A kormánypolitika veszélyeiről

Nemhogy nem győzzük le a nyugati világot, de végérvényesen lemaradunk mögötte.

Jelen írás szerzője a rendszerváltás reményteli éveiben – 1992 és 2012 között – aktív támogatója volt Orbán Viktornak és pártjának. Barátaimmal együtt számos, Fidesz mellett kiálló egyesülésnek (Professzorok Batthyány Köre, Nemzeti Kör, Szövetség a Nemzetért, Vének Tanácsa stb.) voltam tagja. Hihetetlen szomorúsággal és csalódottsággal veszem tudomásul Orbán Viktor politikájának átalakulását, szakítását a demokratikus alapelvekkel. Emiatt számos írásban javasoltam Orbán Viktor átmeneti visszavonulását, a vezetés átadását párttársainak.

Alig tagadható, hogy kormányfő és pártja viszonya a demokratikus alapelvekhez alapvetően megváltozott. Azon nem lehet csodálkozni, hogy egy párt és vezető politikusa mindent megtesz a hatalom megszerzésért és a kormányrúd megtartásáért. Ettől függetlenül feltehető a kérdés, hogy egy magát demokratikusnak tartó párt meddig mehet el ennek elérése érdekében. Egy biztos: nem szakíthat a demokratikus alapelvekkel. Sajnálatos módon a Fidesz és vezetője egyre nyíltabban távolodik el ezektől az értékektől.

Mivel a Fidesz központilag irányított párt, valamilyen módon mindenben benne van vezetője keze.

Nincs kétségem, hogy a Soros György elleni intenzív kampányt Orbán Viktor egyetértésével indították el. Az ember nehezen érti meg, hogy egy amerikai milliárdos támadása hogyan foglalhat el kiemelt helyet egy választási kampányban. Eszerint a Fidesz vezetője meg van győződve arról, hogy egyetlen ellenségünknek kikiáltott idős személy lejáratása döntő momentum a 2018-as választás megnyerésében. Szakítva a hagyományokkal nem az ellenzéki pártok elleni csatával, nem a jelenlegi kormány teljesítményének bemutatásával akarnak sikert elérni, hanem karaktergyilkossággal, félelemkeltéssel, súlyos milliárdokat sem sajnálva minderre.

Olyan feltételezésekkel manipulálnak, olyan mondatokat adnak Soros szájába, olyan kijelentéseket tulajdonítanak neki, amelyeket sohasem mondott. Ez egészen sajátos magyar lejárató akció, nem hiszem, hogy lenne rá példa a demokráciák történetében.

Orbán Viktor és a Fidesz abból indul ki, hogy Soros hitelének csökkentésével végeredményben az ellenzék pártjainak hitelét veszi el.

Azt gondolják, hogy a magyar választópolgár szellemi színvonala olyan alacsony, hogy nem veszi észre a hátsó szándékot. Meg sem kísérelik, hogy konkrétan rámutassanak, hol és mikor mondott Soros György olyanokat, amelyek a kampány mostani szakaszának hét pontjában szerepelnek. Tömény hazugságokkal operáló párttá váltak, ami minden magyar állampolgár számára szégyen. Csak azt nem értem, hogy Soros György miért csak most, és nem korábban kérte ki magának mindezt? Ha a világpolgár milliárdosnak ilyen céljai lennének, miért csak a magyar választásokat akarja befolyásolni? Miért hagyja figyelmen kívül az európai demokratikus országokat?

A Soros elleni hadjáratnál lényegesen fontosabb lenne konkrét és valós adatokkal bemutatni, hogy a jelen kormányzási időszakban milyen eredmények születtek. Az életszínvonalban, a gazdasági mutatók tekintetében előreléptünk, vagy helyzetünk tovább romlott? Hogyan áll Magyarország a versenyképesség terén? Az utóbbiról egy szó sem hangzik el, ami nem előrelépésünket sejteti. Nem csak a sportban, a gazdasági mutatókban, a polgárok életszínvonalában is versenyzünk a környező országokkal. Itt nem diadalmas kijelentéseket, hanem konkrét és bizonyított adatokat várna el az ember.

Jó lenne tudni azt is, hogy a támogatások odaítélésében milyen szempontok játszanak szerepet. Ország-világ előtt szemet szúr, hogy ebben kiemelt helyet foglal el a labdarúgás. Sajnos e téren Orbán Viktor megérzése teljesen csődöt mondott. Ilyen leégést egyetlen politikus sem engedhet meg magának. A magyar labdarúgás, ezen belül a miniszterelnök szülőfaluja óriási támogatásban részesült, ugyanakkor soha nem látott mélypontra süllyedt a színvonal. Ebben sajnálatos módon a miniszterelnök vonzalma döntő szerepet játszott.

Joggal merül fel a gondolat, hogy Orbán Viktor hasonló baklövéseket, átgondolatlan döntéseket más területen is elkövet – csak ezek nincsenek annyira szem előtt.

Figyelembe véve a kritikákat, amelyekben a kormány – és az egész ország – részesül az európai demokratikus államok részéről, nehéz értelmezni, hogy „csak idő kérdése, hogy nemcsak Magyarországon, de egész Európában, sőt az egész nyugati világban győzni fogunk”. Talán csak nem ennek a célnak az elérésére történnek a sajtó területén végzett központosítások, drámai átalakítások: a Népszabadság megszüntetése, a vidéki lapok tulajdonosi körének megváltoztatása? Erős kételyeim vannak, hogy ezzel és hasonló intézkedésekkel kivívnánk a nyugati országok elismerését, netán térdre kényszerítenénk őket. Sőt: jó esély van arra, hogy a sajátos kormánypolitika miatt a nekünk adott százmilliárdok egy részét is visszavonják. Csak ki ne zárjanak bennünket az EU-ból!

Elengedhetetlenül fontos a kormány által elfogadott korrupció mértékének csökkentése, hogy ezzel is javítani tudjunk a siralmas hazai bérszínvonalon. Ha folytatódik a derékhad exodusa, nemhogy nem győzzük le a nyugati világot, hanem végérvényesen lemaradunk mögötte.

A szerző akadémikus, a Stádium 28 Kör elnevezésű akadémikusi csoport tagja