Az Egyesült Államok 1991-től 2017-ig de facto hegemón szerepet töltött be a világban. 26 év után viszont kétségbevonhatatlan jelek utalnak rá, hogy ez a korszak végérvényesen lezárult. Az eltelt negyedszázad során – egyre csökkenő mértékben ugyan, de – uralkodott az a nézet, hogy bár Amerika és az általa követett politika korántsem hibátlan, de még mindig jobb, mint bármelyik másik számításba jöhető opció. Mindez egészen addig elfogadható volt a világ számára, amíg Amerika többé-kevésbé kompetensnek tűnő döntéseket hozott a különféle konfliktusok kezelése terén. Ám ez a kép egyszer és mindenkorra darabokra tört. A folyamat nem önmagától zajlott le, hiszen a politika végső soron emberi döntések összessége. Politikusok, katonák, hivatásos diplomaták hozzák meg őket; közülük néhányan kiemelkedő szerepet játszottak Amerika hanyatlásában.
Az 1992 és 1995 között lezajlott boszniai háborúról – sok más újságíró között – egy fiatal, a Yale Egyetemről épp csak kikerült újságíró is tudósított. Később egy Pulitzer-díjat nyert könyvet is megjelentetett, A problem from hell (pokoli probléma) címmel. A zsurnaliszta a balkáni konfliktust elsősorban a népirtás szempontjából vizsgálta, majd később a terület úgymond specialistájává vált (írásunk szempontjából ez komoly jelentőséggel bír). A helyi muszlimok ellen elkövetett atrocitásokat az újságíró úgy a háború során, mint említett könyvében nagy átéléssel írta le, következetesen megfeledkezve a másik oldal hasonló háborús bűneiről, a horvátok, bosnyákok és albánok által tudatosan, előre kitervelten lemészárolt nagyszámú polgári személyről, az általuk (is) üzemeltetett koncentrációs táborokról, az elfoglalt területeken végrehajtott etnikai tisztogatásokról.
Pártosságával nem volt egyedül. A CNN sztárriportere, Christiane Amanpour például saját bevallása szerint a szarajevói kormány szócsöveként tudósított az eseményekről, mondván, bármilyen más magatartás a népirtásban való részvételt jelentette volna. Ugyanezen az állásponton volt a boszniai munkájáért valóságos díjesőben részesült Ed Vulliamy, aki közölte: „Persze hogy állást kell foglalni. Ha a szakmai etika azt mondja, hogy csak pártatlanul tudósíthatok, akkor az etika le van ” Az effajta hozzáállásba simán belefért a háború áldozatainak eltúlzása is. Ma már tudjuk – a szerbbarátnak nem minősíthető hágai Nemzetközi Bíróság adataiból –, hogy a korábban a média által közölt 250 ezer muszlim áldozattal szemben a boszniai konfliktus nagyjából 100 ezer életet követelt összességében, és ebből 64 ezren voltak muszlimok. A Vulliamy által sürgetett NATO-intervenció eredménye Bosznia tekintetében erősen megkérdőjelezhető annak fényében, hogy az országot biztonságpolitikai szakértők nemes egyszerűséggel terroristafészeknek tartják a mai napig. E helyütt megjegyzendő még, hogy a boszniai háború idején Algériában is polgárháború zajlott, több mint 200 ezer polgári áldozattal, amit a fősodorbeli nyugati média nem nagyon tartott említésre méltónak.
Ez a közeg ágyazott meg főhősünk további karrierjének, amit a külpolitikában épített fel. Talán nem túlzás kijelenteni: az egész világ szempontjából kínos és káros módon. Samantha Power (mert róla van szó) különféle tanulmányok és tudományos (az emberi jogok és a népirtás tárgyában végzett) munkák után Barack Obama szenátor stábjához csatlakozott, majd elnökké választása után 2009 januárjában a nemzetbiztonsági tanács tagja lett. Itt elnöki asszisztensként és a multilaterális ügyek, emberi jogok területének igazgatójaként szolgált, egészen 2013 februárjáig. Az év augusztusától az USA ENSZ-nagyköveti posztját töltötte be.
Obama elnök hallgatott az elismert emberijog- és genocídium-szakértő Power tanácsaira. Nem kis mértékben ezekre támaszkodva támogatta a líbiai intervenciót, ami Kadhafi elnök meggyilkolásához és rendszerének megbuktatásához vezetett. Történt mindez azok után, hogy szerződéses kötelezettségének eleget téve Kadhafi megsemmisítette tömegpusztító fegyvereit, és emellett aktívan együttműködött a nyugati hatalmakkal, elsősorban az Egyesült Államokkal a terrorizmus elleni harcban. Obama lépése egyértelmű üzenetet küldött a világ összes állam- és kormányfője számára: Amerika nem tartja be a szavát. Már ha ez addig is nem lett volna világos.
Samantha Power, akit a többi, Boszniából tudósító és ott hírnevet szerzett kollégájával együtt rémhírterjesztés címén örökre el kellett volna tiltani az újságírástól, az amerikai külpolitika kulcsfontosságú döntéshozójaként futott be fényes karriert. Végül is Barack Obama mellett sem csinált mást, mint újságíróként.
