Egymást érik Afganisztánban a merényletek, a támadások, egyre nagyobbnak tűnik a káosz. Nyugtalanító tudósítást tett közzé például még január 18-án az afganisztáni Tolonews – a helyi CNN – az ország nyugati részén fekvő Farah tartományban zajló harci cselekményekről. A tudósítás fontosságát jelzi, hogy a Pentagon által kiadott Defense News Early Bird Brief hírlevele is egy az egyben hozta. A Tolonews tudósítója szerint január egyetlen hete alatt a központi kormány biztonsági erőinek több mint száz tagja vesztette életét a tálib felkelőkkel vívott összecsapásokban. A tálibok sikeresen beszivárogtak a tartomány központjába, Farah városba is. Ennek egyébként nem kellett volna meglepnie a tudósítót. A tálibok tavaly ilyenkor is a település határában harcoltak, de akkor sikerült – lényegesen kevesebb veszteség árán – visszaverni őket. Most azonban úgy tűnik, a biztonsági erők nem tudnak mit kezdeni a felkelők új taktikájával.
A tálibok egyre-másra állítanak csapdát az afgán hadsereg és rendőrség kisebb alakulatainak, ellenőrző pontokat rohannak le, fegyvereket, egyéb felszerelést zsákmányolnak. A tartományban zajló offenzívával párhuzamosan a fővárosban, Kabulban is sikerült áttörniük a biztonsági rendszert, amelynek eredményeképpen a központban található, elvileg alaposan védett Intercontinental szállóban tizennyolcan vesztették életüket. Majd most szombaton egy kabuli robbantásban több mint százan haltak meg, emiatt vasárnapra gyásznapot rendeltek el. Nem egyedi esetekről van szó. 2017-ben csak Kabulban több százan vesztették életüket tálib akciókban, és úgy tűnik, 2018-ban a helyzet rosszabbodik.
Farah tartomány polgári hatóságai a helyzetért a kormányerők vezetőit teszik felelőssé, hozzá nem értéssel vádolva őket. A katonai és rendőri alakulatok között a fejetlenség az úr. Chair Mohammed Nurzaj, a tartományi tanács tagja szerint a helyzet talán az egész országban itt a legkritikusabb, a hatóságok láthatóan semmit sem tesznek. A kabuli hadügyi minisztérium megnyugtatásul jelezte: hamarosan ellenoffenzívát indít a tálibok ellen – ennek azonban egyelőre nincs nyoma.
Tehát mi is folyik Afganisztánban? A kormány és az őt támogató amerikai erők egy tyúklépéssel sincsenek közelebb a konfliktus megoldásához, az egyedül elfogadható győzelemhez, mint egy, öt vagy tíz évvel ezelőtt. Egyes megfigyelők szerint katonailag patthelyzet van, ami a gerilla-hadviselés ökölszabálya szerint azt jelenti, a felkelők állnak nyerésre. A szállodai akció nyilvánosságra került körülményei, az, hogy a támadók mindenféle vizsgálat vagy motozás nélkül sétáltak be az épületbe, rámutat: a központi kormány hadi népére felesleges egyetlen centet is áldozni. Nem mintha az afgánok nem számítanának kitűnő harcosoknak. Az okok máshol keresendők.
Afganisztán aktuális konfliktusa – bár vallási köntösbe bújt – nem a hitetlenek és a hívők küzdelme. Mindkét oldalon muszlimok állnak, ráadásul Farah tartományban, ahol a lakosság háromnegyede pastu, még csak nem is a törzsi ellentétek vezérlik a feleket. Ám a tálib felkelőkről kiderült, hogy hihetetlenül szívós, állandóan megújulni képes szisztémát hoztak létre, amelynek nincsenek emblematikus, nemzetközileg is ismert vezetői, mint korábban Omár molla. Így az amerikai kommandósok nem tudnak beszámolni rajtaütésekről, amelyek során ilyen kiemelkedő vezetőket semmisítenek meg. A rendszer vertikálisan épül fel, és egyre jobban kihasználja a kormányerők hagyományosan gyenge morálját és fegyelmét.
A tálibok mára az Iszlám Államhoz hasonló „brandet” hoztak létre, komoly külső – pakisztáni – támogató háttérrel, jelentős, kábítószer-kereskedelemre alapozott gazdasági bázissal és rengeteg harcedzett, a kormányerőknél lényegesen fegyelmezettebb harcossal. A vallási fanatizmus csupán leplezi a gazdasági érdekeket. A felkelők harci kedve pedig, látva az elért eredményeket, növekvőben van. Ha sikerül bevenniük és hosszabb ideig megtartaniuk egy vagy több tartományi székhelyet, a kormányoldalon felgyorsulhat a szétesés hosszú ideje tartó folyamata.
A helyzet sok szempontból kísértetiesen emlékeztet a vietnámi háború utolsó szakaszára vagy éppen a szovjet csapatok afganisztáni kivonulása előtti évre. Az afgán kormányerők amerikai szövetségesei helyben egyre sűrűbben teszik fel a „miért vagyunk itt?” kérdést. A Washingtonba érkező jelentések nagyban hasonlítanak a mostani amerikai katonák nagypapái által írt és olvasott, a vietnámi helyzetet elemző dokumentumokra. A levont következtetések pedig azt mutatják, hogy a világ legerősebbnek mondott országában és hadseregében sem változott semmi. Csak nehogy megismétlődjön a végkifejlet, hogy – Huey-k helyett ezúttal Black Hawk – helikopterek mentik majd a kabuli amerikai követség tetejéről a menekülőket.
