Elismeréssel és egyetértéssel olvastam professzortársam, Tanka Endre jogtörténész Jogszabályokkal egy élhetőbb világért című írását a Magyar Nemzet 2018. január 8-i számában. A szerző ebben rámutat a fenntartható fejlődés koncepció hibás voltára. Úgy vélem, az írás elsősorban azzal a céllal született, hogy utaljon arra, bolygónk helyzetét inkább a fenntartható fogyasztás oldaláról kellene jellemezni, illetve ennek érdekében kellene megfogalmazni a célokat. Ahogy Tanka írja: hogy a fenntartható fejlődés hamis dogmáját a fenntartható fogyasztás leváltsa!
Alapvető gond, hogy nem élünk környezettudatosan, nem sáfárkodunk kellő gondossággal a ránk bízott javakkal, nem látjuk a fától az erdőt. Persze az általánosítás nem igaz mindenkire és minden esetre. De sajnos a döntéshozók – az talán a legnagyobb baj, hogy gyakran a döntéshozók köre és a szakértők köre elválik egymástól – esetében az észérvek sokszor „nem érik el a tőke világhatalmi küldetéstudatának alávetett ingerküszöböt” – Tanka megfogalmazása szerint. Ilyen esetekben pedig olyan döntések születhetnek, amelyek célja nem a jövő, legfeljebb csak a közeljövő, tehát összességében az emberiségre, a Föld nevű kék bolygóra vonatkozóan károsak. Mert nem mérlegelik döntések kihatásait, a következményeit, a később jelentkező, esetleg már helyrehozhatatlan károk bekövetkezésének valószínűségét. Pedig nekünk, a jelenleg 7,4 milliárdra becsülhető emberiség túlnyomó többségét kitevő s a nem döntéshozókhoz tartozó embereknek a jogos igénye inkább az lenne, hogy bolygónk természeti állapota megőrizhető legyen, a fajok fennmaradjanak a tájképi szépséggel és a tiszta környezettel együtt, mindez elfogadható klimatikus viszonyok között. Ez a játszma nem egy lépésről szól, ez hosszú táv, és olyan intézkedéseket igényel, amelyekkel esetleg a rövid távú érdekeket átmenetileg sértjük, de a jövőt tekintve mindenképpen az ökológia irányába mozdulunk. Ez nem taktika, ez stratégia. Akik pedig úgy vélik, hogy az ökológiai lehetőségek és az ökonómiai elvárások összeegyeztethetetlenek, azok számára azt mondom, hosszú távon mindenképpen lehetséges az egyezés, hiszen egy tönkretett környezetben nem lehet megfelelő életminőséggel élni. Nem apró csatákat kell megnyerni – mondaná az előrelátó hadvezér –, hanem a háborút kell győztesen befejezni! Azaz annak a szemléletnek kell – kellene! – győznie, amely józanul, a jövő generációinak érdekeit is figyelembe véve hoz időtálló döntéseket.
