Az Európai Unió három vaskos „cölöpön” áll, amelyeket mai formájukban az úgynevezett lisszaboni szerződés rögzített 2007-ben. Ezek a cölöpök a szükséges nemzeti ratifikációkat követően 2009 decemberében váltak joghatályossá. Romantikusabban szólva: ma ezeken áll az „Európa Ház”.
Három nemzetközi szerződésről beszélünk konkrétan, amelyek folyamatosan fejlődtek ki az 1957-es római indulás óta. Az Európai Unió alapszerződéséről van szó, amely a közösség céljait, illetve az alapelveket rögzíti; az Európai Unió működéséről szóló szerződésről, amely az eljárásrendeket és az intézmények szőttesét szabályozza; végül az alapvető jogok európai chartájáról, amely alighanem a világ legkorszerűbb emberi jogi dokumentuma.
Az előzményeket, a mai cölöpöket megalapozó korábbi egyezményeket Magyarország a 2004. májusi EU-csatlakozással maradéktalanul elfogadta. A 2007-es lisszaboni asztalnál értelemszerűen már ott ülhettünk, így a harmadik cölöp esetében Magyarország társalkotó. Az egyre gyarapodó Európa Ház állóképességéhez azonban egy újabb, negyedik cölöp szükséges. Ez pedig a szociális jogok európai pillére nevet kapta.
Ha a magyar kormány politikai mozgását nézzük, élek a gyanúval, hogy Orbán Viktor az eddigi három cölöpről le akarja lökni Magyarországot, a negyedikből pedig nem kér. A magyar miniszterelnök ugyanis folyamatosan megkérdőjelezi az EU alapvető (egyezményes) célját, tudniillik a „mind szorosabb egységet” (ever closer union), és rendre a „nemzetek Európája” szlogennel próbálkozik. Vagyis az unió intézményeinek hatásköreit folyamatos kihívás alatt tartja a „nekünk ne mondja meg senki” hozzáállással. Az emberi jogok vonatkozásában eközben egyenesen hátraarcot hajtott végre a 2011-es magyar alaptörvénnyel, illetve az azt követő egyéb jogszabályokkal.
Az említett alaptörvény a szociális jogok tekintetében is hallatlanul komoly visszalépést jelentett nemzeti szinten. Európai értelemben azért volt ennek kisebb visszhangja, mert a szociális politikák döntően nemzeti hatáskörbe voltak-vannak utalva. A „social Europe” gondolata soha nem szökkenhetett szárba vaskos európai jogszabályok formájában – legfeljebb politikai kívánságként. Nos, a szociális jogok európai pillére ezen a helyzeten kíván változtatni – azaz minél több társadalmi kérdést emelne a közösségi politika szintjére.
A szociális dimenzió felértékelődése azonban korántsem önmagában való. A téma azért válhatott az EU jövőjéről folytatott társadalmi vita részévé, mert a legtöbb politikai vezető ma már evidenciaként kezeli, hogy a szociális biztonság nem a tehetősebb országok luxusa. Ellenkezőleg, azok az országok válnak gazdaggá, amelyek erős szociális rendszert építenek. Ez egyebek közt a legutóbbi gazdasági és pénzügyi világválság egyik nagy tanulsága is.
Az eddigi három cölöppel szemben a szociális pillér esetében mindegyik EU-tagország társalkotó. Magyarország azonban sajnos nem – legalábbis semmi jele az ellenkezőjének. Orbán Viktor nem csupán távol akar maradni a szociális közösségtől, hanem ez ügyben is tudatlanságban akarja tartani Magyarországot.
Három év előkészítő munkát, sok ezer nyilvános konzultációt (értsd: társadalmi egyeztetést) követően a szociális jogok európai pillérének gyakorlati építését 2017. november 17-én kezdi meg az EU-tagországok vezetőinek csúcsértekezlete Göteborgban. Amire a miniszterelnökök készülnek, az egy közös kiáltvány. Ebben fogadalmat tesznek, hogy a jövőben mind a nemzeti, mind az európai jogszabályokat az együttesen megalkotott húsz alapelv köré formálják. Sokan mondják, hogy a kiáltványok nem sokat érnek, ám az európai történelem szinte minden jelentősebb fordulata kiáltvánnyal kezdődött. Például a reformáció is – hogy egy aktuális évfordulót említsünk.
