Mindennek alátámasztására öles betűkkel adnak hírt arról, ha Putyin a katonai vezetés előtt arról beszél, hogy az orosz gazdaságnak képesnek kell lennie azonnal háborús üzemmódba váltani, és a 2018 és 2027 közötti időszakra szóló állami program keretében 20 ezer milliárd rubelt költ fegyverrendelésekre. Csak azt felejtik el hozzátenni, hogy ez a nagyjából 355 milliárd dollár alig több, mint az éves – egyébként Kína, Oroszország, Franciaország, Japán, India és Szaúd-Arábia együttes költését kitevő – amerikai büdzsé fele.
Ezeket a híreket hallva Jevgenyij Jevtusenko verse szólal meg bennem a legendás Mark Bernesz előadásában. De nekünk nem kell a nyírfát, a fenyőt, a csenddel áldott, tág mezőt kérdeznünk, és még a katonát sem, ki ott pihen a nyírfa alján névtelen, hogy választ kapjunk a kérdésre: akar-e Moszkva háborút. A fenti számokat és arányokat nézve nem akarhat. A Krím üzenete sem ez. Bármennyire csóválják sokan a fejüket, inkább a háború elkerülése érdekében figyelmeztette Moszkva a Nyugatot arra a bizonyos „vörös vonalra”. Igen: durván. Az egykori hidegháborús ellenfél, az Egyesült Államok gyakorlatára emlékeztető módon. A finom Európa érthetően megdöbbent, és csak Oroszországra koncentrál, miközben nem akarja észrevenni, hogy a háború rémével egyre inkább az úgynevezett Nyugat ijesztget. Nick Carter például azért, hogy ne csökkentsék a jövő évi brit katonai költségvetést. A fegyverkezés egyébként is jó üzlet, de ehhez háborús veszély és ellenség is kell. Putyin Oroszországa most éppen megfelelő erre. Az amerikai stratégák a fegyverkezési spirál elindításával egyúttal gyengítik is az éppen magára találó Moszkvát, amelynek megint nem marad tíz nyugodt éve a modernizációra.
Ám azt Washingtonban is tudják, hogy Oroszország önmagához képest látványos erősödése, ennek köszönhetően megnövekedett önbizalma és öntudatos retorikája ellenére sem veszélyes. Az igazi veszélyt az amerikai hegemóniára az jelenti, ha az eurázsiai geopolitikai térség nem megosztott, így az európai technológia és az orosz nyersanyagforrások egymásra találnak. Az Atlanti-óceán túloldaláról nézve amúgy is túl izmos Németország vezette Európa és az ébredő Oroszország együttműködését és erősödését akadályozzák a szankciók, valamint a Kremlt agresszorként bemutató, alapvetően az atlantista erők által fűtött hidegháborús retorika is. Eltakarva, hogy a háborús hangulat gerjesztésének első számú stratégiai célpontja ma már nem is igazán Moszkva. Hanem jóval inkább Berlin.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!