Nem volt a világ mindig ennyire élmény- és kommunikációorientált. Voltak idők és léteztek helyek, amikor és ahol a hallgatásnak ugyanúgy megvolt a helye, mint a beszédnek. Nem értek rá unatkozni, mert a munka – ami egyben elfoglaltság volt – kitöltötte a mindennapokat. Az ünnepnek pedig fontos szerep jutott. Megvolt a helye a szórakozásnak, az ivásnak, a táncnak, a szerelemnek, ahogyan volt létjogosultsága a bánatnak, a kudarcnak és a gyásznak is.
Mátrakeresztes most látszólag vesztésre áll. A fiatalok nem ott képzelik el a jövőt, a város jobb, könnyebb életet ígér. Ugyanakkor számomra minden keserve ellenére még mindig inkább ez tűnik a hajlamaink szerinti valóságos életnek. Annak a természetes közegnek, amelyben történelme java részét eltöltötte az emberiség. Ha pedig egyszer úgy alakulna, hogy a hatalmas, óceán alatti internetkábeleket mégiscsak átvágná valamelyik ott cirkáló tengeralattjáró, nem állna meg az élet, csak az állna meg, amit ma sokan annak gondolnak. Nem az idősebb mátrakeresztesiek kerülnének igazán nagy bajba, hanem az unokáik, a számítógépesek.
A nagyböjt újkori jelentése nagymértékben az alakformálásról szól: sokan azért tartják meg, hogy ledobjanak néhány kilót. Pedig a lemondás valóságos önismerettel ajándékoz meg. Járunk már annyira mélyen a digitális korban, hogy érdemes legyen ezeket a napokat arra is kihasználni, hogy kis lemondás árán megtudjuk, mi magunk vajon visszavonhatatlanul számítógépesek lettünk-e.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!