De álljon itt egy figyelmeztetés! A szociális jogok európai pillérének alapítói az eurózóna országai. Bár a többi tagország előtt is nyitva a kapu, az élen azok haladhatnak, amelyek az integráció egy adott szintjét már elérték. A küszöbönálló európai kiáltvány tehát alapelveket, közös akaratot hivatott felmutatni. A tagállami vezetők arra vállalnak kötelezettségeket, hogy a nemzeti szintű szociális jogalkotást a továbbiakban ezek bázisán folytatják, s ugyanígy tesznek az európai jogszabályok alakítása kapcsán is.
Az alapelvek három területet fognak át. Összesen húsz jövőbeni alapjogot tartalmaznak, amelyekből majd jogszabályok születnek. Terjedelmi okoknál fogva nem lehet ezeket bővebben kifejteni, de álljon itt egy gyors áttekintés:
I. fejezet: Esélyegyenlőség és hozzáférés a munkaerőpiachoz
1. Oktatáshoz, képzéshez és egész életen át tartó tanuláshoz való jog
2. Nemek közötti egyenlőség joga
3. Esélyegyenlőséghez való jog
4. A foglalkoztatás aktív támogatásához való jog
II. fejezet: Méltányos munkafeltételek
5. Biztonságos és rugalmas foglalkoztatáshoz fűződő jogok
6. Tisztességes, méltányos bérekhez való jog
7. A munkaviszony feltételeiről való tájékoztatás joga és védelem elbocsátás esetén
8. Szociális párbeszédhez és munkavállalói részvételhez fűződő jogok
9. A munka és a magánélet közötti egyensúlyhoz való jog
10. Jog az egészséges, biztonságos és megfelelően kialakított munkakörnyezethez és a munkaügyi adatvédelemhez
III. fejezet: Szociális védelem és társadalmi befogadás
11. Gyermeki jogok a megfizethető, jó minőségű neveléshez és gondozáshoz, a szegénység elleni védelemhez
12. Szociális védelemhez való jog
13. Álláskeresési járadékhoz való jog
14. Méltósággal élhető élethez szükséges minimumjövedelemhez való jog
15. Méltányos időskori jövedelemhez és öregségi nyugdíjhoz való jog
16. Megfizethető egészségügyi ellátáshoz való jog
17. A fogyatékkal élő személyek joga a társadalmi befogadásra
18. Tartós ápolási-gondozási szolgáltatásokhoz való jog
19. Lakhatás és segítségnyújtás a hajléktalanok számára
20. Az alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés joga
Orbán Viktor egy korábbi, márciusi rádióinterjúban egyenesen „blablának” minősítette a fentieket, mondván: szerinte „Brüsszel” valójában az adópolitika eszközeit akarja a tagországok kezéből kiragadni. A miniszterelnök így ezen jogok egyikét sem akarja biztosítani a magyar embereknek, és közösséget sem akar vállalni azokkal az országokkal, amelyek a jövőben ezek birtokában kívánnak élni. Ugyanakkor az Európai Unió tagországainak valamennyi jelenlegi kormánypártja (baloldaliak, konzervatívok, liberálisok) egyetért a fenti jogok megteremtésével. Szomorú kivétel egyelőre a Fidesz–KDNP.
A magyar kormány többször is jelezte, hogy a szociális pillér esetében egy közös visegrádi álláspont az esetleges magyar csatlakozás egyik alapfeltétele. Ez a hajó azonban elment. Szlovákia euróországként eleve az alapítókkal halad, Csehország és Lengyelország pedig már korábban beiratkozott a „társalkotói klubba\".
A tervezett kiáltvány egyik legérdekesebb része a 14. pontban említett minimáljövedelem. Ennek sajátos hazai vetülete a feltétel nélküli alapjövedelem (Párbeszéd), az európai minimálbér-minimálnyugdíj (MSZP) és a bérunió (Jobbik) fogalmai körüli vita. A méltósággal élhető élethez szükséges minimumjövedelemhez való jog egy lehetséges kompromisszumot céloz, ami annak ellenére is helyes iránynak tűnik, hogy az MSZP 2014-es EP-választási programjának sarkalatos tétele az európai minimálbér és -nyugdíj szorgalmazása volt.
A szociális jogok egy-egy része valamennyi EU-tagállamban ma is érvényesül, bár a fent leírt teljességben még sehol sem. Az építkezés tehát sok időt fog igényelni. A nagyobb erőfeszítések nyilván ott szükségesek, ahol az indulás alacsonyabb szintről történik. Az Európai Parlamentben ezért több képviselőtársammal együtt arra hívtam fel a figyelmet, hogy a gyengébbeket felzárkóztató szolidaritásnak itt is helye van, egyebek közt az Európai Szociális Alap átfogó reformja révén.
A szerző szocialista EP-képviselő
