Mindketten a labdarúgás történetének kiemelkedő egyéniségei – de 2007 után tényleg minden évben ők nyújtották a legjobb teljesítményt? Félig-meddig magyarázat, hogy 2010 és 2016 között a FIFA Év játékosa díját és az Aranylabdát összevonták, így a csapatok edzői és kapitányai is voksolhattak. Ezáltal a szakmai verseny népszerűségi vetélkedéssé alakult.
A francia hetedosztályból előhúzott N’Golo Kanté labdaszerzései, futóteljesítménye és szerelési készsége nélkül az angol kiscsapat, a Leicester City soha nem ünnepelt volna Premier League-elsőséget. Pep Guardiola hiába fejlesztette tovább a Johan Cruyff-féle totális futballt, Andres Iniesta és Xavi Hernández intelligenciája nélkül ez sosem teljesedett volna ki. A Barcelona két zsenije ráadásul 2010-ben tarolt: előbbi gólja vb-győzelmet ért, csapatukkal bajnokságot és spanyol szuperkupát nyertek, hiába. Andrea Pirlo a valaha élt egyik legnagyobb mélységi irányító. Úgy olvasta a pályán történteket, mint más a napilapokat. Mértani pontosságú passzai négy bajnoki címet hoztak a Juventusnak, a válogatott vezéralakjaként 2006-ban magasba emelhette a vb-trófeát. Semmi – és a sor hosszan folytatható lenne.
A labdarúgás mára sok összetevős egyenletté fejlődött, ezért szakmai és erkölcsi felelősségként kellene kezelni annak megértetését, hogy egy gólhoz sokszor többet tesz hozzá egy-egy „háttérember” zsenialitása, mint a szerzője. Más szóval, ha a szemnek sokszor láthatatlant (vagy kevésbé látványosat) megpróbálnák széles körben ismertté és elismertté tenni, az a játék magasabb szintű értését jelentené.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!