A robotizáció és a digitalizáció nyertesei

A tudásszintemelő stratégia érdekében mozgósítani kellene a teljes felsőoktatást.

Érdeklődéssel olvastam Árva László Hogy jöjjünk ki a robotok csapdájából? című írását (Magyar Nemzet, 2017. október 14.). Gondolatai többségével egyetértek, ám a problémákat és a lehetséges megoldásokat kicsit másképp látom.

Kezdem a problémákkal. Szerintem egyáltalán nem biztos, hogy a nálunk működő nemzetközi vállalatok bezárják itteni összeszerelő üzemeiket, és otthon vagy egy másik fejlett országban oldják meg az összeszerelést robotokkal. Ennek két oka van. Egyrészt a robotoknak is hely kell. Nem is kevés. A föld pedig itt olcsóbb, sőt előfordul, hogy kevéssé fejlett országokban ingyen kapják a területet, csak azért, mert beruháznak. Nyugat-Európában különösen drága a jó termőföld. Nálunk is előfordult, hogy az ilyen jó termőföldet egy összeszerelő műhely vagy egy logisztikai bázis miatt lebetonozhatták.

A másik ok az olcsó munkaerőn túli sok más kedvezmény. Nyugat-Európában nem lehet uniós pályázati pénzekhez, kutatási-fejlesztési támogatáshoz hozzájutni, és a nyereségadó is jóval magasabb, mint a 9 százalékos magyar. Ezek a tényezők legalább olyan vonzók, mint a már drágulóban lévő, de még olcsó munkaerő.

Ha ez igaz, akkor még nagyobb lesz a kevéssé fejlett országok gondja, amennyiben itt maradnak a robotizált cégek. Hiszen már csak az alacsony adókkal járulnak hozzá a költségvetéshez. Mivel kevesebb munkaerőre lesz szükségük, a sokkal kevesebb ember bérét terhelő járulékokból befolyó költségvetési bevétel is csökken. Ebből kifolyólag nyilvánvaló: a kevéssé fejlett országoknak nem érdekük, hogy a náluk működő cégek robotizáljanak, illetve hogy olyan új cégek települjenek be, amelyek robotokkal dolgoztatnak. Ezért sem az ilyen cégek maradását, sem betelepülésüket nem lenne szabad az államnak kedvezményekkel bátorítania.

Jegyezzünk meg mindjárt két fontos dolgot. Az egyik: a robotizáció tipikusan az egyszerű összeszerelő munkahelyeket veszélyezteti. Az értéklánc további szakaszaiban lévő munkákat, a kutatást-fejlesztést, tervezést, értékesítést, szolgáltatást, marketingtevékenységet nem. Ezért arra kell ösztönözni a cégeket, hogy az ilyen tevékenységeiket telepítsék hozzánk. Másrészt a kiterjedt robotizáció főleg a nagy iparvállalatok számára lesz még sokáig kifizetődő. A szolgáltatások esetén is elképzelhető a robotok beillesztése a tevékenységi folyamatba – de sokkal kisebb mértékben. A különleges minőséget jelentő egyedi termékek előállításánál döntő marad az emberi tudás, képesség, kreativitás.

Milyen irányba kellene tehát elindulni? A gondolat nem új: Magyarország soha nem lesz képes nagy mennyiségű tömegáruval sikeresen versenyezni a világpiacon. Az egyediség, a minőség, a tudástartalom ellenben nagy esélyeket kínál, ráadásul jobb minőségű és jobban fizető munkahelyekkel.

