Az Egyesült Államok 1991-től 2017-ig de facto hegemón szerepet töltött be a világban. 26 év után viszont kétségbevonhatatlan jelek utalnak rá, hogy ez a korszak végérvényesen lezárult. Az eltelt negyedszázad során – egyre csökkenő mértékben ugyan, de – uralkodott az a nézet, hogy bár Amerika és az általa követett politika korántsem hibátlan, de még mindig jobb, mint bármelyik másik számításba jöhető opció. Mindez egészen addig elfogadható volt a világ számára, amíg Amerika többé-kevésbé kompetensnek tűnő döntéseket hozott a különféle konfliktusok kezelése terén. Ám ez a kép egyszer és mindenkorra darabokra tört. A folyamat nem önmagától zajlott le, hiszen a politika végső soron emberi döntések összessége. Politikusok, katonák, hivatásos diplomaták hozzák meg őket; közülük néhányan kiemelkedő szerepet játszottak Amerika hanyatlásában.
Az 1992 és 1995 között lezajlott boszniai háborúról – sok más újságíró között – egy fiatal, a Yale Egyetemről épp csak kikerült újságíró is tudósított. Később egy Pulitzer-díjat nyert könyvet is megjelentetett, A problem from hell (pokoli probléma) címmel. A zsurnaliszta a balkáni konfliktust elsősorban a népirtás szempontjából vizsgálta, majd később a terület úgymond specialistájává vált (írásunk szempontjából ez komoly jelentőséggel bír). A helyi muszlimok ellen elkövetett atrocitásokat az újságíró úgy a háború során, mint említett könyvében nagy átéléssel írta le, következetesen megfeledkezve a másik oldal hasonló háborús bűneiről, a horvátok, bosnyákok és albánok által tudatosan, előre kitervelten lemészárolt nagyszámú polgári személyről, az általuk (is) üzemeltetett koncentrációs táborokról, az elfoglalt területeken végrehajtott etnikai tisztogatásokról.
Pártosságával nem volt egyedül. A CNN sztárriportere, Christiane Amanpour például saját bevallása szerint a szarajevói kormány szócsöveként tudósított az eseményekről, mondván, bármilyen más magatartás a népirtásban való részvételt jelentette volna. Ugyanezen az állásponton volt a boszniai munkájáért valóságos díjesőben részesült Ed Vulliamy, aki közölte: „Persze hogy állást kell foglalni. Ha a szakmai etika azt mondja, hogy csak pártatlanul tudósíthatok, akkor az etika le van ” Az effajta hozzáállásba simán belefért a háború áldozatainak eltúlzása is. Ma már tudjuk – a szerbbarátnak nem minősíthető hágai Nemzetközi Bíróság adataiból –, hogy a korábban a média által közölt 250 ezer muszlim áldozattal szemben a boszniai konfliktus nagyjából 100 ezer életet követelt összességében, és ebből 64 ezren voltak muszlimok. A Vulliamy által sürgetett NATO-intervenció eredménye Bosznia tekintetében erősen megkérdőjelezhető annak fényében, hogy az országot biztonságpolitikai szakértők nemes egyszerűséggel terroristafészeknek tartják a mai napig. E helyütt megjegyzendő még, hogy a boszniai háború idején Algériában is polgárháború zajlott, több mint 200 ezer polgári áldozattal, amit a fősodorbeli nyugati média nem nagyon tartott említésre méltónak.
