Kitörni a Soros-csapdából

Vajon érdemes-e a kormány által kijelölt terepen megvívni a küzdelmet?

Egy szó, mint száz: a kormány logikusan választ külső erőket ellenségként. Brüsszel és a vádakra visszalövő Soros is okozhat kellemetlenségeket a kormánynak, de választásokon legyőzni egyikük sem tudja. Akinek ilyen ellenfelekkel, illetve egy valóságos világ-összeesküvéssel kell megküzdenie, ugyan miért állna le vitatkozni a kampányban Vona Gáborral, Szél Bernadett-tel vagy akármelyik hazai kihívóval? Az ellenzéknek egyszerre kellene a kormány által migráció-, Soros- és hasonló ügyekben rázúdított rágalmakkal felvenni a harcot, illetve a gondolatai, javaslatai kifejtésére rendelkezésére álló, egyre szűkülő felületeken egyéb témák felé terelni a közbeszédet. Például a bevándorlás homályos fenyegetéséről a kivándorlás aktuális és az ország mindennapi működését súlyosan érintő válságára átirányítani a reflektorfényt. Azért a kormány migrációs politikáján is lenne fogás: nemcsak Rogán Antal kötvénymigránsai, hanem a muszlim menedékkérők befogadásának teljes elutasítását hirdető retorika és a gyakorlat ütközése is nyújthat támadási felületet. No meg a nemzeti konzultáció kétes hitelessége, amire az LMP-s Hadházy Ákos hívta fel a figyelmet. Kérdés, az ellenzéknek érdemes-e a Fidesz által kijelölt terepen megvívni a küzdelmet. Miként az is, hogy ki lehet-e egyáltalán térni a hatalmi pozíciójával gátlás nélkül visszaélő kormány által diktált napirend elől. Soros válasza: nem. De nem szükségszerű, hogy az ellenzék az ő útját járja.

Az eddigi kitörési kísérletek mérlege felemás. Az MSZP-t a saját válsága bénítja meg, Gyurcsány Ferenc a határon túli magyarok ismételt célkeresztbe állításával balról szerezhet szavazókat, ám a közélet további hiszterizálásával az ellenoldal mozgósítását is segíti. A Jobbik béruniós kampánya aligha taszít bárkit is, de még nem állt össze kerek történetté. Négy-öt hónappal a választás előtt nem látni, van-e játéktér a sorosozáson túl.