A nyugatnémet elit 1990-ben azt remélte, hogy az újraegyesüléssel a keletnémetek is hirtelen nyugatnémetekké válnak. Hogy kapásból magukévá teszik a múltfeldolgozás és a multikulturalizmus eredményeit. A nyugatnémet közélet nem számolt azzal, hogy a keletnémetek egészen más társadalmi, politikai, kulturális változásokon mentek át a második világháború után. A kommunizmus a porosz nacionalizmus számos elemét átmentette, megőrizte. A zárt társadalom etnikai homogenitást is jelentett. Mindazok a vívmányok és eredmények, amelyekre a nyugatnémet közélet joggal büszke, a keletnémeteknél idegenül hatnak. Ezért pislákolhatott a keletnémet vidékeken mindig is a neonácizmus, ezért élik ott meg veszélyként, fenyegetésként a multikulturalizmust. A nyugatnémet és a keletnémet területek vallásossága is különbözik: míg a nyugatnémet életnek része a katolikus vagy az evangélikus egyház, a keletnémet területeken nyolcvan százalék feletti a vallástalanok aránya. Ennek és az ottani idegenellenességnek az összefüggéseivel több tanulmány is foglalkozott.
A keletnémet valóságot hosszú ideig mégis sikerült eltakarni: a kereszténydemokraták (CDU) lefedték a nyugati viszonyok közepette jobboldalibb tábort, a posztkommunista utódpárt (PDS, ma Die Linke) pedig a keletnémet frusztrációt képviselte. A keletnémet kérdés kontroll alatt volt. Most azonban megjelent az AfD, amely egyszerre képviseli a radikális jobboldaliságot meg a keletnémet dühöt és nosztalgiát. Nem véletlen, hogy a párt a legtöbb szavazót a CDU-tól és a Linkétől hozta el.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!