A hatalmi ágak szétválasztásáról

A mai kormányokat is a törvényhozásnak és a bírósági rendszernek kellene korlátoznia.

A folyamat 1945 után indul, majd az 1980-as években kezd kiteljesedni. Ekkor szinte filozófiai rangra emelkedik a tétel, amely szerint a kormányzat nem egyedüli instancia a kormányzásra. Nyugat-Európa ebben az időszakban tér át a felfogásra, hogy az állam vezetése helyett az állam menedzselésére van szükség, és hogy ebben a folyamatban a kormányzat egy szereplő a sok közül. Ettől kezdve beszélhetünk alternatív hatalmi ágakról: a civil szervezetekkel kezdve a legkülönbözőbb típusú más szerveződésekig.

Az új alternatív alakulatoknak messze nem pusztán annyi a szerepük, hogy ártatlanul megszólaltassák a mindenkori hatalmon kívül állók hangját. Átfogóbb a feladatuk, hiszen hatalmi tényezővé válnak maguk is – amennyiben nem mást, mint a végrehajtó hatalmat kontrollálják. Sőt: a világ számos országában együtt kormányoznak a választott hatalommal.

Ebben a szimbiózisban a demokratikus elvvel szembeni nagyfokú szkepszis fogalmazódik meg. Elő tud-e állítani egy demokratikus választás olyan konstellációt, amelyben nem sérül a hatalom ellenőrzésének elve? És egyáltalán: alkalmas kormányzási forma-e a demokrácia?

Amikor a kormányzásba egyre inkább külső – meg senki által nem választott – ágensek vonódnak be, az a válasz születik: a demokrácia nem elégséges az igazságos és ellenőrzött kormányzáshoz, tehát ki kell azt egészíteni a meg nem választás elvével. A teóriában, hogy a megválasztott kormányt – a bíróságokon és a parlamenteken túl – a civileknek és egyéb szervezeteknek is ellenőrizniük kell, az a meggyőződés fejeződik ki, hogy a demokrácia természetétől fogva egyenlőtlenséget hoz létre. A dologban az az érdekes, hogy a XX. század elején, amikor a demokrácia megteremtését csodaszernek tekintették, épp azért bíztak annyira benne, mert úgymond kiküszöbölheti a liberális korszak egyenlőtlenségét.

A demokratikus hatalmi-kormányzati elv liberális korrekciója azonban mára a hatalom gyakorlását veszélyezteti. Ha a kormányt külső szervezeteknek kell korlátozniuk, és szinte vele közösen kormányoznak, akkor ebből egy hatalmas kérdés következik: voltaképp mi is a szerepe egy választásnak? A választás létrehoz egy kormányzati képletet, amit a választás másnapjától felülír egy másik. Ez éppen ellenkezőleg: tagadni akarja a választási eredményt. És akkor még nem is beszéltünk a problémakör országokon, államokon átívelő összefüggéseiről. Globális korban élünk, világtársadalom és világkormányzás van – de akkor hogyan határozzuk meg a helyi választások, egyáltalán, a hely mint politikai konstrukció szerepét? Mi a térség, a geográfiai elhelyezkedés szerepe a mai politikában? Ha nem csupán szólásszabadság, de mindenbe beleszólás van, és a beavatkozás szabadsága is világméretű, akkor miként viszonyulnak egymáshoz a helyi, választott, illetve a helytől független, ám a kormányokat kívülről is ellenőrizni vagy akár megbuktatni akaró külső szereplők? Beszélhetünk ilyen körülmények között a hatalmi ágak klasszikus szétválasztásáról?

Ennek az elmélkedésnek csak egy kifutása lehet: a hatalmi ágak alapvetően máshogyan osztódnak meg ma, mint korábban. Ennek a megosztódásnak a feltérképezése pedig jelentős kihívás, amely előttünk áll. Bájos dolog azt hinni, hogy ma is boldogulhatunk a régi – hármas – szisztéma vizsgálatával, merthogy nagyon nem. A kérdést kiélezve akár odáig is eljuthatunk: végrehajtó hatalom a klasszikus értelemben ma már nincs is, mivel óriási erők dolgoznak azon, hogy ne is legyen. De akkor a jövőben ki és mit hajt majd végre? És mi legyen a választókkal – akik erről mit sem tudnak?

A szerző politológus