Következő mérkőzések
Lengyelország
15:002024. június 16.
Hollandia
Szlovénia
18:002024. június 16.
Dánia

A mértéktelenség foglyai

Aggodalmunkban, hogy a világ elrohan mellettünk, lassan függővé válunk magunk is.

Lakner Dávid
2018. 02. 20. 19:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kevin Spacey-vel töltöm az éjszakáimat mostanában. Szerencsére csak virtuálisan: egyre-másra pörgetem a Kártyavár (House of Cards) epizódjait. Nincs könnyű dolgom az ötvenperces részekkel, főként, hogy közben ide-oda kattintgatok, majd tekerhetek vissza, mert nem értem, mi történt. Hajnali négyre talán végzek két epizóddal: kis lépés nekem, nagy küzdelem Frank Underwoodnak.

Sikerélményem még sincs, évadok állnak előttem, hogy behozzam a jelent. Ráadásul tengernyi további sorozat számtalan évadán kellene még végigmennem, hogy tájékozottnak mondhassam magam. A szolgálólány meséje, Tizenhárom okom volt, Aranyélet, Az árnyak, Stranger Things, sorolhatnám napestig. A minőségi sorozatok korát éljük, aki kimarad, megnézheti magát. Ismerősi körben éppolyan könnyű megkapni a döbbent kérdést, miszerint „tényleg nem nézed a Trónok harcát?”, mint a tizenkét éves unokatestvér kaján pillantását elcsípni: de hát miért nincs okostelefonod?

Felesleges lenne azonban belefogni a jól ismert mondókába a gyerekek függőségével kapcsolatban. A jól ismert köröket járjuk ugyanis. Harminc éve minden szülő a Dallas előtt ült, aztán rémülten kereste a felelősöket, amiért a kicsi a szombat délelőttöt mesematinéval indítja. Azóta a kölyökklubos generáció is felnőtt, és lelkesen osztogatja Facebookon a nosztalgikus mémeket. Annak idején minket a focipályáról rángattak be, ma a gép elől kell kiküldeni a fiatalokat – így szól a XXI. század egyik romantikus hazugsága. Amitől mégis egy lépésben jutunk el a fiatalokat utcára vivő Pokémon Go ostorozásáig. Hihetetlen, hogy folyamatosan lefelé bámulva képesek végigjárni a fél várost – dühöngünk Facebook Messengeren, a villamoson. Azt csak a munkahelyünkre érve látjuk meglepetten, hogy baleset volt ott, ahol elhaladtunk – de ki veszi azt észre?

Ha egyszer egy tigris érkezne hozzánk teára, lemaradnánk a pillanatról, annyira bele vagyunk temetkezve telefonunkba – erről beszélt nemrég a The Tiger Who Came to Tea 94 éves szerzője, Judith Kerr. Az írónőt arról kérdezték, tart-e tőle, hogy a fiatalok a technológia rabjává válnak. Kerr inkább a felnőttek miatt aggódik. Az írónő szerint sokan úgy bámulják a készüléküket, hogy tényleg nem veszik észre, ha elhaladnak valami mellett. Emellett különös hallani az aggodalmakat, hogy a kicsik éjjel-nappal a kütyüikkel babrálnak. Már csak azért is, mert Kerr emlékszik még arra az időre, amikor az olvasás sem volt egészen elfogadott. Az emberek azt mondták, az a gyerek folyton csak a könyveit bújja. Most meg, ha a kamasz olvas, rögtön lelkendeznek, ecsetelte. Persze az aggodalom a civilizáció és a közösségek romlásán, a felszínessé váláson örök. Míg pár évtizede azon kellett sajnálkozni, hogy a metrón mindenki az olvasnivalójába temetkezik, ma ezeket a képeket osztják nosztalgiázva az okostelefonjukban ragadt járókelők.

Régen a tévét kiáltották ki bűnbaknak, ma már jóval kevesebb nappaliban találjuk meg a „rabul ejtő dobozt”. Most az okostelefon a hibás mindenért. Meg a Facebook. Álhírekben hiszünk, kevesekkel találkozunk, nem vagyunk hajlandók kimozdulni programokra? Mark Zuckerberg a felelős! Ő az, aki macskás videók rengetegébe zárja gyermekünket, minket pedig véleménybuborékba száműz. Hogy ha nem lenne a közösségi háló, gimnáziumi osztálytársainkról évtizede nem hallottunk volna? Nem számít.

Így váltja ki az emberben a rosszalló fejcsóválást az is, aminek örülnie kellene: hogy tényleg mennyi minőségi sorozat készül, és mind elérhető két kattintással. Nem a Netflix, nem is a Hulu szegez fegyvert a fejekhez, hogy tessék mindet azonnal befogadni. Maga a néző nem képes mértéket tartani. A napi két cigarettából egy doboz lesz, a kezünkben tartott újságcikkből húsz megnyitott ablak, számtalan tartalommal, amit valójában sosem fogunk elolvasni.

A Vox.com szerzője, Mike Saewitz írt nemrég arról, hogy a sorozatletöltések hogyan uralkodtak el az életén, és miként maradt fent éjszakánként azért, hogy tovább nézze az egyben letöltött Westworld-évadokat. Saewitz akkor kapott észbe, amikor tavaly karácsonykor a felesége figyelmeztette: a kapcsolatuk is rámehet erre. Nem volt új keletű nála sem ez, de a kétezres évek elején munka után még „csak” két-három filmmel lazított.

Szokásaink változhatnak, ami viszont állandó, az a mértéktelenség és a felelősség hárítása. Miközben a gyerekek csak azt a mintát látják, amit szüleik és a környezetük átad nekik, a felnőttek szentül meg vannak győződve róla: ami a fejlődésben lévő szervezetnek árthat, azt ők uralni tudják. Pedig minden azonnal és folyamatosan kell mindenkinek. Nem várhat sem a levelezés, sem a Facebook-hírfolyam, sem a következő sorozatrész. Aggodalmunkban, hogy a világ elrohan mellettünk, és holnap már nem tudjuk pótolni lemaradásunkat, szép lassan függővé válunk magunk is.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.