Szergej Karaganov szavaira figyelni kell. Helyzetértékelése világos, prognózisai ülnek, a kulisszák mögé belátva nemcsak közvetíti, de bizonyos mértékben meg is szabja az orosz külpolitika irányait. Erénye, hogy több mint szakértő, de nem politikus, továbbá nemcsak mértékadó, de mértéktartó is. Úgy képviseli az orosz érdekeket, hogy közben nem ragadja el a nacionalista hév, és úgy nyugatos, hogy keményen bírálja is a Nyugat politikáját. Az orosz kül- és biztonságpolitikai gondolkodás egyik apostoláról van szó, aki megalapította a Kül- és Védelempolitikai Tanácsot, tíz évig vezette a Valdaj Klubot; a stafétabotot átadva tanítványainak, mindenekelőtt az orosz külpolitikai stratégák új csillagának Fjodor Lukjanovnak, ma már mindkét szervezet tiszteletbeli elnöke. Az is megfontolja mondatait, aki nem ért velük egyet. Mint most a Valdaj Klub 14. éves találkozóján Szocsiban, ahol Karaganov arra figyelmeztetett, hogy az új hidegháború veszélyesebb a korábbinál, a többpólusú berendezkedés bizonytalanabb a kétpólusúnál. A legnagyobb feladat egy globális háború elkerülése, ezért minél előbb meg kell teremteni a nukleáris hatalmak közötti katonai egyensúlyt. Mert mint fogalmazott, az atom birtoklása tartotta és tartja vissza most is a világ hatalmait a meggondolatlan lépésektől.
De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen az új világrend alakulása csak úgy értelmezhető, ha előbb megértjük a második világháború után kialakult régi, liberálisként, demokratikusként és kapitalistaként leírt berendezkedés felbomlásának okait. Itt azért jegyezzük meg, hogy ez csak a Szovjetunió felbomlásával vált uralkodóvá, mert addig azért létezett egy másik, az úgynevezett szocialista modell is. Az ellensúly eltűnése azonban elhozta a Nyugat hegemóniáját, ám Karaganov megkérdőjelezi e rend liberális és szabad voltát. A világ új urai az egész nemzetközi közösség nevében kezdtek el beszélni, ugyanúgy rá akarták erőszakolni ideológiájukat, értékeiket, modelljüket mindenkire, mint tették ezt a XX. században a kommunisták vagy korábban a keresztes hadjáratokkal a keresztények, majd a gyarmatosítók. S tették ezt, ha kellett, erővel. Az ellensúly nélkül láncáról elszabadult Nyugat „színes forradalmak” sorát generálta, felrúgta a nemzetközi jogot Jugoszláviában, Irakban és Líbiában is. A dzsungel törvényei uralkodtak, a világ pedig elbizonytalanodott, kiszámíthatatlanná vált. Rogyadozik a világgazdaság liberális modellje, felborult a még a gyarmatosítók teremtette status quo a Közel-Keleten, válságban vannak, gyengülnek transzatlanti kapcsolatok, ráadásul folyik egyfajta deglobalizáció. Mint arra még Henry Kissinger rámutatott, miközben a világ globalizálódik, annak irányítása egyre inkább nacionalizálódik.
Egyszóval, szétesőben az eddigi berendezkedés, Európa saját gondjaival van elfoglalva, az Egyesült Államok pedig, miután destabilizálta a világot, már egyre kevésbé akar felelősséget vállalni a dolgok menetéért. Miközben a Nyugat gyengül, az új feltörekvő pólusok ajánlják magukat. Vlagyimir Putyin a Valdaj Klub előtt, Hszi Csin-pin pedig a Kínai Kommunista Párt kongresszusán mondott beszédében erősítette meg országa globális ambícióit, egyben felelősséget is vállalva a világért. Az egyik a szó klasszikus, katonai értelmében, míg a másik gazdasági téren ígér nagyobb biztonságot az eddiginél. Ez egyben azt is jelenti, hogy a maga eszközeivel mind Moszkva, mind pedig Peking bontja az eddigi berendezkedést, így a szuverenitás felé tolják el a világ berendezkedését. Ez a megközelítés sokaknak tetszik, idegesíti viszont a Nyugatot, amelynek van elég ereje is ahhoz, hogy akadályozza e trend kibontakozását. Alapvetően ebből fakadnak a törésvonalak és erre vezethető vissza a világot eluraló hisztérikus hangulat. Ezzel magyarázható az Oroszország és a Nyugat között kibontakozott új hidegháború, mint ahogy az is, hogy Amerika mindent megtesz a Csendes-óceán régiójában a kínai befolyás növekedésének visszaszorításáért.
Az átmenet korát éljük, és ez az állapot még nagyjából másfél évtizedig állhat fenn – írja le a helyzetet Karaganov. Ez az időszak a helyezkedésről és az új hierarchia helyeinek elfoglalásáról szól. Egyre több az atomfegyverekkel rendelkező szereplő; és az előző hidegháborúval ellentétben nincsenek meg köztük az egyeztetési csatornák. Eközben szélesedik az arzenál, így a tömegpusztító fegyverek közé sorolható már a kiberhadviselés is – a háború veszélye jóval nagyobb, mint korábban. A legfőbb feladat most ennek az elkerülése. Napjainkban egyre több pólusúvá válik a világ, a cél azonban Karaganov szerint egyáltalán nem ez a kaotikus, a stabilitást természetéből fakadóan nélkülöző világrend. Ez le fog tisztulni, két pólus körül rendeződik. Az egyik központ a kínai Új Selyemút mentén formálódó úgynevezett Nagy-Eurázsia, míg a másik az Amerika körüli világ lesz.
