A problémát azonban senki sem érzékeli. Rég nem volt itt árvíz? Bármit is gondoljunk arról, hogy hova épüljön akár mobil, akár fix gát, jó lenne, ha mindenki lehiggadna: 2013-ban centiméterek hiányoztak a Rómain, hogy átcsapjon a víz az oda letett több tízezernyi homokzsákon, és elöntse Óbudát a Szentendrei útig. Nem sokon múlt a katasztrófa 2006-ban és négy évvel korábban, 2002-ben sem. Tehát illendő lenne komolyan venni a kérdést minden félnek. Ellenkező esetben osztoznak a felelősségen, ha valamikor a közeljövőben netán megint jön az ár, és pusztítja, ami az útjába kerül.
Budapesten talán még sosem volt ennyire megosztó fejlesztés, mint az utóbbi időben Csillaghegyi-öblözetként emlegetett III. kerületi terület árvízvédelme. Amit évtizedek óta ígérgetnek az itt élő 55 ezer embernek. Nekik valóban a bőrükre, az életükre, az otthonukra, a vagyonukra mehet a politikai játszma. Amely nem ma kezdődött: az ötvenes években hevenyészetten összehányt földrakásról, az úgynevezett nyúlgátról hosszú ideig azt hitték, örökre védelmet biztosít. Hát nem. De a Római-part sem paradicsom, hanem a kommunizmus idején lepusztított, a rendszerváltozás idején pedig szerencselovagok, vendéglátósok, szállodások, lakóparkosok, ingatlanspekulánsok kezébe került terület. Amiből a lehető legtöbbet próbálták és próbálják azóta is kisajtolni. Sokáig csak sejthető volt, miért sorolta üdülőövezetbe a Demszky Gábor vezette főváros a partot annak tudatában, hogy az építésügyi kiskapuk kihasználásával lényegében bármi felhúzható ott. Ezt a legplasztikusabban egy közelmúltbeli eset világította meg, amikor az Orbán Viktor bizalmasához, Garancsi Istvánhoz köthető lakóparképítő cég a tavaly bevezetett változtatási tilalom hatálya előtt jutott építési engedélyhez.
