MbSz Mr. Minden. Lehetnének ezek akár egy rapper nevei is, de valójában Szaúd-Arábia trónörökösét becézik így. Már maga a tény sem mindennapi, hiszen a konzervatív iszlám monarchia nagy tiszteletnek örvendő királyi családtagjait nem szokás csak úgy becézgetni. Főleg nem a leendő szaúdi királyt, a két szent mecset majdani őrzőjét. Csakhogy mennyivel hangzatosabb ez, mint a magyarul nyelvtörőnek is beillő „Őkirályi Felsége Mohammad bin Szalmán bin Abdulaziz asz-Szaúd herceg”!
Az alig 32 éves koronaherceg örömmel játssza el az új generáció ambiciózus reformerének szerepét. Fiatalságát – és ami még fontosabb, fiatalosságát – a maga javára fordítja: a rendkívül ifjú szaúdi társadalomban (a statisztikák szerint a 33 milliós lakosság ötven-hatvan százaléka 25 év alatti) nagy népszerűségnek örvend. 2015 eleje óta védelmi miniszter, idén késő június óta trónörökös, az idős király jobbkeze, egyre nagyobb hatalom birtokosa. Mindemellett: még trónra sem lépett, de rövid idő alatt máris fenekestül felforgatta hazáját, és úgy tűnik, erre készül az egész Közel-Keleten is.
Hagyományosan három ország vezeti az arab világot: Szíria, Egyiptom és Szaúd-Arábia. Szíria az utóbbi években a háború miatt elvesztette ezt a szerepét, hasonló okok miatt Irak ilyen ambíciói is meghiúsultak, a súlyos gazdasági kihívásokkal és szélsőségesekkel küszködő Egyiptom pedig csak próbál magára találni, miután 2011-ben elsodorta az úgynevezett arab tavasz. Marad Szaúd-Arábia, amely Mekka és Medina miatt vallásilag is megkerülhetetlen. Eddig azonban nem úgy látszott, mint ha a térségben Rijádból osztanák a lapokat. Az amerikaiak 2003-as iraki inváziója nem várt mellékhatásokkal járt. Egyrészt mivel Szaddám Huszeinnél nem találtak tömegpusztító fegyvereket, megrendült az addig sem túl acélos bizalom az Egyesült Államokban és szövetségeseiben. Másrészt hatalmi vákuum keletkezett, amivel a síita többségű Irán magas labdát kapott, amit nem habozott lecsapni.
A perzsa állam azóta is ügyesen tologatja bábuit a Közel-Keleten. Valahol kapóra is jött nekik az Iszlám Állam születése, hiszen így a síitához közelebb álló alavita Basár al-Aszad mögé felsorakozva Szíriában is megvethették a lábukat. Közben Irakban is a síitáknak áll a zászló. Ha a Washington csecsein függő Bagdad nem egyértelmű szövetségese is Teheránnak, azért semmiképpen sem ellensége. A vallásilag megosztottabb Libanonban az ugyancsak síita Hezbollah működik a perzsa állam meghosszabbított kezeként. Azaz lassan létrejöhet a szunniták rémálma: a síita félholdként is emlegetett, Irán befolyása alatt álló, egységes terület. Ezalatt a Szaúd-Arábiával határos Jemenben a húszi lázadók támogatásával halásznak a zavarosban. Mi több, az apró, ám önálló külpolitikával kacérkodó Katar megkörnyékezésével a szunniták közé is sikerült éket verni. Az már csak a hab a tortán, hogy a 2015-ös atomalkuval Irán nemzetközi megítélése is javult, és kiszabadult a fojtogató szankciók alól.
Nem alakul tehát túl fényesen a helyzet Szaúd-Arábia számára. Ám Mohammad bin Szalmán most az asztalra csapott. Először 2015-ben kezdett háborúba Jemenben, ami miatt sok bírálatot kapott. Tény, hogy megnyerhetetlen konfliktusba keveredett, ugyanakkor a megelőző csapással legalább nem engedte át teljesen a terepet Iránnak. Az utóbbi hónapokban-hetekben újabb stratégiai lépések sora következett. Ilyen a Katar elleni bojkott, ami elsőre talán hatástalannak tűnhet – Dohát csak közelebb lökték Teheránhoz –, de valójában elindított egy dominóhatást. Az egyik ledőlő dominó az évtizedes palesztin megosztottság vége, a Fatah–Hamász-kiegyezés, amihez az is hozzájárult, hogy elzáródtak a Hamász katari pénzcsapjai. A szaúdi külpolitika határozott föllépésének legutóbbi epizódja a libanoni kormányfő lemondása volt, amellyel a Hezbollah körül próbálnák szorosabbra fűzni a gyeplőt.
Az MbSz által meghirdetett belpolitikai reformok – mint a „visszatérés a mérsékelt iszlámhoz”, a nők vezetésének engedélyezése, az olajfüggőség csökkentését célzó Vízió 2030 gazdasági terv – és a hatalmát megerősítő korrupcióellenes tisztogatás ugyanannak a modernizációs folyamatnak a részei, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy ő legyen a Közel-Kelet új csendőre. Szalmán király történelmi látogatása Moszkvában annak a felismerése, hogy az oroszokat sem lehet megkerülni. Hogy Donald Trump első külföldi útja Rijádba vezetett, veje és tanácsadója, Jared Kushner pedig háromszor is járt azóta Szaúd-Arábiában, azt jelzi, hogy az Egyesült Államok is új játszótársat engedett be a homokozójába. A kérdés az, mi lesz erre Irán következő lépése. Hogy harc nélkül nem adja föl, abban biztosak lehetünk.
