Mit művel a népművelő?

Az utóbbi években a „falunaposodás” igenis kezd sokkal jobb irányba változni.

A Szabó Zoltán Attila cikkében felsorolt celebek és művészek megfelelő környezetben értéket is tudn(ná)ak közvetíteni. A jelenséget a maga komplexitásában érdemes elemezni.

A szerző következtetése igazságtalan, amikor bűnbakot keres és talál a kultúraközvetítők, népművelők, művelődésszervezők, andragógusok csoportjában.

Jómagam is népművelőként vagyok szereplője ennek az átkos-áldott szakmának. Egyrészt büszkeséggel és elégedettséggel tölt el, hogy annak a körnek vagyok a tagja, amely ma is annyira fontos, hogy rá akarnak hárítani minden felelősséget a kultúra elértéktelenedése miatt. Számítanak ezek az emberek, akiket, úgy tűnik, nem szeret a cikk írója. Igaz, hogy nagy a felelősségük, a felelősségünk, de nyakunkba varrni a falunaposodást (a nemzet elbutulási folyamatának egy eszközeként), az nemcsak hiba, hanem méltánytalan állítás is. Visszautasítanám akkor is, ha csupán magam volnék. De nem magam vagyok. Sokan vagyunk akik hasonlóan gondolkodunk.

Federico García Lorca így írt: „A finom érzékenységű és minden ágában – a tragédiától a bohózatig – jól irányított színház néhány év alatt képes megváltoztatni egy nép fogékonyságát. Ám a lezüllesztett színház, ahol Pegazus szárnyait patái helyettesítik, egy egész nemzetet tud közönségessé tenni és elaltatni”.

A kultúrára vonatkoztatva ezt vallom magam is. Nem transzparensek és projektek szép gondolataként, hanem a napi gyakorlatban, eszközként és érvként.

Nézzük meg, hogy kik szervezik a falu- és városnapokat, adventi vásárokat, fesztiválokat! Egyre kevesebb a szakember ezek környékén. Lenyúlják a kft.-k, a nagy rendezvényszervező cégek, a közösségek nélküli alkalmi egyesületek. Ahol a pénzen kívül az egyetlen fokmérő, hogy sokan jöjjenek, és díjmentes vagy olcsó legyen minden.

Igen, így lett az elmúlt években az adventi várás helyett adventi vásár. Gyönyörű a magyar nyelv. Néhány betűt megcserélünk, és meg is van a vásár.

Ha Szabó Zoltán Attila szerkesztő-kritikus célja a provokálás volt – avégett, hogy beszéljünk a jelenségről –, akkor sikerrel járt, és ez rendjén van. Azonban még inkább az volna rendjén, ha a káros és a kultúrát egyre rosszabb pozícióba hozó folyamatokat, történéseket nem egy-egy ember vagy csoport nyakába varrnánk, hanem az összes szereplőt megvizsgálnánk. Különben azok is feladják napi harcukat, akik még értik a „kiművelt emberfők” fogalmát. Egyúttal maradok tisztelettel a szerző iránt, amiért kiváltotta belőlem ezeket a gondolatokat.

A szerző népművelő