A német közéletet meghatározzák az integrációs viták. Ilyenkor főleg a muzulmánokra szokás gondolni. Miközben azonban a németországi törökök csupán alig felének van szavazati joga, két másik csoporttal – amelynek tagjai mind német állampolgárok – alig szokás foglalkozni. Egyrészt a keletnémetekről van szó, másrészt a kilencvenes évektől a volt szovjet térségből bevándorolt úgynevezett „orosznémetekről”, „russendeutschokról”. A törökök többsége Nyugat-Németországba vándorolt ki, az ottani világba szocializálódott. A keletnémetek és az orosznémetek azonban kommunista diktatúrából jönnek, egészen más értékvilágot, mentalitást hozva magukkal.
Az Alternatíva Németországnak (AfD) a maga Nyugat-ellenes jelszavaival ezért tudott e körökben kiemelkedő eredményeket elérni. Kelet-Németországban a párt mindenütt a második helyet szerezte meg, Szászországban pedig első lett. Míg a nyugatnémet területeken az AfD tízszázalékos kispárt, a keletnémet vidékeken húsz százalék feletti néppárt. A nyugati tartományokban eközben jól kimutatható – ahogy a kelet-bajorországi eredményeket elemző Passauer Neue Presse is írta –, hogy olyan körzetekben tarolt az AfD, ahol az orosznémetek aránya kimagasló. Az AfD ezt a réteget, amelynek német származása nem kis részben megkérdőjelezhető, tudatosan szólította meg. Oroszul. Az orosznémetek életvitele, szocializációja posztszovjet. Sokan a mai napig a németországi eseményekről is a Merkel-ellenes orosz állami médiából tájékozódnak.
A mostani német választás tehát megmutatta, hogy a társadalom valódi törésvonala nem a vendégmunkásokhoz és nem az iszlámhoz kötődik. A Kelet és a Nyugat különbsége jelenti a legnagyobb kihívást ma. Nyugat-Németország a második világháború végétől elköteleződött a nyugati, euroatlanti világ mellett. Konrad Adenauer kereszténydemokrata kancellár bölcsességét – és rajnai meghatározottságú katolicizmusát, poroszellenességét – bizonyítja, hogy nem fogadta el a semleges, egységes Németország gondolatát. Szerinte először a nyugati világba kellett integrálódni, csak aztán jöhetett a németség egysége. A hatvanas évektől megkezdődött a múlt feldolgozása is: Nyugat-Németország mára talán a világ egyetlen olyan állama lett, amely képes volt kritikusan szembenézni a nacionalizmussal, saját bűneivel. Mindebből nem megtörten, hanem megerősödve, büszkén jött ki. A német büszkeség mai napig meghatározó eleme a múltfeldolgozás sikere. Ezzel egy időben számos vendégmunkás érkezett, akik mára a nyugatnémet városok szerves részét képezik. A multikulturalizmus a nyugatnémet nagyvárosokban nem elvont félelem, hanem mindennap megélt, működő valóság. Nem véletlen, hogy az AfD azokban a városokban szerepelt a legrosszabbul, ahol a németeknek mindennapi tapasztalatuk van a külföldiekkel.
A nyugatnémet elit 1990-ben azt remélte, hogy az újraegyesüléssel a keletnémetek is hirtelen nyugatnémetekké válnak. Hogy kapásból magukévá teszik a múltfeldolgozás és a multikulturalizmus eredményeit. A nyugatnémet közélet nem számolt azzal, hogy a keletnémetek egészen más társadalmi, politikai, kulturális változásokon mentek át a második világháború után. A kommunizmus a porosz nacionalizmus számos elemét átmentette, megőrizte. A zárt társadalom etnikai homogenitást is jelentett. Mindazok a vívmányok és eredmények, amelyekre a nyugatnémet közélet joggal büszke, a keletnémeteknél idegenül hatnak. Ezért pislákolhatott a keletnémet vidékeken mindig is a neonácizmus, ezért élik ott meg veszélyként, fenyegetésként a multikulturalizmust. A nyugatnémet és a keletnémet területek vallásossága is különbözik: míg a nyugatnémet életnek része a katolikus vagy az evangélikus egyház, a keletnémet területeken nyolcvan százalék feletti a vallástalanok aránya. Ennek és az ottani idegenellenességnek az összefüggéseivel több tanulmány is foglalkozott.
A keletnémet valóságot hosszú ideig mégis sikerült eltakarni: a kereszténydemokraták (CDU) lefedték a nyugati viszonyok közepette jobboldalibb tábort, a posztkommunista utódpárt (PDS, ma Die Linke) pedig a keletnémet frusztrációt képviselte. A keletnémet kérdés kontroll alatt volt. Most azonban megjelent az AfD, amely egyszerre képviseli a radikális jobboldaliságot meg a keletnémet dühöt és nosztalgiát. Nem véletlen, hogy a párt a legtöbb szavazót a CDU-tól és a Linkétől hozta el.
A keletnémetek és az orosznémetek az AfD-vel kicsit keletebbre tolták az egész német közéletet. A lengyel Kaczynski, Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin kelet-európai világa kukkantott be Németországba. A muzulmánok nagyrészt sikeres integrációja után ez lesz a következő idők kihívása Németországban. A liberális demokráciát, a nyitott társadalmat ugyanis szemmel láthatóan nem a muzulmánok fejkendői veszélyeztetik leginkább.
