A mértéktelenség foglyai

Aggodalmunkban, hogy a világ elrohan mellettünk, lassan függővé válunk magunk is.

Régen a tévét kiáltották ki bűnbaknak, ma már jóval kevesebb nappaliban találjuk meg a „rabul ejtő dobozt”. Most az okostelefon a hibás mindenért. Meg a Facebook. Álhírekben hiszünk, kevesekkel találkozunk, nem vagyunk hajlandók kimozdulni programokra? Mark Zuckerberg a felelős! Ő az, aki macskás videók rengetegébe zárja gyermekünket, minket pedig véleménybuborékba száműz. Hogy ha nem lenne a közösségi háló, gimnáziumi osztálytársainkról évtizede nem hallottunk volna? Nem számít.

Így váltja ki az emberben a rosszalló fejcsóválást az is, aminek örülnie kellene: hogy tényleg mennyi minőségi sorozat készül, és mind elérhető két kattintással. Nem a Netflix, nem is a Hulu szegez fegyvert a fejekhez, hogy tessék mindet azonnal befogadni. Maga a néző nem képes mértéket tartani. A napi két cigarettából egy doboz lesz, a kezünkben tartott újságcikkből húsz megnyitott ablak, számtalan tartalommal, amit valójában sosem fogunk elolvasni.

A Vox.com szerzője, Mike Saewitz írt nemrég arról, hogy a sorozatletöltések hogyan uralkodtak el az életén, és miként maradt fent éjszakánként azért, hogy tovább nézze az egyben letöltött Westworld-évadokat. Saewitz akkor kapott észbe, amikor tavaly karácsonykor a felesége figyelmeztette: a kapcsolatuk is rámehet erre. Nem volt új keletű nála sem ez, de a kétezres évek elején munka után még „csak” két-három filmmel lazított.

Szokásaink változhatnak, ami viszont állandó, az a mértéktelenség és a felelősség hárítása. Miközben a gyerekek csak azt a mintát látják, amit szüleik és a környezetük átad nekik, a felnőttek szentül meg vannak győződve róla: ami a fejlődésben lévő szervezetnek árthat, azt ők uralni tudják. Pedig minden azonnal és folyamatosan kell mindenkinek. Nem várhat sem a levelezés, sem a Facebook-hírfolyam, sem a következő sorozatrész. Aggodalmunkban, hogy a világ elrohan mellettünk, és holnap már nem tudjuk pótolni lemaradásunkat, szép lassan függővé válunk magunk is.