Bár a közvélemény-kutatások jelen állása szerint a Fidesz magabiztosan készülhet az április 8-ára kitűzött választásra, van miért aggódnia a kormánypártnak. Az Európai Bizottságnak a költségvetési javaslatot előkészítő testülete a héten már a legmagasabb szinten kezdett tárgyalni az uniós büdzsé 2020-ban induló, új ciklusáról. A költségvetés véglegesítése persze nehézkes, hosszú folyamat: a bizottság javaslatot tesz, amit aztán az Európai Tanácson keresztül valamennyi tagállamnak, illetve az Európai Parlamentnek is el kell fogadnia.
Ami azonban a javaslat megvitatása során elhangzik, a magyar nemzetgazdaságra nézve sorsdöntő lehet. Szerdán az EU költségvetési biztosa, Günther Oettinger tartott sajtótájékoztatót, ahol ismét a már korábban meglebegtetett szankciós politikára helyezte a hangsúlyt. Ennek értelmében az Európai Unió a támogatások megvonásával büntetné a közös értékeket nem tisztelő kormányokat, vagy anyagilag jutalmazná az azokat példásan képviselő tagállamokat. Magyarország szempontjából persze az első felvetés releváns. Ezért aztán a kormány látszólag minden trükköt bevet a helyzet tompítása érdekében. Nem kapott nagy publicitást Lázár János brüsszeli útja sem. A Miniszterelnökséget vezető miniszter a bizottság költségvetési javaslatának megvitatásakor az euroszkeptikus magyar kormánytól meglepő álláspontot képviselt. Mint mondta, Magyarország készen áll arra, hogy többet fizessen be a közös kasszába. Az üzenet lényege persze az, hogy a támogatási forrásokra a 2020-ban induló ciklusban is igényt tartunk.
A „Brüsszel megállítására” felszólító lejáratókampány mindenesetre biztos nem erősíti a kormány pozícióját. Ráadásul Orbán Viktor az utóbbi időben mintha kissé zavartan viszonyulna a pénzügyekhez. Tavaly augusztusban az Európai Bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek írt levelet azzal a céllal, hogy kifizettesse a szervezettel a magyar határkerítés építési költségének felét, mintegy 400 millió eurót. Ezzel szemben nem sokkal karácsony előtt már arról beszélt, hogy a magyar gazdaság „nem szorul senkinek a pénzére”.
Szerdán új alapokra helyezte a Brüsszellel szembeni keménykedés fogalmát. A kormányfő Berlinben, a Welt-Wirtschaftsgipfel (WWG) fórumon tartott előadást, ahol az Európai Uniónak megüzente: ha Magyarország nem kap pénzügyi támogatást infrastruktúrájának fejlesztésére, akkor a kormány Kínához fordul majd. Azzal persze nehéz lenne vitatkozni a kormányfővel, hogy a hazai infrastruktúra gyalázatos állapotban van. A Világbank összesítése szerint a magyar infrastruktúra a 31. helyen áll a vizsgált 160 országból. Ez nem rossz, az OECD adataiból ugyanakkor kiderül, hogy 2010-ben zuhanni kezdett a fejlesztésekre fordított pénzek összege, majd a 2012-es emelkedés után jelenleg stagnál. Ahogy az Európai Bizottság országismertetője felhívja rá a figyelmet, a magyar infrastruktúra színvonala az uniós átlag alatt van. 2014 óta romlik a kiszállítási idő, s a teljes gyorsvasúti hálózat felújításra szorul.
Kellemetlen éppen az idén nyolcadik éve kormányzó Orbán Viktortól hallani ennek felismerését. Az pedig különösen szomorú, hogy a nyilatkozat szerint az évtizedek óta halogatott felújítás külföldi tőkéből valósul majd meg. Ingyenpénz ugyanis, érkezzen akár Nyugatról vagy Keletről, nem létezik. A miniszterelnök látszólag a kínai kapcsolatokkal próbál kedvezőbb anyagi keretet kialkudni Nyugaton, ez azonban kockázatos politika. A Kína és a kelet-közép-európai régió közötti 16+1 együttműködés decemberben, Pekingben tartotta éves think-tank találkozóját, s az esemény egyik fő tanulsága az volt, hogy a régió egyelőre nem tud hidat emelni az EU és Kína között. Épp ellenkezőleg. Miközben nem erősödik elég gyorsan a térség gazdasága, az ide érkező kínai befektetések arra ösztönzik a nyugat-európai hatalmakat, hogy közvetítőként ékelődjenek be az EU keleti térsége és Peking között. Ebben élen jár Németország, amely Kína legfontosabb uniós gazdasági partnereként Pekingre nyomást gyakorolhat. De ugyanilyen ambíciókról beszélt a héten Kínában Emmanuel Macron francia államfő is. Orbán Viktor taktikája akkor lenne sikeres, ha létezne egy erős és integrált visegrádi együttműködés, a V4 azonban számos problémával küzd. Ezt próbálta elfeledtetni Berlinben a magyar miniszterelnök, aki beszédében megjegyezte: 2030-ra Németország és a V4 lesznek az európai gazdaság motorja. 2030 azonban még bő másfél uniós költségvetési ciklusra van. Ha a kormány már most a pekingi kapcsolatokkal fenyegeti Brüsszelt, azzal ellenkező hatást ér el. Egyrészt épp erre a kapcsolatra hivatkozva büntethetnek minket a jövőben, másrészt ez csak felgyorsítja a közeledést a nyugat-európai hatalmak és Kína között. Ahogy a történelem során megtanulhattuk: az elhibázott hintapolitika vége az, hogy a nagyhatalmak a fejünk felett döntenek a sorsunkról.
