Karácsony előtt szokta tartani éves választmányi ülését a Kereszténydemokrata Néppárt. A mostani, december 16-i gyűlés történelmi helyzetbe hozza a választmányt.
A KDNP joggal büszke arra, hogy az egyetlen történelmi párt a mai Magyarországon. Különböző előzmények után 1944. november végén alapították, az újszülött szervezet vezetőinek a nyilasok támadásai elől kellett illegalitásba vonulniuk. A KDNP a szovjet megszállással sem járt jobban, mint a nyilas érában. Az 1945-ös választásokról lemaradtak, mivel nem kaptak a szovjettől működési engedélyt. Később megkapták, de csak azért, mert a kommunista párt a polgári oldal minél több, minél kisebb szervezetre bomlasztását akarta elérni, hogy a megosztott erőkkel könnyebben tudjon leszámolni. A párt működését kezdettől fogva adminisztratív eszközökkel nehezítették Rákosiék.
A KDNP 1945-ben elhagyta nevéből a „keresztény” jelzőt, és így DNP néven szerepelt tovább, de nem adta fel sem a keresztény elveit, sem a közvetlen politikai céljait. Az első elnök, Pálffy József helyébe az antináci Barankovics István újságírót, a náci bevonulás után betiltott Magyar Nemzet főszerkesztőjét választották meg, nem elnöknek, hanem főtitkárnak. A párt ugyanis a megbukott, 1944 előtti „keresztény politika” helyett a szociálisan érzékeny, szegénypárti, a parasztságot fölemelni akaró jezsuita irányzathoz közeledett. Ezzel a modern, szociális szemlélettel nagyon népszerű lett, és az 1947. augusztusi – utóbb kékcédulás néven elhíresült – országgyűlési választást meg is nyerte volna, ha a kommunisták nem csalják el.
Az az évi választási törvénynek köszönhetően a Rákosi-párt kis szavazói többsége ellenére hatalmas mandátumfölényhez jutott. Az országgyűlési ellenzék vezető ereje immár a DNP, akkori közkeletű nevén a Barankovics-párt lett.
A párt semmiféle állami támogatást nem kapott, nem részesült kedvezményekben (mint a kommunisták, szocdemek, parasztpártiak), tagjai és képviselői folyamatos rendőri és egyéb hatósági vegzálásoknak voltak kitéve, és mégis, dr. Varga László szavaival: „Nem léteztek közöttünk politikai, hatalmi harcok; mi akkor lenéztük mindazokat, akik a politikai hatalmat egyéni érdekeik kielégítésére használták fel; akiket megrészegített, kifordított önmagukból a hatalom kábítószere.”
Varga László, aki aztán fél évszázaddal később kitartó küzdelemmel tisztította meg az új demokrácia számára a KDNP-t, így emlékezett az akkori frakcióra, a párt 18 havi küzdelmére a bolsevik trükkök ellen: „a DNP hatvankét képviselője közül egyetlenegy sem hajtott fejet az önkénynek; egyetlenegy sem tagadta meg eszmevilágát; akár börtönt, akár száműzetést, akár csak másodrendű életre kényszerítést kellett elszenvednie ezért.”
A KDNP-nek hatalmas erkölcsi tőkéje gyűlt fel annak idején, amikor kiállt a demokratikus intézmények mellett, az antidemokratikus kormányzattal szemben. Tagjai közül sokat meghurcoltak, és néhányuknak megadatott, hogy 1989 után részt vehessenek a magyar demokrácia újjáépítésében. A kereszténydemokraták nem feledhetik el a száműzetésben is tevékeny hazafi Varga Lászlót, Kovács K. Zoltánt, az idehaza internált Cséfalvay Gyulát, az embertelenül megalázott Keresztes Sándort, a kitelepített Isépy Tamást, a háromévi munkaszolgálatra szorított Csépe Bélát és sok-sok társukat, akik a maguk talentumával szolgálták a magyar nemzet ügyét, és akik soha nem hitték, hogy a magyar kereszténydemokrácia előtt van másik út is, mint a demokrácia.
A KDNP már két évtizede összekötötte a sorsát a Fideszével. Semjén Zsolt pártelnök kedves metaforájával a KDNP a Fidesz-hajó horgonya, amely az örök értékekhez köti Orbán Viktor néppártját.
Surján László, a párt tiszteletbeli elnöke, a keresztény közélet fáradhatatlan robotosa az őt jellemző iróniával foglalta össze életútját: „Orvosi pályámat mint kutató a Szövettani Intézetben kezdtem. Ezt az ép szerkezet megismerésének szentelt tudományt a kóros jelenségek tanulmányozása kedvéért elhagytam, így lettem előbb patológus, majd politikus.”
A KDNP választmánya előtt most nyílik alkalom, hogy bizonyítsa: igenis horgony, amely az örök erkölcsi értékekhez köti a kormányt. A pártban túlnyomó többséget alkotnak a hívő katolikusok, akik vállaltan követik a Szentszék társadalmi tanítását. Szent II. János Pál pápa a kommunizmus bukása után, az új kor hajnalán, az 1991-es Centesimus annus enciklikájában leszögezte: „A gazdasági rend és a gazdasági fejlődés egyik legfőbb akadálya a biztonság hiánya, amihez társul a közhatalom korrupciója, valamint a meg nem engedett vállalati tőkegyarapítás és profitszerzés, amelyek törvénytelen eljárásból vagy pusztán spekulációból származnak.”
Róma félreérthetetlenül leszögezte, hogy a korrupció súlyos bűn. Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma így fogalmaz: „A demokratikus rendszerek legsúlyosabb torzulásai közé tartozik a politikai korrupció, mert egyszerre árulja el az erkölcs alapelveit és a társadalmi igazságosság normáit: azáltal akadályozza az állam helyes működését, hogy negatívan befolyásolja a kormányon lévők és a kormányzottak között lévő viszonyokat; növekvő bizalmatlansághoz vezet a közintézmények iránt, kiváltja a polgárok növekvő érdektelenségét a politikával és annak képviselőivel szemben, ami az intézmények gyengülését eredményezi.”
A KDNP választmányának egyetlen tagja sem hiheti, hogy nincsen felelőssége a mostani kormányzati korrupció és antidemokratikus gyakorlat miatt. Ha átérzik Isten előtti felelősségüket, egyben méltók akarnak lenni nagy elődeikhez, a jogtalanul meghurcoltak mellett mindig kiálló Varga Lászlóhoz, a két antidemokratikus rendszer ellen is bátran szót emelő Barankovics Istvánhoz meg a többiekhez, akkor most kiállnak, és az igazság melletti küzdelmükhöz megerősítést adnak a KDNP vezetőinek és országgyűlési frakciójának.
A többi párténál gazdagabb, hosszabb múltja miatt a KDNP-nek van a legtöbb halottja. Az égi frakció mint erkölcsi felkiáltójel magasodik az utódok előtt. És a maiak közül senki sem hiheti, hogy odafönt rábólintanak a tomboló korrupcióra, a politikai versenytárs pártok hatósági vegzálására, a politikai hatalmat egyéni érdekeik kielégítésére felhasználó kormánytagokra meg képviselőkre, akiket megrészegített, kifordított önmagukból a hatalom kábítószere. A kereszténydemokratáknak ma is Varga László mutatja a jó irányt.
A szerző esszéista
