A KDNP már régóta nincs válaszúton

A párt önállóságáról lemondva mindig a Fidesznek alárendelt magatartást tanúsított.

Reichert János a Válaszúthoz érkezett a KDNP című cikkében arról írt, hogy a párt soron következő választmányi ülésén fordulóponthoz érkezett, mivel „egyetlen tagja sem hiheti, hogy nincsen felelőssége a mostani kormányzati korrupció és antidemokratikus gyakorlat miatt”. A szerző az egyház szociális tanítása és a nagy szellemi elődök hagyománya alapján azt várta, hogy a kisebbik koalíciós párt erkölcsi indíttatásból szót emel a nagyobbikhoz köthető kormányzati visszaélésekkel szemben.

Számomra – és ebben aligha lehetek egyedül – nem egészen érhető, hogy a cikkíró miért most állt elő a kereszténydemokraták pálfordulásának gondolatával. Hiszen ennek semmiféle jelét nem adták azóta, hogy koalícióra léptek a Fidesszel. A közös kormányzás éveit figyelembe véve aligha tarthatjuk komolynak az erkölcsi megújulást feltételező várakozást. A KDNP önállóságáról lemondva mindig és mindenben a Fidesznek alárendelt magatartást tanúsított.

Még a Fidesz-frakció egyes tagjaitól is több kritikára lehet számítani – ahogy Ángyán József vagy Hadházy Ákos esetében is tapasztaltuk –, mint a KDNP-sektől. Nem azért, mert ott nincsenek tisztán látó és becsületes emberek. Hanem mert őket oly mértékben „kézben tartja” a politikai karrierjére féltékeny vezetés, hogy az ilyenformán kettős ellenőrzés alatt álló frakcióba be sem kerülhetnek a regnáló kurzus számára megbízhatatlan személyek, az egyes elégedetlenkedő névtelen párttagok eltávolítását pedig a szőnyeg alá lehet söpörni anélkül, hogy a közvélemény tudomást szerezne róluk.

A küszöbönálló parlamenti választásra tekintettel pártpolitikai életünk számtalan szereplője – egyéni és közösségi értelemben – válaszúthoz érkezik, de abban biztosak lehetünk, hogy a KDNP nem. A kereszténydemokraták sorsa mindenestül a Fidesztől függ. Nekik már nincs választásuk. A párt arculatvesztése következtében csak a szövetségesétől várhat parlamenti mandátumokat. Az ehhez a reménytelen állapothoz vezető folyamat épp akkor kezdődött, amikor Varga László lett a KDNP elnöke. Éppen ezért tartottam szükségesnek, hogy Reichert írására reflektáljak. Ő ugyanis azt állítja, hogy „a kereszténydemokratáknak ma is Varga László mutatja a jó irányt” – a szükséges kritika nyílt és őszinte kimondását.

Reichert János tévedése abban gyökerezik, hogy Vargát azonos platformra helyezi a Demokrata Néppárt főtitkárával, Barankovics Istvánnal. Mivel köztudomású, hogy Barankovics a keresztényszociális eszmeiség nagy egyéniségének, a társadalmi igazságosság apostolának, Giesswein Sándor prelátusnak a politikai hitvallását tartotta irányadónak, az ő álláspontját követve valóban számon lehet kérni a jelenlegi KDNP-n a Fidesz kormányzati magatartásának kritikáját. Csakhogy Varga László és Barankovics István politikai fölfogása meglehetősen eltért egymástól. Itt Varga László Kérem a vádlott felmentését! című könyvére lehet hivatkozni. Ebben a szerző a saját nagyszerűségét és politikai éleslátását bizonygatja, miközben Barankovics szerepét igyekszik kisebbíteni. Egyik helyen Barankovicsot naivitással, mégpedig „a magyar politikai élet egyik legnagyobb naivitásával” vádolja, mivel szerinte bízott Rákosiban. Amit természetesen semmiféle történelmi tény nem támaszt alá.

