Ezt a folyamatot Putyin megjelenéséig Oroszország tűrte, mivel nem volt abban a helyzetben, hogy megakadályozza. Ám már ekkor is többen figyelmeztettek a bővítés potenciális veszélyeire. Richard Sakwa, a Kenti Egyetem professzora egyik könyvében idézi George Kennant, a hidegháború „feltartóztatási politikájának” atyját, aki egy ’98-as interjúban az alábbiakat mondta: „Úgy vélem, az oroszok ellenségesen fognak reagálni, és ez a külpolitikájukra is hatással lesz. Szerintem ez végzetes hiba. Ettől a bővítéstől az Egyesült Államok alapító atyái megfordulnak a sírjukban. Különösen nyugtalanítanak azok a megjegyzések, amelyek szerint Oroszország él-hal azért, hogy megtámadhassa Európát.”
Kennan aggodalmai beigazolódtak. A hidegháború aszimmetrikus lezárása – ahol is volt egy győztes, de a vesztes nem ismerte el a vereségét – végső soron az orosz külpolitikában a Sakwa által neorevizionizmusként definiált paradigmaváltáshoz vezetett. A kifejezés azt jelenti, hogy Oroszország a nemzetközi normatívák mindenki általi betartása mellett száll síkra, és akár katonai erő alkalmazásával is kikényszeríti. Érdekeit minden más hatalommal vagy mások által axiómaként kezelt elvvel szemben megvédi. Ugyanúgy, mint az Egyesült Államok. Ez látható a Közel-Keleten és az ukrán válság alatt tett lépéseiben is. Valamint abban, hogy nemrégiben bejelentette: közép-hatótávolságú, nukleáris robbanófejjel is felszerelhető Iszkander rakétákat telepít a kalinyingrádi enklávéba.
