Ez már nem az az eurózóna

Érdemes sorra venni az elmúlt évek változásait, mielőtt döntünk a csatlakozásról.

A 2004-ben csatlakozott uniós tagországok, köztük Magyarország is vállalta, hogy idővel bevezeti a közös valutát, az eurót. Bár a témát nem övezi igazán nagy figyelem, időről időre találkozhatunk olyan szakmai fórumokkal, amelyeken igyekeznek az különböző szempontok szerint körbejárni az euróövezeti csatlakozást. A pró- és kontratáborok sokszor olyan gazdasági és politikai érveket ütköztetnek egymással, amelyek a válság előtti közös valuta jellemzőire reflektálnak, és teljesen figyelmen kívül hagyják a meghozott reformokat. Ez a cikk az euróövezet válság utáni állapotát figyelembe véve igyekszik összefoglalni a magyar euró bevezetésének lehetőségeit és kockázatait.

Az euróövezethez csatlakozás legfontosabb gazdasági érveként azt szokták felhozni, hogy csökkenti az árfolyam- és kamatkockázatokat, illetve megszünteti a tranzakciós költségeket. Ezek következtében nő a bizalom, a befektetések aránya, ezek a folyamatok pedig növekvő gazdasági outputot eredményezhetnek. Veszélyként a rosszul megválasztott átváltási arányokat, illetve az alacsony „importált” nominális kamatlábból származó lehetséges gazdasági buborékokat, illetve a termelékenységtől elszakadó nominálbér-emelkedést szokták megemlíteni. De valóban ekkora fenyegetést jelentene a csatlakozás Magyarország számára? Szögezzük le, hogy ez az eurózóna már nem az az eurózóna, amely végignézte a görög összeomlást, az ír és a ciprusi bankválságot vagy épp a portugál ingatlanlufi kipukkadásából eredő gazdasági nehézségeket. Ez az eurózóna megújult gazdasági kormányzással bír, amely a tagállamok folyamatait szigorúbb és kiterjedtebb rendszerben vizsgálja. A 2011-ben bevezetett makrogazdasági egyensúlytalansági eljárás (MIP) a mutatók széles skáláját vizsgáló riasztási mechanizmusával egyfajta gazdasági szeizmográfként működik. A stabilitási és növekedési paktum (SGP) megannyi reformja, a hatos csomag, a kettes csomag mind-mind a költségvetési és fiskális politika egyre szorosabb koordinációját írja elő azzal a céllal, hogy a zónán belüli negatív externáliák elkerülhetővé váljanak. Ennek megerősítésére hozták létre az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM), amely lehetőséget ad a bajba jutott euróövezeti országok kimentésére. A makrogazdasági vizsgálatok mellett fontos előrelépések történtek a pénzügyi szektor koordinációja területén is. A bankunió részleges felállítása a pénzügyi szervezetek szorosabb kontrollját hozta, és a tervezett szanálási alap az ESM-hez hasonló védőhálót jelentene egy esetleges bankválság idejére. Jeroen Dijsselbloem, az Eurócsoport nemrégiben leköszönt elnöke egy a London School of Economicson tartott januári előadásában kiemelte, hogy a bankunió mellett a tőkepiaci integráció is prioritásként kezelendő a gazdasági stabilitás érdekében. Sőt, arra is rámutatott, hogy a hagyományosan előírt csatlakozási kritériumokon túl (lásd maastrichti kritériumok) Lettország és Litvánia esetében komolyabb vizsgálatnak vetették alá a gazdaságot, ezzel is igyekezve minimálisra csökkenteni egy lehetséges gazdasági visszaesés kialakulását.

Politikailag a csatlakozás melletti legfontosabb érvként azt szokták emlegetni, hogy általa Magyarország a gazdasági kérdésekben nem passzív elszenvedője, hanem aktív résztvevője lehet a diskurzusoknak. Az eurócsúcson, az Eurócsoportban, illetve az előkészítői munkát végző Eurócsoport-munkacsoport ülésein hazánk hangot adhat és akár érvényt is szerezhet álláspontjának. Ez még akkor is így van, ha kis ország vagyunk, hiszen az euróövezeti csatlakozás nagy valószínűséggel növeli a gazdasági kérdések átpolitizáltságát, amely megerősítheti a tárgyalási pozíciónkat, ahogy Szlovákia esetében is történt a válságkezelés során. Emlékezzünk csak azokra az engedményekre, amelyeket a második görög mentőcsomag idején kaptak!

A mérleg másik serpenyőjében persze ott van a gazdaságpolitikai autonómia szűkülése. Amellett, hogy megszűnik a monetáris élénkítés lehetősége, egy sor egyezményes kötelezettségnek kell eleget tenni, olyanoknak, amelyekről a 2004-es csatlakozás idején még nem lehetett szó. Idetartozik például a stabilitásról, koordinációról és kormányzásról szóló szerződés (TSCG) fiskális paktumnak nevezett része, amely nem csupán kiegyensúlyozott költségvetést ír elő tagállami szinten – amelynek a magyar szabályozás részben már megfelel –, de szigorú mechanizmusokat követel a középtávú költségvetési célokhoz (MTO) való konvergencia tekintetében. Mindennek monitorozására egy független testületet kell létrehozni, amely eltérések esetén korrekciót írhat elő a döntéshozók számára. A fiskális paktum ratifikálása előfeltétele az ESM-ből való részesedésnek, illetve az előírások nem teljesítése jogi következményekkel is járhat. Emellett mind az ESM-alaphoz, mind a felállítani készülő bankszanálási alaphoz is pénzügyileg hozzá kellene járulnia az országnak, aminek nemcsak gazdasági, de politikai következményei is lehetnek. Összességében elmondható, hogy az euróövezethez való csatlakozás a gazdasági autonómia további részleges feladásával járna, a gazdaságpolitikai döntéshozatal egyes szegmenseit szupranacionális, illetve kormányközi mechanizmusok váltanák fel.

Jóllehet, az euró bevezetését sokan elsősorban gazdasági kérdésnek tekintik, az erről szóló döntést mindig a politika hozza meg. A gazdasági kormányzás további várható reformjai komoly hatással lehetnek az európai integráció folyamatának egészére. Dijsselbloem előadásában a kormányközi mechanizmusok további erősítését nevezte célravezetőnek. Ez csupán részben cseng össze a magyar kabinet azon álláspontjával, hogy a tagállamok szerepét kell tovább erősíteni. Előbbi ugyanis nem zéró összegű játékban gondolkodik, a tagállamok hangsúlyos szerepét nem a nemzeti érdekek mindenáron való megvédésében látja, hanem hatékony európai politikák kialakításában.

Amennyiben ezt a folyamatot érdemben igyekszünk befolyásolni, elengedhetetlen, hogy a tárgyalóasztalhoz mi is odaférjünk. A szlovén példa azonban azt szemlélteti, hogy a szükséges házi feladatok elvégzését senki nem spórolhatja meg. Bár az eurózóna kormányzása jelentősen megváltozott, a munkaerőpiac, az ár- és bérszabályozás mechanizmusainak reformja, a hatékony makroprudenciális szabályozók kiépítése elengedhetetlen feltétele a sikeres csatlakozásnak.

A szerző közgazdász-politológus, a Hochschule für Politik München kutatója