Ezért sokszínű, kreatív, innovatív kisvállalkozói szektorra lenne szükség, amely hozzá tud járulni a regionális fejlettségbeli problémák megoldásához is. Azt ugyanis végre be kellene látni: nagyon komoly társadalmi problémákhoz fog vezetni, ha a kevés munkahellyel rendelkező megyék munkanélküliségi problémáit továbbra is a szakemberek belső vándorlásával akarjuk megoldani. A Dunántúlra vagy onnan még tovább, Ausztriáig, Németországig vándorló szakemberek és fiatalok miatt falvak sokasága idősödik, majd néptelenedik el, felborítva nemcsak a gazdasági, hanem a társadalmi egyensúlyt is. A „modern városok” program is csak a városok közvetlen környezetében lakóknak nyújt megoldást. A nagyobb távolságból a nagyvárosi munkahelyekre történő beutaztatás sem oldja meg az elnéptelenedés problémáját. Az elmondottak alapján körvonalazhatók a megoldások: ne hívjunk be további összeszerelő cégeket jelentős állami támogatással, a már nálunk működő multikat pedig ösztönözzük, hogy bővítsék értékláncukat.

Van egy komoly akadály. Az oktatás és a továbbképzés helyzete, irányultsága. Ezt Árva László is érinti. Nézzünk néhány statisztikai adatot! A KSH 2017 I. félévi számai alapján az álláskeresők 44 százaléka 8 általánost vagy ennél kevesebb osztályt végzett. 26 százalékuk szakmunkás, 25 százalékuk egyéb középfokú végzettséggel rendelkezik. Az álláskeresők között mindössze 5,6 százalék a diplomás. A 25–64 éves korcsoporton belül a felnőttképzésben részt vevők aránya 2016-ban átlagosan 6,3 százalék volt, ám ez az érték a 7 régióból 4 esetén jóval alacsonyabb: az észak-magyarországi régióban csak 4,2 százalék. Az EU-s átlag 10,8, Ausztriában 14,9, Csehországban 8,8, Németországban 8,5 százalék. Mit mutatnak az adatok? Elsősorban azt, hogy probléma van a tudásszinttel általában, és különösen nagy a gond az alulképzettek jelentős arányában és a felnőttképzés területén – a munkában lévők és a munkanélküliek esetén egyaránt. Mutatnak mást is: azt, hogy a gyakorlat nem igazolja vissza azt a „szlogent”, hogy egy jó szakma többet ér, mint egy „rossz diploma”. Azt gondolom, ezt a megkülönböztetést a jövő érdekében sürgősen el kellene felejteni. Magas színvonalú, rugalmas, sokirányú tudásra van-lesz szüksége a szakmunkásnak, éppen úgy, mint a diplomásnak. A dinamikus, innovatív gazdaság, a rugalmas kisvállalkozások felsőfokú végzettségi szintű szakmunkásokat igényelnek.

A jövő szempontjából veszélyes, ha a szakmunkásképzés bármely területén megelégszünk azzal, hogy egy adott szakmára specializált, máshoz nem értő, műveletlen fiatalokat bocsátunk ki azon munkahelyek betöltése kedvéért, amelyek előbb-utóbb megszűnnek. Látni kell: az oktatási és képzési stratégia az a kiindulópont, amely az útválasztást is jelenti. Azt, hogy a körülöttünk zajló technológiai változások vesztesei vagy nyertesei leszünk.

A teljes oktatási rendszert egységes egészként kezelve jelentős fejlesztésbe, tudásszintemelésbe kellene kezdeni. Azonnal. Be kellene vonni ebbe a kisvállalkozásokat is. Esetükben is továbbképzésre van szükség például az informatika alkalmazása területén. A tudásszintemelő stratégia megvalósításához mozgósítani kellene a teljes felsőoktatást. Különösen a vidéki egyetemek és főiskolák tudnák szakmai tudásukat és képességeiket az ügy szolgálatába állítani. Klebelsberg Kunónak nemcsak a nevét, a szellemiségét is vissza kellene hoznunk a tudásgyarapítási stratégia kidolgozásához és megvalósításához.

Ha jó stratégiát választunk, a robotizáció és a digitalizáció okozta várható változásokat előnyünkre fordíthatjuk. Ehhez erős magyar vállalkozásokra, sokszínű gazdasági szerkezetre, a kemény munka mellett okos, intelligens, minőségi teljesítményekre van szükség. Ennek pedig alapvető feltétele a tudásszint általános és jelentős emelése.

A szerző közgazdász, egyetemi tanár