Ugyancsak saját jelentőségének túlhangsúlyozását szolgálta, hogy azt hirdette: az ő lakásán alakult meg a Demokrata Néppárt. Noha Korvig Béla és Nagy Töhötöm visszaemlékezései ezt az állítást cáfolják, azért a Galamb utcai lakóházra felkerült a tanúbizonyságul szolgáló emléktábla.

Varga egyoldalú szemléletmódjának bizonyítására érdemes szó szerint is idézni a már említett könyvéből. Íme: „Mi lesz a párt alkotmányos életével? Nincsenek rendszeres intézőbizottsági ülések. A döntéseket Barankovics szinte egyedül hozza. Úgy viselkedik, mintha a párt az ő tulajdona lenne. Ez nem mehet így tovább.” Az idézetből kitűnik, hogy Varga László a tőle eltérő politikai álláspontot képviselő Barankovicsot törvénytelenséggel vádolja. Ezt a szokását később, a Kereszténydemokrata Néppártban is megtartotta: mindent törvénysértőnek minősített, ami nem egyezett a felfogásával. Ha elfogytak a politikai érvek, jött a jogi furfang és a perek végeláthatatlan sokasága. Ha az egyik vád elvérzett a bíróságon, jött a másik. Utána a harmadik. A lényeg az volt, hogy a kipécézett ellenfél egy pillanatra se pihenhessen, lélegzetvételnyi ideje se maradjon a feladatai elvégzésére, hanem szünet nélküli védekezésre kényszerítve bebizonyosodjék: rosszul végzi a munkáját. Mi több: jogsértő módon, törvénytelenül.

Ezért kellett Varga Lászlónak – úgymond – helyreállítania a KDNP törvényes működését. Pontosabban azért, hogy a Fidesszel meg lehessen kötni a máig érvényben lévő elvtelen kompromisszumot.

Nem vetem szemére Reichert Jánosnak és másoknak sem, ha nem látják világosan egy párt belső ügyeinek hátterét, hiszen az még a legelfogulatlanabb vizsgálódó előtt is sokszor homályban marad. De azt a KDNP jelenlegi helyzetét látva észre kellene venni, hogy a törvényesség helyreállításának nemes töltetű jelszava hová vezetett. Az asszisztáláshoz a legnagyobb törvénytelenségekhez, a korrupcióhoz, az antidemokratikus kormányzati intézkedésekhez és visszaélésekhez. És mind a mai napig azok vezetik a KDNP-t, akik Varga László fáradhatatlan szövetségesei, odaadó hívei voltak. Ugyanők lettek annak idején eltávolítva a vezetésből vagy kizárva a pártból, és ugyanazokat kellett visszavenni, hogy a törvényes működés helyreálljon. Aki azonban – mint Reichert János – kihagyja a KDNP történetéből a törvénytelennek minősített korszakot, az ezeket a tagadhatatlan összefüggéseket nem érti és nem is értheti meg.

Mindennek alapján elmondhatjuk, hogy a KDNP rég nincs válaszúton. Azért nincs, mert megfeledkezett arról, ami a második világháborút követően, 1946 nyarán Barankovics István, Bálint Sándor és Eckhardt Sándor által megfogalmazott, a magyarországi püspököknek küldött memorandumban olvasható: „Úgy véljük, hogy a keresztény politika Magyarországon megint válaszúton van. Egyszer, a húszas évek elején már rosszul választott, amikor a népszerűbb, hirtelen a hatalomba vivő friedrich istváni útra lépett, elalkudta a keresztényszociális és demokratikus követelményeit. A keresztény politika nem tudott megmaradni a hosszabb, de biztosabb és állandóbb sikerrel kecsegtető giessweinsándori úton.” Ehhez hasonló végzetes úttévesztésnek vagyunk ma is a tanúi.

A szerző a KDNP egykori elnöke