korlátozza, beleértve az elnök parancsainak időnkénti megtagadását is, nem járnak messze az igazságtól azok a megfigyelők, akik a jelenlegi vezetést a „tábornokok demokráciája” kifejezéssel jellemzik.
A három generális a kongresszussal nagyjából-egészében együttműködve igyekszik az Egyesült Államok kormányának hatáskörükbe tartozó részét hatékonyan működtetni, lenyesegetve azokat a vadhajtásokat, amelyek abból fakadnak, hogy a megválasztott elnök nem igazán képes és hajlandó elfogadni és megtanulni Washington működését. A Trump és tanácsadói által még a kampányidőszakban meghirdetett, hagyományos kormányzati elit elleni harcban a tábornokok inkább az utóbbiak oldalán állnak az elnökkel szemben. Ennek bizonyítéka több, Trump emberének számító funkcionárius idő előtti távozása, valamint az, hogy Kelly nagyjából negyven, az Obama-adminisztráció idején kinevezett, a nemzetbiztonsági tanácsban dolgozó munkatárs menesztését akadályozta meg.
A mindezzel tisztában lévő elemzők némelyike már Trump elnök közelgő lemondatásáról értekezik. Ennek azonban kevés az esélye. A korábban címlapsztorinak számító, az elnök, rokonainak és munkatársainak orosz kapcsolatait feltárni kívánó vizsgálatok immáron kevesebb érdeklődésre tartanak számot. Fennáll a lehetőség, hogy akármilyen eredmény is születik, azt a törvényhozás két háza csendesen a szőnyeg alá söpri. Amerika most nem engedheti meg magának, hogy regnáló elnökét akár alkalmatlannak, akár orosz kémnek nyilvánítsa. Ne feledjük: Trump népszerűsége, bár sokat csökkent, még mindig igen jelentős a választói körében, akik egy ellene hozott intézkedést igencsak rossz néven vennének, tekintve, hogy véleményük szerint – és ebben igazuk van – Trump egyetlen választási ígéretét sem valósította meg, amiért mind az elnök, mind szimpatizánsai azt a washingtoni kormányzati és törvényhozási mechanizmust hibáztatják, ami ellen az elnök egyre reménytelenebbnek tűnő harcot folytat. Ezt a harcot Trump elveszítheti, de a másik oldal nem hirdethet győztest. Ugyanis Amerikának nem hiányzik, hogy országos tömegtüntetések robbanjanak ki akár a leváltandó Trump ellen, akár mellette. Charlottesville megmutatta, hogy bár az FBI a hatvanas években a Cointelpro művelet keretében szétzúzta a szélsőjobboldali, majd a hetvenes évek elején a szélsőbaloldali extrémista kezdeményezéseket, ezek mára új köntöst öltve támadtak fel. Ehhez járul, hogy egyes oroszfóbiában szenvedő biztonságpolitikai szakértők úgy vélik, a jelenlegi robbanásveszélyes helyzet alkalmat ad az orosz titkosszolgálatoknak, hogy a múlt század hatvanas éveiben Európában használt eszköztárukat újra bevessék. Konkrétan a német Vörös Hadsereg Frakció (Rote-Armee-Fraktion – RAF) megszületéséről van szó. 1967 nyarán egy Karl-Heinz Kurras nevű, náci nézeteiről ismert, Wehrmacht-veterán nyugatnémet rendőr egy tüntetésen meggyilkolt egy Benno Ohnesorg nevű diákot. Kurras a tettéért semmilyen büntetést nem kapott. Az eseten felháborodott szélsőbaloldali diákok alapították meg a RAF-ot. Nemrég derült ki, hogy a gyilkosságot elkövető Kurras valójában a keletnémet Stasi titkos ügynöke volt, akcióját egy átgondolt stratégia részeként követte el. Miután az amerikai Oroszország-szakértők jelentős része szerint a mostani moszkvai vezetés céljait tekintve semmiben sem különbözik a Szovjetunió élén állóktól, csak remélni lehet, hogy mindenkori véleményüket a három sokat látott katona kellő józansággal kezeli. Hasonlóan az elnök Észak-Korea kapcsán kiadott és ugyanezen urak által megtagadott parancsaihoz. Amerika társadalmi berendezkedése nem az orosz szolgálatok aknamunkája miatt van válságban. Az okok éppen Trump elnökké választásában rejlenek.
