Az euró – mint kizárólagos hazai fizetőeszköz – bevezetésének kérdése jó ideje foglalkoztatja a hazai közvéleményt. A 2018-as választások közeledtével, valamint a „mag-Európa” koncepció előtérbe kerülésével a forint lecseréléséről folytatott párbeszéd új erőre kapott. Neves közgazdászok, volt jegybankelnökök, más közéleti személyiségek és véleményvezérek tartják fontosnak álláspontjuk kifejtését. Ehhez hozzájárulva a magam részéről egyfelől röviden felvillantanám a Magyar Nemzeti Bank (MNB), továbbá a kereskedelmi bankokat felügyelő hatóság (jelenleg ez is az MNB) jövőjének néhány aspektusát, illetve röviden kitérnék a politikai pártok eddig megismert nézeteire.
Először is rögzítsük, hogy a legkedvezőbb helyzetben is az euró bevezetésére legkorábban 2023–25 körül kerülhetne sor. Ekkorra teljesülniük kell az ismert makrogazdasági feltételeknek (például: államadósság nemzeti össztermékhez viszonyított szintje). Az MNB, mint a hazai monetáris politikát meghatározó szerv, a forintkamatok meghatározása, valamint a piac likviditással – magyarul: olcsó forrással – való ellátása során közvetlenül segédkezik a kormány gazdaságpolitikai céljainak megvalósulásában. Ezeket most nem a kormányprogramokban leírtak szerint határozom meg, hanem leszögezem: a mindenkori magyar kormány célja, hogy a hozzá lojális vállalkozói réteg elfoglalja a – Lenin után szabadon – gazdaság parancsnoki pontjait.
A bolsevista teóriához képest a változás annyi, hogy ezeket a pontokat nemcsak irányítani, hanem (magán)tulajdonolni is kell. Lásd Orbán Viktor ismert elképzelését a magyar bankrendszer minimum felének nemzeti tulajdonba vételéről, továbbá a kiskereskedelemben, az energiaszektorban, a médiában, az építőiparban vagy a mezőgazdaságban (földtulajdon) végbemenő folyamatokat. Mindezt az MNB több módon is támogatja, olyan állami tulajdonú pénzintézetek partnerségével, mint az Eximbank, az MFB és mások. Amíg ez a folyamat a kezdeményezők számára megnyugtató módon le nem zárul, addig az euró bevezetését a kormány – és az MNB – nem fogja támogatni. Ennek egyszerű oka, hogy az euró bevezetése után a Magyar Nemzeti Bank az Európai Központi Bank (EKB) filiáléjává válik, amelytől továbbra is elvárják, hogy a magyar gazdaság állapotáról elemzéseket és jelentéseket készítsen, de sem a kamatpolitikába, sem a kereskedelmi bankok forrással való ellátásába nem szólhat bele. Ugyanez igaz a felügyelet kérdésére is. A ködös hátterű hiteleket az európai felügyelet vizsgálja.
Nézzük meg, az ellenzéki pártok hogyan viszonyulnak a kérdéshez! A valódi válaszhoz le kell szögezni, hogy a politika számára a forint vagy az euró nem pusztán fizetőeszköz, hanem a hatalom technikai gyakorlásának egyik fegyvere (lásd fentebb). Az MSZP euróval kapcsolatos aktuális véleménye eléggé hiteltelennek tűnik, lévén, hogy elsősorban a szocialisták voltak azok, akik 2010 előtt folyamatosan módosítgatták a bevezetés határidejét, és végül nem maradt lehetőségük a projekt végrehajtására. A hiteltelenség oka, hogy komoly ellentmondás feszült a mindenkori szocialista kormányok gazdaságpolitikája és az euró bevezetésének feltételei között. A gazdaságpolitika ugyanis a magyar államháztartást az euróövezettől egyre távolabb vitte – hacsak nem a görög példát akarták követni. Ergo olyasmit ígérgettek, amiről tudták, hogy képtelenek teljesíteni. Hasonló a véleményem a Demokratikus Koalícióról is.
A liberális kis pártok és a Momentum az euró mellett kötelezik el magukat. Elsősorban ideológiai alapon. Számukra a mag-Európához tartozás alap. E hozzáállás egyik veszélye, hogy visszatérhetnek azok az idők, amikor minden, tőlünk nyugatabbra fekvő országból érkező bankárt, pénzügyi tanácsadót vagy politikust félistenként üdvözöltek a hazai döntéshozók. Jó lenne, ha a történelem nem ismételné önmagát.
A Jobbik, mint a nemzeti radikális oldalról – elemzők szerint – középre tartó erő esetében egyelőre nincs világos álláspont (nem is fontos, hogy ebben a pillanatban legyen). Viszont a választásokig előbb-utóbb arra fogják kényszeríteni őket – minden oldalról –, hogy nyilatkozzanak. Nehéz feladat lesz ez számukra, pláne, hogy a többi pártról többé-kevésbé tudni lehet, hányadán állunk velük. Nehéz – de megkerülhetetlen.
A szerző közgazdász