Nem lehet mindig megtenni azt, amit meg kellene, de mindig meg kell tenni azt, amit meg lehet! Ezt a mondást Bethlen Gábor erdélyi fejedelemnek tulajdonítják. Általános érvényű a mondás, úgy vélem, erre a helyzetre – milyen döntések szülessenek azért, hogy bolygónk ökológiai egyensúlya megmaradjon – is jól alkalmazható. Arra gondolok, hogy nem lehet minden döntéshozót szakmai érvekkel meggyőzni, nem lehet mindig olyan jogszabályokat, törvényeket alkotni (és betartatni!), amelyek nagy biztonsággal garantálják környezetünk megóvását. De lehet talán olyan oktatási struktúrát kialakítani – globális értelemben véve természetesen –, amely garantálja, hogy a felnövekvő nemzedék környezettudatos lesz. Birtokában lesz azon biológiai és műszaki ismereteknek, amelyek alapján határozottan el tudja bírálni a környezetünket érő káros hatásokat, és tisztában van a védekezés lehetőségeivel is. Homo ludensként viselkedik, azaz értelmes emberként, aki tudja, hogy meddig tart a természet teherbíró képessége. Aki, ha szükséges – települése, városa, megyéje, országa, földrésze képviseletében –, fel tudja mérni a környezetszennyező, környezetpusztító hatásokat, és ellen tud szegülni olyan beruházásoknak, olyan létesítményeknek, olyan technológiák alkalmazásának, amelyek rövid távon ugyan gazdasági előnyökkel kecsegtetnek, de hosszabb periódust tekintve biztosan környezetkárosítók. Értelmes, józan, a tudásukat használni tudó embertársakra van szükség. Hiszen – a bibliát olvasók számára – jól ismert, hogy az ember nem csupán kenyérrel, de igével is él.És itt Isten igéjét nyugodtan általánosíthatjuk, szélesebb értelemben ez a tudást jelenti, amit persze nem csupán birtokolni, de józanul felhasználni is kell. A józanság, az előrelátás érdekében fel kell lépni természetesen azok ellen, akik rossz döntéseket hoznak, olyanokat, amelyek áldás helyett átkot jelentenek majd bolygónk életviszonyait tekintve.
Azon emberek számára, akik megfelelő szintű fizikai, kémiai, biológiai ismeretekkel bírnak, nem lehet kétséges, hogy egy anyagátadás szempontjából lényegében zárt rendszerben (ez a Föld) tartósan nem lehet fenntartható fejlődést biztosítani. Hogy értelmezni tudjuk a környezetünkben bekövetkező változásokat, hogy helyesen tudjuk megítélni az egyes folyamatokat, ahhoz rendelkezésre állnak azok a technikai, energetikai, ökológiai ismeretek, amelyek alapján korrekt döntés hozható. Aktív részeseként a tudásalapú társadalomnak.
Tévedni persze lehet – errare humanum est –, de a tudatos tévedés, a megtévesztés, az bizony becstelenség. Ezért úgy vélem, hogy a megfelelő szintű természettudományos ismeretek átadása mellett oktatásunkban hihetetlenül fontos a nevelés, az erkölcsi útmutatás is. Az az oktatás, amely nem csupán hit- és erkölcstani vagy filozófiai órákon, de minden óra keretében hangsúlyozottan ügyel az alapvető erkölcsi elvek bemutatására, természetesen személyes példamutatással kísérten. Én egy katolikus gimnáziumban is tanítok, ahol az értékközvetítő pedagógia lényege a három alappillér: a tudás, a lelkiség és a szolgálat. S ezt oly módon kívánjuk elősegíteni, hogy – a Congregatio Jesu küldetésnyilatkozatának megfelelően – egészséges női és férfiidentitású, önállóan gondolkodó, felelősséget vállaló, nemzeti és keresztény gyökereiben erős, szolgálatra kész fiatalokat képzünk. Tehát olyan, felkészült, gondolkodni és cselekedni képes, tetteikért felelősséget vállaló fiatalokat, akik életüket az erkölcsi tartás birtokában élik.
Bár a bolygónk állapotában bekövetkezett, határozottan negatívnak ítélhető elváltozások talán még visszafordíthatók, de nem vagyok túlzottan optimista.Valamint minél később döbbenünk rá arra, hogy gyökeres szemléletváltozás kell – azaz fenntartható fejlődés helyett remélhetőleg fenntartható fogyasztási modell –, annál nagyobb a hiba, és annál kisebb a visszaalakítás valószínűsége. Ha élünk a megszerzett tudással, és annak eredményeit józanul hasznosítjuk, akkor a Föld mint bolygó akár paradicsom is lehet. De ha nem, ha csak a rendszerből kisajtolható maximális nyereség a fő szempont, akkor azt kapjuk, amit megérdemlünk. S ezt adjuk majd tovább gyermekeinknek, unokáinknak.
A szerző környezetvédelmi szakmérnök
